Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

S. Lackovits Emőke: A mézesbábosok, gyertyamártók szakrális és fogadalmi tárgyai

178 S. Lackovits Emőke ismét eladták, mint pl. Andocson, Segesden, másutt pedig viaszgyertyát öntöttek belőlük, így Szeged Alsóvárosban és Máriapócson. Tudjuk, hogy a 20. század elején még készítettek ilyen viasztetemeket a budakalászi, a szentendrei, az óbudai mézeskalácsosok, valamint a Sepsiben lakó Varga József mézesbábos is.

17 Nagy számban hagytak viasz fogadalmi tárgyakat Csatkán, amelyek közül néhánynak még adományozója is ismertté vált, így a bodajki Riegl Erzsébet, akinek a lába fájt. Ezeket a viaszfigurákat vagy ahogyan mondták viasz testeket a búcsúkban a várpalotai és a kisbéri bábosoktól vették, hiszen a veszprémi mézeskalácsosok csak ritkán mentek el Csatkáig. Egyébként is a bábosok, ahogy arra már utaltunk, körzetekre osztották a területet és ennek megfelelően keresték fel a kegyhelyeket. Jásdon is általában a várpalotai mézeskalácsos árult, míg Bodajkon a székesfehérváriak, a Veszprém melletti csatári búcsúban viszont a veszprémi mézesbábos. Az 1930-as években Vajkai Aurél még lefényképezhette Boór Lajos veszprémi mézeskalácsos fából faragott, viasz testrészek, jelképek készítésére szolgáló öntőformáit, amelyekkel fél testet, fejet, házat, állatokat, végtagokat és belső szerveket: gyomrot, szívet, a női szerveket béka formájában, továbbá szemet, fület, mellet formázott meg. (Valamennyiről egy-egy másolatot őriz a Laczkó Dezső Múzeum Néprajzi Gyűjteménye.) Elmondása szerint egy-egy személy Ъ—А offert is vásárolt. így ezek meglehetősen hamar elfogytak a búcsú alkalmával. A csatári búcsúban a két világháború közötti időben egy-egy alkalommal 300-400 offer is elfogyott, ami 15 kg viaszt jelentett. Itt a beteg emberek, a gyógyulni vágyók és gyógyulást remélők vettek offereket, a gyógyultak gyertyát vásároltak.

18 A legvastagabb gyertyákat általában a cigány búcsúsok vették és ajándékozták a kegyhelynek Csatkán is, Sümegen is. Csatkán az offereket az oltárra vagy az oltár elé tették, Csatáron pedig a kápolna előtti kereszt tövébe, Jásdon viszont hazavitték és a kereszt alá elásták.

19 Egyébként leggyakoribbnak az a megoldás bizonyult, hogy a kegykép, kegyszobor környezetébe helyezték el ezeket a fogadalmi tárgyakat, amiről jó képet ad Jordánszky Elek munkája.

20 Könyvének több kegyképről készített metszetén jól láthatók ezek a kegykép, kegyszobor oltárának szomszédságában vagy éppen az oltáron elhelyezett fogadalmi ajándékok. A viaszofferek készítése fa és fém öntőformák segítségével Európa más részein ugyancsak megtalálható, legfigyelemreméltóbb a német nyelvterület ebből a szempontból. Ausztriában különösen MariaZell 1882. évi jubileumát követően készültek rendkívül nagy mennyiségben, de ezt megelőzően, a lourdesi jelenés után (1858) ugyancsak megnövekedett irántuk a kereslet. Svájcban az 1850-es években Einsiedelben és Küsnachban viasz öntőüzemek működtek, ahol húsz ember végezte egyszerre a munkát. A mesterek mézeskalácsosok, gyertyamártók és városi cukrászok voltak.

21 A mézesbábosok, gyertyamártók szakrális tárgyalkotó tevékenységének harmadik területe a viasz szobrászat, amely rendkívül figyelemre méltó tevékenység volt. Bízvást elmondható róla, hogy alkotásaik a szakrális tudásnak, a hittani ismereteknek közvetítésében jelentős szerepet játszottak. A barokk kori viasz szobroknak a 17. században rendkívül szépen és aprólékosan megmunkált példányai születtek meg, amelyeknek alkotói igazi művészeknek számítottak. Alkotásaikból a Bayerisches Nationalmuseum Münchenben őriz több kompozíciót, amelyek a Szűzanyát, Szent Józsefet az Istengyermekkel, Szent Bonaventúrát (1217/18-1274), a stigmákkal megjelenített Szent Ferencet greccoi látomásával és a feszülettel, valamint Szent Antalt a gyermek Jézussal ábrázolják. Ezek a kompozíciók minden bizonnyal hatással voltak az egyszerűbb, későbbi megfogalmazásokra, sőt, némelyiknek előképül is szolgálhattak.

22 Nem elképzelhetetlen, sőt, feltételezhető, hogy a viaszofferek és a viasz szobrok alapképe az a bárány néven ismert barokk kori (17. századi, 18. század eleji) szentelmény, amely rendkívül népszerűségnek örvendett. A pápa a húsvéti gyertya maradványaiból öntött, az Isten Bárányát (Agnus Dei) ábrázoló viasz érmet fehérvasárnap, azaz a húsvét utáni első vasárnap áldotta meg.

23 Az Agnus Dei ábrázolás egyébként az európai viasz szobrászatban is rendkívül népszerű volt. A svájci Theo Gantner kutatásaiból ismerjük, hogy ez az egyik leggyakoribb, érem formájú viasz készítmény, jellemző mind a világi, mind a kolostor munkákra és mindkét területen egyaránt megtalálható volt.

24 Egyébként a legrégebbi viasz szobrászati alkotások a kolostorokból származnak, döntően a 17. századból. Virágkorukat a svájci kutató az 1720-1740 közötti esztendőkre teszi. A szenteket vagy a szentek ereklyéit, továbbá attribútumait ábrázoló viasz szobrokat ugyancsak öntőformában készítették, majd színes papírdrapériával, szövetdarabkákkal, művirágokkal vették körül, sőt, némelyiket bélelt, falra akasztható dobozkákban helyezték el. Általában a látványos megjelenítésre törekedtek.

25 A megnövekedett igény kielégítésére a barokk korban és a 19. század első felében, a kegyhelyek létszámának nagymértékű gyarapodásával világi alkotók kezébe került át ez a tevékenység, akik döntően mézesbábos mesterek voltak. Közülük többen jelentős hírnévre tettek szert, mint pl. Rapperswillben a Haiberger família, akiket a viasz portrék, viasz szobrok nagymestereként tartanak számon.

26 Magyar nyelvterületen különösen hírneves