Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

P. Barna Judit: Sormás–Török-földek településtörténeti áttekintése. A középső neolitikum

20 P. Barna Judit perem és az alatta lévő sáv simított, míg attól lefelé sűrű barbotin borítja az edény felületét, mintegy szándékosan durvítva azt (2. kép 2). Több párhuzam is ismert Lánycsókról (KALICZ 1990, Taf. 16, 8; Taf. 20, 3-4). A kannelúraszerű barbotin/chanelled barbotin alkalmazására egyetlen példát sem találunk. Ez még akkor is szembeötlő, ha figyelembe vesszük, hogy ez a díszítésfajta a DNy-Dunántúlon jóval ritkábban jelentkezik, mint a kultúra más területein, pl. a Dunántúl délkeleti részén, Horvátországban vagy a Szerémségben (M. VIRÁG-KALICZ 2001, 278; BÁNFFY 2001, 45). Valószínű, hogy a sormási kerámiának ez a jellemvonása nem annyira kronológiai,

7 mint inkább területi sajátosság. A DNyDunántúl (pl.: Vörs) és Horvátország más lelőhelyein egyébként jellemző nagy, lapos, korong formájú bütyök sem jelenik meg a sormási leletegyüttesben. A bevágással tagolt bütykök szintén hiányoznak. Bemélyített díszítés ujjbenyomkodásként, valamint hurkafüleken, hosszanti besimítások illetve karcolások formájában jelentkezik. Az ujjbenyomkodásokat egy tölcséres nyakú tárolóedény nyakhajlatában, ferde sorba rendezett mintaként találjuk (4. kép 14). Ez a díszítő technika — leszámítva néhány peremet — mindössze ezen az egy töredéken fordul elő. A körömcsípést nem alkalmazták. A festés a Starcevo-kultúra Lineáris A szakaszától jelen van (DIMITRIJEVIC 1969, 45), a festett minták adják a datálás alapját is. Sormáson egyetlen egy példát találtunk az alkalmazására, a minta azonban nem ismerhető fel, így a datálásnál mindössze a fekete festés ténye, továbbá az edények formája, illetve díszítése vehető figyelembe. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy lévén szó kis mennyiségű leletanyagról, az egyes formai vagy dekorációs jellemzők egymáshoz viszonyított arányát sem lehet felmérni, mivel a legtöbb esetben egy-egy előfordulásról van szó. A Starcevo-kultúrára felállított különböző kronológiai rendszerek

8 közül Stojan Dimitrijevic kronológiai rendszerét lehet a Dunántúlra leginkább megfeleltetni (DIMITRIJEVIC 1974, 102-103; KALICZ 1990, 90). E rendszeren belül a sormási település kora nagy valószínűséggel a kultúra késői fázisára, annak kezdetére tehető. A datálás bizonytalanságát az okozza, hogy noha a klasszikus fázisra utaló jegyek — pl. gömbölyű formák, csomós barbotin — mellett megjelennek a késői fázis stílusjegyei is, sok igazán jellegzetes fiatalabb sajátosság mégis hiányzik: nincsenek éles bikónikus formák, nincsenek bevágott bütykök, korong alakú bütykök, rátett, tagolt bordák, valamint mély vonaldíszeket sem találunk (KALICZ et al. 1998, 163-164). A késői szakaszra utalnak a következők: mindenek előtt a monochrom fekete festés; a kelyhek formája (az egyik kehely párhuzamát Becsehely I-en, a másikét pedig Vörsön találjuk meg). A bomba alakú forma jelenléte — mely Stojan Dimitrijevic szerint a Spiraloid A fázis egyik jellegzetes formája (DIMITRIJEVIC 1969, 47) — a klasszikus fázis végére utal, H. Simon Katalin azonban még inkább az átmeneti, illetve a késői — Spiraloid В — fázishoz köti (H. SIMON 1996, 62; H. SIMON 2001, 21). A miniatűr edények a korai neolitikum végétől váltak jellemzővé (BÁNFFY 2004, 264), a késői datálást erősítik ezek ismert előfordulásai is: Gellénháza (H. SIMON 1996, Fig. 9/2), Pityerdomb (BÁNFFY 2004, 238, Fig. 140). A DVK Keszthelyi-csoportjának leletei és telepjelenségei A következő megtelepülök a középső neolitikumban a dunántúli vonaldíszes kerámia (DVK), közelebbről a Keszthelyi-csoportja tagjai voltak. A DVK objektumok kisebb, illetve közepes méretű hulladékgödrök voltak, melyek egy kb. 30 x 70 méter kiterjedésű (2100 m

2-es) területen kerültek elő, főként az I. számú körárok-rendszer belsejében, a lelőhely keleti részén. Kilenc zárt, csak a Keszthelyi-csoport leletanyagát szolgáltató objektumot tártunk fel (28., 50., 72., 76., 78., 82., 140., 146. és 155.), további 34 objektumban, valamint mindkét árokrendszer bizonyos szakaszaiban pedig kisebb-nagyobb számban másodlagos helyzetben fordultak elő DVK-leletek. Ha jobban megnézzük, a DVK objektumok elhelyezkedése tulajdonképpen pont egy hosszúház helyét rajzolja ki, noha a ház szerkezetére utaló cölöplyukakat nem sikerült megtalálnunk (1. kép 2, 4). A házhely keleti oldalán húzódó objektumok (50. a-b-c objektumok) egy ún. „Lángsgrube" maradványai.

9 A ház mérete pontosan nem határozható meg, ugyanis csak az északi és a keleti fal helyét jelzik az objektumok, a másik két oldal helye teljesen bizonytalan. Hossztengelye megközelítőleg ÉÉNy-DDK-i, ami megfelel az általános gyakorlatnak a közép-európai vonaldíszes körön belül.

10 A ház szélessége minimum 5 méter volt, hossza akár a 25 métert is elérhette. Ez a hosszúság a vonaldíszes kerámia késői időszakában, a Keszthelyi-csoport idejében már nem számít rendkívülinek (BÁNFFY 2004a, 68; HORVÁTH 2004, 87; OROSS 2004). A Keszthelyi-csoport kis számú objektuma mellett a szórványok viszonylagos gyakorisága ezen a területen azzal is magyarázható, hogy a hajdani DVK telep objektumait a lengyeli objektumok szinte minden esetben megbolygatták, felülrétegezték. Elképzelhető, hogy a lelőhelyen már a középső neolitikum során is jelentősebb megtelepedéssel számolhatunk, az akkori település központját azonban nem érintette a feltárás,