Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)
Kvassay Judit: Árpád-kori településnyomok Letenye vidékén (Az M7 és M70 autópályák nyomvonalán 2003-ban végzett régészeti kutatások eredményei)
250 Kvassay Judit Jegyzetek: Muraszemenye-Gály-parlag és Letenye-Lapulevelesdűlő esetében a megelőző régészeti feltárás és a leletmentés a lelőhely két különböző pontjára esett. A feltárások eredményeit az ásatok publikálják. Ezúton is köszönöm a leletmentő ásatásokat végző dr. Horváth Lászlónak és Tokai Zita Máriának az anyag közlési jogának átengedését. A 2004-2005-ben végzett munkálatok idején — elsősorban Nagykanizsa környékén —jelentősen megemelkedett az Árpád-kori lelőhelyek száma: 2005 végére a kutatott 36 helyszín felén kerültek elő ebből a korból származó településrészletek vagy leletek. A kutatások értékelése és a leletanyag feldolgozása folyamatban van. A lelőhelyen 2001-ben végzett szondázó ásatás negatívnak bizonyult. Az M70 gyorsforgalmi út kivitelezési munkálatai során, apróbaszelvényektől 150 méterre, északnyugatra kerültek elő az ismertetett Árpád-kori objektumok (HORVÁTH 2004a). Ezúton is köszönöm Straub Péternek, hogy az átlala feltárt Árpád-kori objektumok közlési jogát átengedte. Dr. Molnár Ferenc földtani szakértő, a Balatonmagyaródon 2003-ban előkerült vassalak-anyag vizsgálata kapcsán világított rá erre. Ez úton is köszönöm szíves szóbeli magyarázatát. Irodalom: HOLUB 1933 Holub J.: Zala megye története a középkorban [III]. A községek története (kézirat). Pécs 1933. HORVÁTH 2004 Horváth L.: Becsehely, Alsóerdő-dűlő; Muraszemenye-Hosszú-dűlő; Muraszemenye-Gály-parlag. RégKut2003 (2004) 162; 256. HORVÁTH 2004a Horváth L.: 70S Muraszemenye-Gály-parlag. In: Régészeti feltárások az M7-M70 autópálya tervezett nyomvonalán. Összefoglaló jelentés az 1999-2003ban végzett feltárásokról (kézirat). Szerk.: Horváth L. - Frankovics T. Becsehely 2004, 10. H. SIMON 2002 H. Simon K.: Dobri, Alsó-mező. RégKut 1999 (2002) 195-196. KERECSÉNYI-TÓTH 1992 Kerecsényi E. - Tóth O.: Letenye története. Letenye 1992. KVASSAY 2003 Kvassay, J.: Muraszemenye, Aligvári-mező. RégKut 2001(2003)194. KVASSAY 2003a Kvassay J.: Arpád-kori leletek Nagykanizsa-Billa lelőhelyen (Egy különleges tárgytípus: az golyók Zala megyei lelőhelyei). — Funde aus der Arpadenzeit aufdem Fundort Nagykanizsa-Billa (Ein besonderer Gegenstandstyp Tonkugeln - Fundorte im Komitat Zala). ZalMúz 12 (2003) 143-153. KVASSAY 2004 Kvassay J.: letenye, Egyeduta; letenye, Korongitábla. RégKut 2003 (2004) 247-248. MÜLLER 1971 Müller R.: Régészeti terepbejárások a göcseji „ szegek " vidékén és településtörténeti tanulságaik. — Archaologische Bodenforschungen im göcsejer 'Szegek' Gegend und ihre siedlungsgeschichtliche lehren. Zalaegerszeg 1971. MÜLLER-STRAUB 2003 Müller R. - Straub P.: 701 Letenye-tíergyó-földek. In: Régészeti feltárások az M7-M70 autópálya tervezett nyomvonalán. Összefoglaló jelentés az 1999-2003-ban végzett feltárásokról (kézirat). Szerk.: Horváth L. - Frankovics T. Becsehely 2004, 16-17. SZÁRAZ 2003 Száraz Cs.: letenye, lapuleveles-dűlő. RégKut 2001 (2003) 184.