Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

P. Barna Judit: Sormás–Török-földek településtörténeti áttekintése. A középső neolitikum

Sormás-Török-földek településtörténeti áttekintése. A középső neolitikum 21 vagyis az említett házhelyen egy nagyobb falu szélső fekvésű, félre eső házát tártuk fel. Legvalószínűbbnek azonban azt a feltevést tarjuk, hogy a sormási telep a kis méretű, ideiglenes telepek, azaz a legfeljebb kéthárom generációt kiszolgáló majorságok, tanyák közé tartozott (BÁNFFY 2004b, 10). Talán e mellett szól az a tény is, hogy a szomszédos Sormás-Mántai-dűlői lelőhelyen a Keszthelyi-csoport idején kiterjedt méretű, több házat is magában foglaló település állt. Ebben az időszakban tehát a Mántai-dűlői lelőhely volt a központi fekvésű, amely mellett a Török-földek kisebb jelentőségű helynek tűnik. A Keszthelyi-csoport kerámialeletei mindkét edénykategóriában, tehát a finom és a durva minőségben is, a formák és a díszítés terén egyaránt a megszokottak (KALICZ 1991). Két kiegészíthető edény került elő (5. kép 5-6), néhány további edényforma pedig rekonstruálható. A leggyakrabban a bomba alakú edény (5. kép 2-3, 5), a különböző tálak: a gömbszelet alakú (5. kép 12-13; 6. kép 1-6; 7. kép 4 a-b), a fordított csonka kúp alakú, a széles szájú, enyhe S-profilú (5. kép 1), valamint a mély tálak (5. kép 4). Két töredék csészéből származik (5. kép 6), egy másik talpas tál része volt (5. kép 9). A nagyobb, vastagabb oldal- és aljtöredékek tárolóedényekből (6. kép 7-9, 11-12), egy csonkakúpos, ferde ujjbenyomkodásokkal díszített nyaktöredék amforából származhat (6. kép 10). A finom kerámia fekete vagy szürke, ritkábban vörösesbarna színű, csillámos homokkal soványított, közepes, esetenként vékony falú. Díszítésére a szélesen és mélyen árkolt vonaldísz a jellemző, mely egyenes vonalú vagy ívelt mintákat alkot. Előfordul a perem alatt körbefutó vonaldísz (5. kép 4, 11; 7. kép 4 a-b), a patkó alakú motívum (5. kép 5, 10), a spirál (5. kép 12) és a Keszthelyi-csoportra jellemző sajátos kampós motívum (5. kép 6). Az edényfelületén körbefutó fő díszítőmotívumok közt másodlagos, térkitöltő elemek is előfordulnak, a perem alatt elhelyezett, kisebbnagyobb félkörívek formájában (5. kép 2-3). Ebben a kerámia minőségben nem alkalmaztak plasztikus díszítést. Ritka, de nem párhuzam nélküli a festés alkalmazása, melyre két példát találtunk, mindkétszer finom kerámián. A 29. objektumból, azaz az I. körárok-rendszer külső árkának betöltéséből származó mély tál válltöredékén vörös (7. kép 4 a-b), míg a 66. objektumból egy ívelt barázdával díszített oldaltöredéken rózsaszín festés látható (7. kép 3 a-b). A vonaldíszek mindkét esetben a Keszthelyi-csoportra jellemzően széles vonalúak és mélyen karcoltak. Festett DVK kerámia az utóbbi időben a Keszthelyicsoport más lelőhelyein is napvilágra került: Balatonszárszó-Kis-erdei dűlő (MARTON 2004, 85-86), Becsehely-Bükkalj ai-dűlő,

11 Becsehely-Homokos.

12 A fenti példák alapján egyértelmű, hogy a kerámia díszítőelemei közt a festés — a többi késői VK-csoporthoz (Zselízi-, Szakáiháti- és Malo Korenovo) hasonlóan — a Keszthelyi-csoportban is használatban volt, noha gyakorisága jóval alatta maradt a karcolásnak. A durva kerámia oxidációs égetésű, vörös vagy barna színű, az anyag soványítására homok és kavicszúzalék (6. kép 2) mellett pelyvát (6. kép 4-5) is felhasználtak. A törésfelület gyakran fekete színű. Az edényformák közt a gömbszelet — háromnegyed, illetve félgömb alakú — tálak (6. kép 1, 5; 6. kép 4, 6), a behúzott szájú mély tál (6. kép 2-3), amfora (6. kép 10), valamint a tároló edények (6. kép 7-9) ismerhetők fel. Rendkívül ritka a díszítés: a plasztikus díszek sorában mindössze néhány fül és bütyök (6. kép 7-8, 12), bemélyített díszítésként pedig ujjbenyomkodások (6. kép 9-10) említhetők; ez utóbbiak az edények peremén (6. kép 4, 6) és felületén egyaránt előfordulnak. A házi kerámián a vonaldíszítést nem alkalmazták. Kiemelkedő lelet a 76. objektumból származó idoltöredék (7. kép 1-2). A téglavörös, fekete foltos, homokkal és kavicszúzalékkal soványított anyagú, durván megformált idol felső teste és feje maradt meg, a mellkastól lefelé hiányzik, mindkét karja letört. Jellegzetesek az elnagyoltan megjelenített, aszimmetrikus arcvonásai: a szemeket és a szájat ferde, mély vágások, az orrlyukakat beszúrások jelzik. A fej szinte tagolatlanul illeszkedik a vállakhoz, a nyakat inkább egy körbefutó karcolás jelzi, mely nyaklánc vagy a nyakon viselt hatalmi jelvény ábrázolása lehet. A fej két oldalán beszúrások által kialakított fülek láthatók. Aszexuális megjelenésű, a nemi jegyeket nem ábrázolták. Női alakra utal azonban a szobor legkarakterisztikusabb részlete, a fejet pártaszerűen körbeölelő hajviselet vagy fejfedő, mely plasztikusan megformált: szemből félkörívesen a homlok fölé emelkedik, hátul, a tarkónál kidudorodik, s itt egy kör alakú karcolás még inkább hangsúlyozza. A szobor hátán egy téglalap alakú mezőben elhelyezett, vékonyan karcolt fenyőág motívum látható. A nyakat övező karcolás és a fenyőág-motívum közti részt hegyével lefelé lógó, sraffozott háromszög tölti ki.

13 A szobornak szorosan vett formai párhuzama — legjobb tudomásunk szerint — nem ismert, de egyes részletei — mint pl. a pártaszerű fejfedő, a nyakdísz és a karcolt fenyőág motívum — kétségtelenné teszik a vonaldíszes kultúrkörhöz való tartozását. Roland Glàser a VK-idolok egy csoportját éppen a hajviselet és a fejdísz hangsúlyos ábrázolása alapján különítette el (GLÀSER 1993, 406-408). A fenyőág minta az egyik legjellemzőbb motívum.

14 Korát tekintve és földrajzi értelemben is a legközelebbi rokon lelet e tekintetben a balatonmagyaród-kápolnapusztai szobrocska: a fe-