Zalai Múzeum 16. In memoriam Kerecsényi Edit 1927-2006. (Zalaegerszeg, 2007)

Kapitány Orsolya: „... A szépség kertjében ...” Népművészet mesterei a Dél-Dunántúlon

146 Kapitány Orsolya mesterétől összesen száz körüli textil bemutatását terveztük (95 db került bemutatásra), amit a hagyományostól eltérően, újszerű formában szerettünk volna a közönség elé tárni. Nikecell hengereket készítettünk (M: 50 cm, O: 70 cm), amiből posztamenseket (M: 50 cm,0 54 cm) vágattunk ki. A fennmaradó 50 cm magas, 8 cm vastag gyűrűk a textilek hordozóivá váltak. Mind a két típusú hordozót pasztellsárgára festettük, mely színárnyalat kitűnő háttérnek bizonyult a többségében piros, zöld, fekete, bordó, barna színű szőttesekhez és hímzésekhez. A három kiállító teremben, mennyezetről belógatva, 3-3 gyűrűt bóvdenszállal egymásfölé fűzve alakítottuk ki a textiltároló egységeket, melyekből az egyes- és kettes teremben 2x3, a harmadikban 4x3 került beépítésre. A 24 db posztamens többsége a fazekasok munkáinak a bemutatására szolgált. A kiállítás anyagát részben közgyűjteményekben, részben magántulajdonban lévő darabokból válogattuk. A Népi Iparművészeti Múzeum, a Janus Pannonius Múzeum, a Wosinsky Mór Megyei Múzeum, a Kanizsai Dorottya Múzeum és a Rippl-Rónai Múzeum több tízezer darabos tárgy-, fotó- és adattári gyűjteményéből az alkotókra vonatkozókat áttekintettük, a tárgyak többségéről fotófelvételeket, az adattárban őrzött kéziratokról fénymásolatot készítettünk. A feltáró munka végén kiválasztottuk azokat a darabokat is, melyek megítélésünk szerint a kiállításba kerülve a legteljesebb képet adhat a népművészek pályájáról. Mivel 100 m

2-en húsz szövő, tizenhét faragó, tíz fazekas, négy hímző, két babakészítő, egy kékfestő mester és egy busómaszk készítő anyaga került bemutatásra, ezért nagyon körültekintően kellett eljárni a tárgy- és fotóválogatás során. A közgyűjteményekben folytatott feltáró munkát gyűjtő utak is kisérték. Ezek során felkerestük a 25 élő népművészt, akiknek az anyagát friss adatgyűjtésekkel és fotófelvételekkel egészítettük ki.

5 A múzeumok raktáraiban és az alkotók otthonában végzett munka eredménye 6200 darab digitális felvétel és jelentős adattári anyag lett.

6 A fotók közül kiválogattuk azt a 2500 darab felvételt, ami a kiállítást kísérő számítógépes adatbázisba került. Itt minden egyes alkotóról „portré"-t állítottunk össze (az elhunytakról a múzeumok fotótárában, és a család tulajdonában lévő felvételeket felhasználva), mellérendelve külön mappába a munkáikról készült felvételeket. Mivel korlátozott számú alkotást tudtunk eredeti formában a tárlaton bemutatni (összesen 291 darabot), ezért arra törekedtünk, hogy az adatbázisban feltöltött „munkái" címet viselő mappák a lehető legteljesebbek legyenek. Összesen 1985 felvétellel hoztuk közelebb az érdeklődőkhöz a faragók, szövők, hímzők, fazekasok stb. termékeit. A számítógéppel lehetőség kínálkozott arra is, hogy az alkotók munkásságának egy-egy jól körülhatárolható korszakát felvillantsuk, fókuszálva az egyes tárgyak részletgazdagságára. E módszernek köszönhetően meg tudtuk mutatni a népművészet egyes ágaiban alkalmazott technikák kivitelezésének módját, és egyénre szabottan tártuk fel a jellemző mintakincs elemeit is. A kiállítás rendezési, és a katalógus szerkesztési elvében igen fontosnak tartottuk, hogy a „Népművészet Mestere" cím birtokosai között véletlenül se sejtessünk alá-fölé rendelt viszonyt, hiszen a népművészet bármely ágában kifejtett tevékenység a legmagasabb elismeréshez juttatta az alkotót. Ezért úgy döntöttünk, hogy a legfőbb rendezői elv a népművészek születési dátuma lesz. Ez lehetővé tette, hogy a kronológiai sorrendet követve vegyük őket és alkotásaikat számba, de ahhoz is hozzájárult, hogy a kiállítás keretéül szolgáljon. így száz év anyagából adtunk válogatást, aminek első bemutatott darabját 1906-ban id. Kapoli Antal számadójuhász készítette, a 2006-os évszámú Falusi Béla fazekas munkája volt. Id. Kapoli Antal faragott széke (ltsz. 55.47.1., RRM tulajdona) egy somogyi földbirtokos megrendelésére, a habán ihletésű fali tál pedig a kiállításra készült. A legkorábbi és a legfrissebb termék 1906-2006 közé sűrítette az 1953-2006 között Népművészet Mestere kitüntetést elnyertek alkotói tevékenységét. A tárgyakkal kijelölt száz év nemcsak a bemutatott 55 alkotó munkásságát példázta, hanem azt az intervallumot is, amely elvezetett a népművészetet éltető, hagyományokon alapuló falusi társadalom felbomlásától, az állam által befolyásolt, más társadalmi rétegek igényeit kielégítő árutermelésig, majd a 20. század végén lezajlott rendszerváltozást követő újabb kihívások időszakáig. A hagyományos paraszti kultúrában a népművészet mesteremberek, háziiparosok, specialisták kezén bontakozott ki, akiktől egyértelműen népművészetként értékelhető alkotások a 18. század derekától maradtak fenn. Ekkora alakult ki, az az egységes formanyelv, ami „már elég erős volt ahhoz, hogy azután az uralkodó művészeti áramlatokból később hozzásodródó stiláris elemeket szervesen be tudja építeni a saját hagyományába".

7 A 19. század derekára kiteljesedő népművészetnek már stílusteremtő egyéniségei voltak (pl. Király Zsiga), de egyes vidékeken az 1870es években meginduló utóvirágzás is kiváló alkotókat adott a magyar népművészetnek (pl. id. Kapoli Antal). A századvégi gazdasági és társadalmi változások azonban fellazították a falvakban élő emberek kapcsolatrendszerét, megbomlott a közösség által kontrolált értékrend, és a városi polgárokhoz hasonlóan az itt élők is egyre inkább a gyáripar fogyasztóivá váltak. E folyamat magával hozta a hagyományos paraszti