Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Kardos Ferenc: Zalai tájak és néprajzi csoportok egy etnográfus életművében

ZALAI MÚZEUM 16 2007 161 Kardos Ferenc Zalai tájak és néprajzi csoportok egy etnográfus életművében In memóriám Kerecsényi Edit Kerecsényi Edit, a kiváló etnográfus, a nagykanizsai Thúry György Múzeum alapító igazgatója életművének legfontosabb része az a néprajzi gyűjtemény, melyet létrehozott, s fél évszázadon keresztül - 1951től 1983-ig vezetőjeként, majd nyugdíjba vonulásától még bő évtizedig - gyarapított, gondozott. A gyűjtemény: a tárgyak, tárgyleírások, adattári szövegek és fotók, a történelmi Zala megye és Belső-Somogy nyugati felének (a Csurgói járás) népéletét örökítették meg, s teszik ma kutathatóvá, bemutathatóvá. A volt kutatótársak, Eperjessy Ernő

1 és Petánovics Katalin

2 búcsúzóul szép ívű, de szükségképp vázlatos életrajzi összefoglalókban emlékeznek meg Kerecsényi Edit életművének fontosabb állomásairól: írásairól - közülük is elsősorban a muramenti horvátság néprajzát bemutató kötetről

3

, - széles kutatói érdeklődéséről és sokrétű múzeumvezetői munkájáról. Késői kutatótársként

4 olyan írással csatlakozom azokhoz, akik ezzel a kötettel tisztelgünk emléke előtt, mely Kerecsényi Edit, a gyűjtő és a felgyújtott, leírt zalai és somogyi táj kapcsolatáról szól. Arról a kapcsolatrendszerről, amely egyik - s talán legfőbb - megtestesülése maga a gyűjtemény. Csak egyetérthetünk Petánovics Katalinnal, aki a gyűjtemény feltárását és további gondozását szorgalmazó mondatait ezzel folytatja: „a gazdag életút ugyan lezárult, de a munkássága nem."

5 A néprajz alapvetően az emberi közösségek, azok tagjai és az őket körülvevő természeti és mesterséges környezet viszonyainak megjelenési formáit kutatja: szövegeket, ábrázolásokat, tárgyakat, vélekedéseket, hiteket, gyakorlatokat, módszereket vizsgál, egyszóval mindent, ami a közösségek saját közegében létezik. Az emberi közösségek a természeti környezet adta lehetőségekhez igazodtak egészen addig, amíg a táj a közlekedés és a hírközlés, majd a telekommunikáció és az informatika fejlődésével azonos ütemben világméretűvé nem tágult, s amíg a tömegkultúra be nem hatolt mélyen e közösségek életébe. Kerecsényi Edit még akkor kezdte pályáját, amikor a zalai és somogyi falvak népének idősebbjei és középnemzedéke gyakorolta, vagy nem régen hagyta el paraszti életmódját. Amikor még könnyedén rekonstruálni tudott szokást, öltözködést, gazdálkodási gyakorlatot. Amikor a táj és az ember egymásrautaltsága, a megélhetést és a művészi hajlamok megélését biztosító táj- és anyagismeret mindennapi tudás volt e közösségekben. Erre a tényre - persze az akkor szokásos és ideológiailag megformált szóhasználatban - az Erdő és ember Zalában című kiállítás kapcsán, illetve a Thúry György Múzeum és előzményei történetét bemutató írásában

6 maga Kerecsényi Edit közvetlenül is utal: „Az egymáshoz közel fekvő, gyakran 1000-nél kisebb lélekszámú

7 községekben rengeteg volt a cseléd, a zsellér és az 5 holdon aluli szegényparaszt, aki csak betevő falatját tudta megkeresni. Ezért háztartása és gazdasága kellékeit: bútorait, szerszámait, házieszközeit maga vagy hozzáértő komája, szomszédja fabrikálta. Amint mondani szokták, abból élt, amit a táj, főképp az erdő adott."

8 Ez a korai felismerés párosult a kutatott tájak történetének, földrajzi és gazdasági jellemzőinek alapos megismerésével is. Nemcsak a megjelent írások, de a korai adattári anyagok is bizonyítják, hogy Kerecsényi Edit szívesen és nagy hozzáértéssel nyúlt történeti adatokhoz, s minden általa kutatott témának legyen az viseletkutatás, szokáskutatás, népi építészeti vizsgálódás - áttekintette történeti gyökereit. így tárgyi néprajzi írásai történeti néprajzi szemléletűek is. Nem véletlen tehát, hogy részt vett a - Zala Megyei Levéltárban cédulák formájában őrzött - Zalai helytörténeti lexikon munkálataiban és több történeti, helytörténeti dolgozatot is jegyez. Nem csupán a kutató habitusa, hanem fő kutatási területe, a „tárgyi néprajz"

9 témái (többek közt a viselet, az építkezés, a gazdálkodás, a lakáskultúra, az életmód tárgyi emlékei) is szükségesé tette a történeti információk felgyüjtését.