Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Gyulai Ferenc: Archaebotanikai kutatások a Balaton környékén

Archaeobotanikai kutatások a Balaton környékén 269 mollis), szöszös bükköny (Vicia villosa), nagy bojtorján (Arctium lappa), keresztes galaj (Galium cruciata), csinos lórom (Rumex pulcher), réti lórom (Rumex obtusifolius), fodros lórom (Rumex crispus), tavi lórom (Rumex hydrolapathum). Előkerülésük körülményeiből arra következtetünk, hogy ezek a gabonafélék tisztítási maradékai voltak, melyeket elégettek. A fenékpusztai erőd fent már ismertetett 19. század végi ásatásának gabonamaradványai között Füzes Miklós több gyomnövény magját találta meg: konkoly, rozsnok, apró szulák, libatop. A római kori gyommagvizsgálatok akkor tették a legnagyobb szolgálatot, amikor az 1970-es években a castrum égési rétegében talált nagy mennyiségű gabonáról el kellett dönteni, hogy azok helyben termesztettek voltak, vagy importból származtak-e? Füzes Miklós, megvizsgálva a gyér számban található gyommagvak faji összetételét, import gabonára következtet. Megítélése szerint az olyan gyomfajok, mint a konkoly, légyfogó (Myagrum perfoliatum), sömörje (Neslea paniculata) eredendően mediterrán eltérj edésűek, így nagyon valószínű, hogy a Fenékpusztán talált gabonafélék is arról a vidékről származnak. Ez annak ellenére így van, hogy a keszthely-fenékpusztai hát lösszel borított felszíne a hajdani erdőségek kiirtása után nagyon is alkalmas lehetett a növénytermesztésre. Étkezésük változatosabbá tétele és vitaminigényük kielégítése céljából a termesztett fajok mellett a természeti környezetben előforduló gyümölcsöket is fogyasztották. Nem kétséges, hogy a fenékpusztai erődben előkerült mogyoró csonthéjtöredékek és a molyhos tölgy (Quercus pubescens) makkjai helyben gyűjtögetett növényektől származnak.

3 Mai gyümölcs és szőlőkultúránk római alapokra épül. Ez annak ellenére így van, hogy a leletanyag alapján a római hódítást megelőzően Dunántúl pannon-illír lakosainál már bizonyos fokú gyümölcstermesztést valószínűsíthetünk. A régészeti- és archaeobotanikai leletek tanúbizonysága szerint a 3-4. századi római villagazdaságok kertjeiben fejlett gyümölcs- és szőlőtermesztés folyt. A rómaiak által meghonosított gyümölcsök a Római Birodalom bukása után sem pusztultak ki Pannónia területéről. Diótermesztésünket a rómaik alapozták meg (SÁGI-FÜZES 1967). A római korból több diólelet (Juglans regia) utal — helyi(?) — termesztésére. A balatonberényi római temető egyik sírjában dió csonthéjának darabjait és rekeszfalát, Fenékpusztán csonthéj töredékeit találta meg Füzes Miklós. A barack (Prunus persica) termesztését is a rómaiak honosították meg. A római kori Pannoniából a barack már több lelőhelyről ismert. Füzes Miklós is megtalálta szenült csonthéját a fenékpusztai erőd feltárása közben. A fenékpusztai római castrum feltárásán talált kerti berkenye (Sorbus domestica) magokból Füzes Miklós azt a következtetést vonta le, hogy az erőd az 5. század köze-pének egyik kora őszén pusztult el, mivel ennek a fának a termése szeptember vége - október közepe táján érik. A szilvát is kedvelték: Balatonberény 4. századi római temetőjének egyik sírjából kerti szilva (Prunus domestica cf. oeconomica) csonthéja került elő. Alaktani hasonlóság miatt benne a mai Besztercei szilva őse ismerhető fel (SÁGI-FÜZES 1967). A nemes szilva csonthéjának lenyomatát öntötték ki Keszthely-Mosóház római temető egyik sírkamrájának habarcsából, mely lószemű szilvának határozható meg (P. HARTYÁNYI-NOVÁKI-PATAY 1968). A balatonberényi késő római sírban talált körte (Pyras domestica) termése Sági Károly és Füzes Miklós leírása (SÁGI-FÜZES 1967) szerint nagyon hasonlít az „árpával érő körtéhez", bár az a kocsányhoz illeszkedő „kupacs" részénél rövidebb és tompább annál. Ugyanakkor hasonlóságot mutat az itáliai freskók körte ábrázolásához.

4 Füzes Miklós véleménye szerint a Pannoniában élők bővelkedtek mediterrán eredetű élelmiszerekben. Véleményét többek között a fenékpusztai erődben talált kút iszapjából kimosott olajfa (Olea europaea) csonthéj darabkáira és az itt talált füge (Ficus carica) csonthéjas magjára alapozza. A leírásokból és ikonográfiái ábrázolásokból tudjuk, hogy a rómaiak szívesen termesztettek kertjeikben különböző fajú és fajtájú gyümölcsöket. Talán erre utal a Keszthely-Dobogó késő római temetőjének egyik sírburkoló téglájában talált mogyoró csonthéj és mandula (Prunus amygdalus) zöld, pelyhes burka/exocarpiuma (SÁGI-FÜZES 1967). Számos régészeti bizonyíték van arra, hogy Pannoniában is magas szintű agrotechnikával művelték a szőlőt (MÜLLER 1982). A Balaton-felvidék már akkor is szubmediterrán jellegű klímája erre különösen kedvező viszonyokat teremtett. Történelmi tény, hogy az 1. század végén Domitianus császár rendeletben tiltotta meg a provinciákban a szőlőtelepítést és termesztést. Probus római császár halálát pedig túlzott szőlőtelepítési kedve okozta Pannoniában (RAPAICS 1940). A pannóniai borok állítólag túl szárazak voltak, és nem tartoztak a kedveltek közé. Az írásos és ikonográfiái források, eszközleletek sugallta fejlett pannóniai szőlőtermesztést csak néhány lelet támasztja alá. Füzes Miklós a fenékpusztai erődben ugyan nem talált túl sok szőlőmaradványt, mégis teljes bizonysággal állította róluk, hogy azok helyi termesztésből származnak, hiszen a szőlőmagok mellett kocsánydarabok és venyige töredékek is előkerültek. A gazdag római kori magleletekkel szemben a Balaton környéki népvándorlás kori növényleletek