Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

S. Lackovits Emőke: A mézesbábosok, gyertyamártók szakrális és fogadalmi tárgyai

A mézesbábosok, gyertyamártók szakrális és fogadalmi tárgyai 177 ajándék volt az otthon maradottaknak a bábolvasó, amelyet a rózsafüzér szemeinek mintájára kör alakú mézes kalács darabokból fűztek össze, a végére apró szívet és keresztet téve. A Balaton-felvidéken annyira kedvelt ajándék volt, hogy a vegyes vallású falvakban a reformátusok közül is többen megkérték a katolikus szomszédokat, utcabelieket, hogy számukra vagy gyermekeik számára a kegyhelyröl hozzanak báb olvasót. A legkedveltebb búcsús ajándékok közé tartozott. Ismerünk és múzeumi gyűjteményekben őrzünk olyan mézeskalács ütőfákat, amelyek a Szent Családot, az Istengyermeket karján tartó Istenanyát, a betlehemi istállót Jézus születésével, Szent Miklóst vagy a paradicsomi jelenetet ábrázolják. Ezek mézeskalács figurákként ugyancsak jelen voltak a búcsúkon a mézesbábosok sátraiban szinte valamennyi kegyhelyen.

10 A Dél-dunántúliak kedves búcsúi ajándékai között szerepelt az a kegyhelyről (Máriagyüdről) származó bot, amelyre különböző, mézeskalácsból készült figurákat (kereszt, szív, baba) kötöztek. Ezt a botot ajándékozták a közösség kántorának, előénekesének, búcsúvezetőjének, ezzel köszönve meg fáradozásukat.

1 ' A kegyhelyeken a másik keresett bábos készítmény a viaszgyertya volt. Közöttük kedveltnek számítottak a kegykép vagy a kegyszobor apró, színes képével ékesítettek. A viaszgyertyáknak egyébként többféle változatát készítették és árulták, hisz a kegyszobrokhoz, a templomokba ajándékozott, vagy hazavitt egyenes gyertyákon kívül gyertya tekercseket ugyancsak csináltak, amelyeket elsősorban a német anyanyelvű közösségek búcsús zarándokai kerestek és vettek meg. A búcsújáró helyek esti és éjszakai ájtatosságain ezeket a kezükre húzták és velük világítottak. '

2 Ilyen gyertyákat azonban nemcsak a kegyhelyeken árusítottak, hanem Gyertyaszentelőkor a falusi templomok környékén is. A bakonyi Magyarpolányban a pápai mézeskalácsos vitte minden esztendőben ezen a napon, azaz február 2-án, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén, a templom közelében felállított sátorba az asszonyoknak a sárga, a lányoknak a fehér gyertyatekercseket, amelyeket Wachssteckl-nek neveztek. A Balaton-felvidéki Vöröstón és Tótvázsonyban, továbbá Hidegkúton Wacksstock-nak mondták ezeket a tekercsbe formált viaszgyertyákat, amelyeket a veszprémi, valamint a nagyvázsonyi bábosoktól szereztek be. A felnőtteknek 12 soros narancssárga, a gyermekeknek 4 soros fehér tekercset vettek. Pulán csak nők vásárolták a gyertya tekercseket, az asszonyok sárgát, a lányok fehéret, ugyancsak a nagyvázsonyi bábostól. Eókúton a zirci mézeskalácsos árulta a fonott gyertyatekercset. Ezeket az ünnepen a templomban megáldotta a pap, tehát szentélményékké váltak és gyászmisekor, Halottak napján a templomi szertartás alatt egy-egy darabkát felhajtva belőlük, ezeket gyújtották meg, égették a mise idején, de ezt vitték ki Halottak napján a temetőbe is, egy-egy darabot letörve belőlük, majd az első harangszóig égetve, hogy a szenteltből az elhunytaknak is jusson. Éjféli misén és a feltámadási körmenetben ugyancsak meggyújtották ezeket a gyertyatekercseket, de nagybetegnél, haldokló mellett is. Utóbbi esetben addig égett csak, ameddig a pap jelen volt. Utána elfújták és füstje szállásának irányából a beteg sorsára következtettek. Mindenszentekkor, valamint Halottak napján, ha valaki nem tudott elmenni a templomba, akkor a gyertya tekercset otthon gyújtotta meg és égette a mise ideje alatt.

13 Jellegzetes búcsúfiaként tartjuk számon a viaszból készült koszorúkat, amelyeket a lányok vásároltak és ezek a búcsúi viseletük részévé lettek. Általános volt ez a szokás és talán a legismertebb a vasvári szentkúti búcsúban. Ezt a fehér viaszkoszorút a búcsú alkalmával a fejükön viselték és addig maradt ott, amíg haza nem tértek.

14 A gyertyák és a mézesbábok mellett a mézeskalácsosok árulták a viaszból készített offereket is, vagyis a fogadalmi tárgyakat, amelyek szintén rendkívül kedveltek voltak a búcsúsok körében. A magyar nyelvterület kegyhelyeinek döntő többségében nagy tömegben árusították ezeket a különféle testrészeket ábrázoló viaszfigurákat (identifikációs fogadalmi tárgy), amelyeket szintén a mézesbábosok készítettek öntőformák segítségével. Ezek valójában fogadalmi vagy áldozati adományok voltak, amelyeket segítség kérésével vagy hálaadásképpen helyeztek el a kegykép vagy kegyszobor környezetében, esetleg a kegykép oltárára. Mindezek Európa más népeinél is ismertek, így német és olasz nyelvterületen egyaránt. Elképzelhető, hogy a szokás német eredetű és a barokk kori búcsújárás fellendülésével, a kegyhelyek létszámának megnövekedésével kapcsolatos, ámbár az antik civilizáció is használta a fémből készült fogadalmi tárgyakat, a kereszténységben pedig a 15. századtól léteznek jelentősnek mondható adatok.

15 Barna Gábor kutatásaiból vált ismertté, hogy a Maria-Zellbe elzarándokoló magyar búcsúsok korán megismerkedtek ezekkel az áldozati szobrocskákkal, amely fogadalmi ajándékokat a helyszínen vásárolhatták meg a mézesbábosoktól.

16 Ezek embereket, emberi testrészeket és állatokat jelenítettek meg. Ajándékozásuk többnyire kettős céllal történt: vagy a kegytemplomi Szűzanya közbenjárását kérték a beteg testrész vagy személy, állat gyógyulásáért, vagy ennek ajándékozásával rótták le hálájukat a gyógyulásért. Máriagyüdön az oltár megkerülése után helyezték el ezeket az offereket az oltárra. Sümegen mielőtt az oltár mögé tették, pénzt nyomtak beléjük. Több helyen ezeket a viasztárgyakat a bábosok a búcsút követően visszavásárolták, majd