Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Kapitány Orsolya: „... A szépség kertjében ...” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlon

„... A szépség kertjében ... " Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlról 147 kultúra, és az általa éltetett díszítőművészet hanyatlását, miközben megteremtette az igényt más társadalmi rétegekben e termékek iránt. Dél-Dunántúl tárgyalkotó népművészei közül a 140 évvel ezelőtt született id. Kapoli Antal [(Gyalán (Somogy megye), 1867- Somogyhárságy (Somogy megye), 1957)] számadójuhász életútja, alkotói pályája jól érzékelteti e változásokat. A somogyi pásztorművészet egyik legnagyobb egyénisége 12 évesen szegődött apja mellé bojtárnak. Már ebben az időszakban kipróbálta a faragást. Kezdetben főleg növényi díszítménnyel látta el faragványait, majd figurális ábrázolásokkal is kiegészítette azokat. Az 1880-as évek végére kialakult egyéni stílusa, aminek fő jellemzője volt, hogy a növényi ornamentikának keret, összekötő és térkitöltő szerepet szánt, miközben hangsúlyossá tette figuráit az ábrázolás menetében. Főbb alakjai: a pásztor, a vadász, a betyár, egyes híres történelmi személyiségek, akik központi szerepet kaptak a karcolással, vagy enyhe plasztikájú domború faragással megmunkált tárgyain. Míg korábban főleg ajándékba készítette faragásait, addig az 1890-es évektől egyre több megrendelést fogadott el. A hagyományos tárgyformákon kívül (kürt, sótartó, stb.) újabbak is (pl. sétabot) kikerültek keze alól a megrendelők igénye szerint. Magyarországon a kézművesség és háziipar hasznosságára a 19. század közepén figyeltek fel, vele egy időben megindult a tárgyalkotó népművészet felfedezése is. 1876-ban megalakult a Központi Háziipari Egyesület, ami 1883-ban beolvadt az Országos Iparegyesület Háziipari Szakosztályába.

8 Vidéken, a szegényebb lakosság körében, szerették volna meghonosítani a könnyebben előállítható díszes tárgyak készítését. Ennek érdekében háziipar fejlesztő bizottságok létesültek, melyeket az egyes vármegyék pénzzel és tanácsokkal is támogattak.

9 Széchenyi grófnő támogatásával 1902-ben Buzsákon a hímzés háziipari tevékenységgé vált, aminek eredményeként országosan is ismert lett a búzsáki rátétes, a buzsáki varrottas. Ugyanebben az időszakban (1908) Balatonedréden csipkeverő tanfolyamot indított Kájel Endre református lelkész és felesége, Stöckel Vilma tanítónő szakmai irányításával.

10 Az 1920-30-as években a Balatonra érkező üdülővendégek körében is fokozódó érdeklődés mutatkozott a népművészeti termékek iránt. A Balatoni Intéző Bizottság felkarolta a faragást, hímzést és szőtteseket készítő személyeket, így id. Kapoli Antalt, Kálmán Istvánt, a karádi és a buzsáki hímzőnőket, a sárközi szövőasszonyokat. A müvészkedő emberek már nemcsak saját maguknak, közösségük tagjainak, hanem eladás céljából - idegenek ízlését kiszolgálva is egyre nagyobb mennyiségben dolgoztak, jövedelmük kiegészítése érdekében. A megrendelő kereskedőket nem kötötték az egykori falusi közösségek hagyományai, így az új tárgyakon a korábbi funkció, forma, díszítmény egysége új utakat járt be, a megrendelők igénye szerint. Elmondhatjuk, hogy a faragópásztorok, varró- és szövőasszonyok tevékenysége ebben az időszakban lépte át a népművészet határát, létrehozva a szaktudomány által népi iparművészetnek nevezett termékek első példányait. A népi iparművészet fejlődésének lendületet adott, hogy az 1950-es évek elejétől az állam felkarolta és anyagilag is támogatta e tevékenység művelőit. Ennek köszönhető, hogy Hoffer János, ifj. Kapoli Antal, Kálmán István, Tóth Mihály, Kovács József, Fehér Lajos, akik foglalkozásukat tekintve pásztorok voltak, felhagytak „hivatásukkal", hogy csak faragásból éljenek, vagy idős korukra a kevés járadékukat ezzel egészítsék ki. Hoffer János [Szaporca (Baranya megye), 1890Boldogasszonyfa (Baranya megye), 1977] csupán egy osztályt végzett az iskolában és rögtön elszegődött pásztornak. Faragni a bátyjától és apósától tanult, de az 1920-as évek végére már kialakult díszítő stílusa volt. Karcolással és domború faragással készült tárgyainak díszítménye és azok megfogalmazása a Buzsákon élő Boszkovics Jánoséhoz hasonlítható. A fémberakással készült botjai és ostorai az alföldi pásztorok munkáival is rokoníthatók. Alkotói munkásságát 1963-ban ismerték el a Népművészet Mestere kitüntetéssel. Ifj. Kapoli Antal [Gyalán (Somogy megye), 1893Dióspuszta (Baranya megye), 1971] nemcsak az állatok gondozását, hanem a faragást is apja mellett sajátította el. Motívumai és kompozíciói az övéhez hasonlítottak, csupán kisebb eltérések és a gótikusán megnyújtott alakjai tették jellemzővé tárgyait. A karcolást és a domború faragást egyaránt alkalmazta, ezekkel a hagyományos formák mellett újabbakat is díszített. Alkotói tevékenységében mindvégig hű maradt az apja által kialakított „Kapoli stílushoz." Kálmán István [Petőhenye (Zala megye), 1895— Balatonfenyves (Somogy megye), 1979] tizenkét évesen anyai nagyapja faragványait látva kapott kedvet a faragáshoz. Minden technikát kipróbált és alkalmazott, de a spanyolozásnak lett igazi nagymestere.

11 Mondanivalóját tömör egyszerűséggel fogalmazta meg, a lényeges részeket kiemelte és nem bocsátkozott részletekbe. A virágdíszítmények mellett állat- és emberábrázolás jellemezte munkáit, de szívesen jelenített meg történelmi eseményeket is. Az apróbb tárgyak mellett bútorok is kikerültek a keze alól. Több fiatalt megtanított faragni, fiai is követték példáját. Tóth Mihály [Liszó (Somogy megye), 1911Segesd-Lászlómajor (Somogy megye), 1986] egykori juhászszámadó, a faragási technikák közül a karcolást és a domború faragást részesítette előnyben. A hagyó-