Zalai Múzeum 15. Horváth László 60 éves (Zalaegerszeg, 2006)

Kvassay Judit: Árpád-kori és késő középkori településrészletek Balatonmagyaród–Alsó-Koloni-dűlő lelőhelyen

Árpád-kori és késő középkori településrészletek Balatonmagyaród-Alsó-Koloni-dűlő lelőhelyen 261 edénytöredékeket tartalmazó gödör (52, 72.) mélyedt. Sok középkori objektum betöltésében is kerültek elő római edénytöredékek, amelyek a fenti gödrök és járószint megbolygátasából származhattak. Az egyetlen érem (II. Constantius kis bronza) a feltárt terület nyugati szélén, a gyakori áradások nyomán kialakult öntéstalajon keletkezett 17. gödörben volt, 9. századi és késő középkori kerámia társaságában. A római kori objektumok egyébként a középkoriaknál nyugatabbra, a vízhez közelebb helyezkedtek el. 2.2 Árpád-kori településmaradványok A nyomvonal keleti harmadában, az országúttól keletre, a domboldalban elszórtan kibontott 2, 3, 4. gödör és 8. cölöplyuk szerény mennyiségű, de jellegzetes Árpád-kori fazéktöredékeket tartalmazott. A lelet nélküli 5. gödör, 6, 7. cölöplyuk - miután más korszak emlékei nem jelentkeztek ezen a felületen - valószínűleg szintén az Árpád-korban készült. A feltárt objektumok azt mutatják, hogy az Árpád-kori Kolon falu a dombnak ezen részére is kiterjedt (2. kép 1-3.). A feltárási terület nyugati (2. kép 1-2, 4.) részén a kora Árpád-kori gödör (53. objektum; 2. kép 6; 3. kép 3.) előkerülése nem számított meglepetésnek, mert a korábbi kutatásokból tudható, hogy Kolon falu élete már ekkor megkezdődött. A gödörnek inkább az ad jelentőséget, hogy összekötőkapocsként szolgál a dombetetőn létesült hasonló korú temető (1. kép 1.) és az ásatásunktól mintegy 300 méterrel délre feltárt 1011. századi településrészlet (1. kép 7.) között, mutatva a korszakra jellemző szórt településszerkezetet. Az Árpád-kori leleteket tartalmazó településobjektumok: hulladékgödrök (15, 24, 32, 57, 66, 74, 75, 76, 79, 80, 83, 84, 100, 101, 106, 110, 116, 121. objektum; 2. kép 5-7; 4. kép), cölöplyukak (25, 55. objektum; 2. kép 5-6.) kemence előtérrel (38, 47. objektum; 3. kép 1-2.), tűzhelymaradványok (104, 105. objektum; 5. kép 1.) és egy kút (10. objektum; 4. kép) tették ki a feltárt jelenségek húsz százalékát a kutatott felületen. A megtelepedés ebben az időszakban is a domb derekán történt, a víz felé csak elszórtan, néhány objektumot találtunk. A dombhajlatban kibontott Árpád-kori objektumok közül nyolcat bolygattak meg a késő középkori épületekkel (4. kép). A kút betöltése miatt külön figyelmet érdemel. A 10. kút egyszerű, szabálytalan kör alakú, tölcséres keresztmetszetű. A felső, gödörszerű, íves oldalú rész homok, a hengeres akna kékesszürke agyag altalajba mélyedt. Valószínűleg ez a szilárd vízzáró réteg tette feleslegessé az akna bélelését. Készítésének idejére támpontot nyújthat a használat közben a vízbe esett, és a fenéken összegyűlt leletanyag: kézikorongon felépített, barnára-szürkére égett, egyszerű peremkiképzésű, vállon hullámvonalakkal, az oldalon vízszintes vonalakkal díszített fazéktöredékek, agyaggolyó-darabok. A kút már a használat közben, természetes módon kezdett feltöltődni (3. kép 1: 6, 14, 15. rétegek), majd egy kb. 1 méter vastag, steril homokréteg (13.) következik, ami arra utal, hogy felhagytak használatával. A homokréteggel nagyjából félig feltelten is még jelentős, kb. 2 méternyi mélyedést ekkor kezdték hulladékkal feltölteni. A rétegek elhelyezkedésén jól látszik, ahogy egyik vagy másik oldalról beöntötték a szemetet: ezek a csíkok ugyanis nem olyan egyenletesek, mint a természetes betöltődés következtében létrejött rétegek. Akut feltöltését különlegessé teszi, hogy nem egyszerű háztartási szemetet szórtak ide, hanem egy kovács- és egy csontfaragó műhely „ipari hulladékai", azaz nagy mennyiségű vassalak

6 és félig megmunkált állatcsont került bele. A mesterséges feltöltéssel kialakult rétegek: kékesszürke, faszenes hamu (3); fekete, erősen kormos, faszenes (8); vörösesbarna, gyengén átégett agyag (10); nagy, égett agyagtömbök (9, 4) váltakoznak világos, ill. sötétsárga homokrétegekkel (6, 7). Ami azt mutatja, hogy egy-egy feltöltés között némi idő eltelt a laza homokból következően ez legfeljebb hónapokat jelenthetett. A vassalak, az állatcsontok és az alább ismertetett egyéb leletek valamennyi hamus, kormos, paticsos rétegben egyaránt intenzíven jelentkeztek. A jelentős mennyiségű állatcsontról már első látásra feltűnt, hogy nem étkezési maradék: a hosszúcsontokon csiszolás és fűrészszerű eszközzel történt megmunkálás nyomait figyeltük meg, a kecskeszarvak végei pedig élesen levágottak voltak. Az archaeozoológiai vizsgálatot végző Vörös István megállapította, hogy a maradványok közel fele kecske szarvcsap. Az objektumban előfordulnak megmunkált és másodlagosan alkalmazott szarvasmarha és ló csontok, valamint a kecske szarvcsapokról levágott szaru-szarvak véleménye szerint is „speciális kézműipari tevékenységre utalnak" (VÖRÖS 2003, 1.). Jelentős számban találtunk homokkő darabokat, másodlagosan salakosra vagy felületükön üvegesre égett paticsdarabokat, valamint agyaggolyókat. Ez utóbbiakkal már korábban részletesen foglalkoztam, és annak ellenére, hogy pontos rendeltetésük nem ismert, leggyakoribb előfordulási körülményeik alapján kovácstevékenységgel hoztam összefüggésbe készítésüket (KVASSAY 2003, 146-147, 153, 3. kép 1; 4. kép). Az ipari hulladék mellett természetesen háztartási szemét is jutott jócskán a betöltésbe: fazéktöredékek, fenőkő, kézimalom alsó köve, vastárgyak (kés, karika, csat, zabla, lyukasztó töredéke, néhány szög), tipikus konyhai hulladékként szarvasmarha, sertés, szárnyascsontok. A különböző rétegekben talált edénytöredékek anyaga, készítésmódja, díszítése megegyezik, ami arra utal,