Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Szőke Béla Miklós: Az avar–frank háború kezdete

240 Szőke Béla Miklós „788 októberében Nagy Károly Regensburgban már a bajor határok védelmezéséről kénytelen rendelkezni" (BÓNA 1994, 68, 70; kiemelések tőlem SzBM) az avarok irányában elfogult túlzás. Egyetlen forrás sem utal arra, hogy a frankoknak különösebb félnivalója lenne az avaroktól. Nem védekező reakcióról van szó, hanem a Karolingok Bajorországban való berendezkedéséről, aminek természetes velejárója a határvédelem megszervezése. Károly tökéletesen tisztában lehet „kiküldöttei" katonai sikerének értékével, ezért nem „döntő bizonyíték" a 791-ben még mindig az Ennsnél húzódó limes certus arra, hogy „az avarok végül is sikerrel megvédték a Duna völgyet" (и.о.). A 788. évi harcokat tévedés tehát az avarok „gyengécske intervenciójának" értelmezni, aminek következtében megromlik a kaganátus pozíciója és elveszítik kedvüket a további támadásokhoz (POHL 1988a, 315). Hiszen jószerével arra sincs idejük, hogy megmutassák, miként viselkednének agresszorként, s semmit sem mutatnak meg valós haderejükből, vezetőik katonai képességéből és jövőbeli szándékából (korának történetírását hűen reprezentálja ABELSIMSON 1888, 642 véleménye, miszerint az avarok már ekkor bizonyítják alkalmatlanságukat a komoly ellenállásra, amit aztán Károly 791. évi nagy hadjárata még inkább megerősít). A Tassilóval kötött szövetség alapvetően önvédelmi jellegét mi sem bizonyítja jobban, mint az a passzivitás, ahogy a szövetséges bajor királyságban történteket szemlélik. Láthatóan fel sem merül, hogy a bajor — pontosabban immár a Karoling — határokat fenyegető támadást készítsenek elő. Reakcióik az elmúlt évek frank lépéseire, mint a követküldés, a határ megerősítése, szövetséges keresése, nem az agresszió, hanem a védekezés megszokott, hagyományos megnyilvánulásai. Az „avar kérdés" mégis akuttá válik, Károly királyt egyre többen sürgetik, hogy tűzze napirendre megoldását. Köztük van Alcuin, Károly tanítója és egyik fő tanácsadója, aki levélben kérdi, „ ...mit készül határozni király urunk az avarok ellenséges viselkedése (de Hunorum hoste) ügyében" {Alcuin Epist. 6. p. 31 [SZÁDECZKY-KARDOSS 1998, 277]). Ezért 790-ben Wormsban, illetve a kagáni udvarban sikertelen „egyezkedés (zajlik) közöttük országaik határairól (de confiniis regnorum suorum), hogy mely területen legyenek azok" {Ann. qui dicuntur Einhardi a. 790; WOLFRAM 1987, 254; ez a vita azonban nem 788-ban vagy 790-ben, hanem már 782ben elkezdődött, amikortól Nagy Károly döntő befolyásra tesz szert a bajor Kelet-politikában, vö. DEÉR 1965, 757). Egyes vélekedések szerint a tárgyalásokon a frankok az új határt az Ennstől keletre az Ybbs-ig szeretnék kitolni, ameddig a királyi missi vezette sereg 788-ban eljutott (POHL 1988a, 315). Mások szerint pusztán arról van szó, hogy Károly kelet felé szilárd határvonalat akar húzni, s ez csak az avarok rovására történhet (REINDEL 1981, 253), de van olyan vélemény is, hogy valójában Karinthia birtoklásáért folyik a harc (ABEL-SIMSON 1883, 11; ezzel szemben DEÉR 1965, 784-785). Utóbbi nézet szerint Károly nem az Enns és Bécsi erdő közötti „pusztaföldet" követeli az avaroktól, hanem az egykor bajor uralom alá jutott Karinthiát (VÁCZY 1971, 57). Csakhogy III. Tassilo bukása után nem kétséges, hogy Nagy Károly automatikusan örökölte az annak alárendelt népeket és területeket is, így Karinthiát is. Nem véletlen, hogy 791-ben Károly nem Karinthiára, majd azon keresztül keletre, hanem részben ÉszakItáliából, részben pedig a Duna mentén támad az avarokra (vö. még POHL 1988, 17, Anm. 94). Hiába provokálják az avar felső vezetést, ők láthatóan nem igyekszenek magukra haragítani a frank uralkodót. Az Einhard-féle évkönyv következtetése, hogy „e vetélkedés és vitatkozás volt az eredete és magja annak a háborúnak, amit utóbb (Károly) a hunok (avarok) ellen viselt" (SZÁDECZKYKARDOSS 1998, 277) egyértelműen spekulatív érvelés, utólagos magyarázat, a nyílt agresszió jól ismert kendőzése, a többi évkönyvírónál nem is találkozunk ezzel (GIESLER 1997, 17). Ehelyett az Ann. regni Francorumnak a háború kitörésével egyidejű indoklásában hirtelen különös hangsúlyt kapnak az egyébként legfeljebb a távoli múltban elkövetett „nagy és elviselhetetlen gaztettek, melyeket az avarok a szent egyház és a keresztény nép ellen követtek еГ. {Ann. regni Francorum a. 791 [RAU I. 58; SZÁDECZKY-KARDOSS 1998, 278]: propter nimiam malitiam et intollerabilem, quam fecerunt Avari contra sacram ecclesiam vei populum christianum... ahol a propter nimiam malitiam et intollerabilem kifejezés nem a spontán tapasztalatra, hanem az avarokról szóló korábbi művekben, így pl. Paulus diaconusnál és Fredagamkl fellelhető irodalmi toposra vezethető vissza, vö. DEÉR 1965, 756-757). S ezt ismétli a 805 táján keletkezett, ugyancsak udvari szellemben íródott Annales Mettenses priores, amely szerint a háborút „azok az igazságtalanságok (váltották ki), amelyeket az avarok a keresztény nép körében elkövettek" {Ann. Mettenses priores а. 791 [MGH SS I. 78.]: ut iniuriam, quam perpetraverunt Avari in populum christianum...), miként a Pippin király 796. évi győzelmét megéneklő költemény is az antik időktől elkövetett számos gonoszságot, a szentélyek és monostorok elleni támadásokat, az arany és ezüst szent edények elrablását stb. sorolja fel indokként {Rhythmus de Pippini regis victoria Avarica