Zalai Múzeum 14. Müller Róbert 60 éves (Zalaegerszeg, 2005)

Lőrinczy Gábor–Straub Péter: Alpi típusú övgarnitúra a Szegvár–oromdűlői 81. sírból

Alpi típusú övgarnitúra a szegvár-oromdűlői 81. sírból 143 használati helye — a jobb oldalon —, mind pedig a germán jellegű merevítő vaspántja révén. A tarsoly alsó végét merevítő háromszög alakú tag és a tarsolyban lévő vaskarika és gyöngy a tarsolymerevítő alatt került elő, ezért valószínű, hogy a temetés során a tarsoly visszahajlott. Szokatlan, hogy a tarsolyból nem került elő kova és vascsiholó. Hasonló téglalap alakú, lekerekített végű tarsolymerevítő vaslemez került elő a szegvár-oromdűlői 100. sírból az ágyékcsigolyák jobb oldalánál (LŐRINCZY 1992, 96, Abb. 15, 1). Alsó lapjának közepén két kerek vaslemez rozsdás maradványa figyelhető meg. Hasonló tarsolymerevítő került még elő többek között a szegvári 63., 86. és a 759. sírból. A 81. sírból ismertetett vaskoronghoz hasonló volt hozzározsdásodva a 63. és a 100. sírban előkerült vaslemezhez. Nem csupán szegvári sajátosságról van szó, hasonló tarsolymerevítő vaslemezt említhetünk a Hajdúdorog-Városkert utcai lovassírból (KRALOVÁNSZKY 1992, 120, 3. ábra 21) és a Szarvas-Grexa-téglagyári 222. és 363. temetkezésekből (JUHÁSZ 2004, Taf. XXVII, 222:3, Taf. XLII, 363:2-3), utóbbiban vaskorong is volt. A tarsolygyöngy A sírból előkerült gyöngy az avar kor egyik ritkábban viselt gyöngy faj táj a, amely a hosszú életű, színes, rátétdíszes üveggyöngyök csoportjába tartozik (PÁSZTOR 2001, 139-140). E gyöngy szín- és díszítéskombinációi már a dél-oroszországi késő antik gyöngykészítő műhelyek termékei között is ismertek (ALEKSEEVA 1978, Tab. 32, 61). Az avar kori nyakláncokon való felbukkanásuk a legkorábbra keltezhető lelethorizonttal hozható összefüggésbe (PÁSZTOR 1995, 74). Bizánci éremmel datált korai párhuzamait a szentendrei 3. sír (BÓNA 1983, 151, 7. kép; GARAM 1992, Taf. 29) Phocas verdefényes solidusa (609-610) (SOMOGYI 1997, 88) és a tác-gorsiumi 7. sír (FÜLÖP 1987, 244, 3. kép; PÁSZTOR 1995, 90,

1. t. 15, 4) hamisított érméje (SOMOGYI 1997, 89-90) keltezi a 7. század első harmada időszakára. A Meroving-kori frank emlékanyagban ez a gyöngytípus leginkább a 7. század első harmadában volt divatos (KOCH 1977, 204, Farbtaf. 2, 25/3). Ebből az időszakból a Kárpát-medencei emlékanyag korai nyakfüzérein csak elvétve található meg egy-egy példányuk: pl. Várpalota-Unió 20. sír (BÓNA 2000, 141, Taf. 4, 3), Szigetszentmiklós-Háros 8. sír (Cs. SÓS 1961, 37, 7. kép) vagy Környe 86. sír (SALAMON-ERDÉLYI 1971, Taf. 14, 86/9). A 7. század első felében, illetve középső harmadában is divatban maradt: pl. Jutás 116. sír (RHÉ-FETTICH 1931, 25; GARAM 1992, 141, Taf. 30-31; PÁSZTOR 1995, 79), Csákberény-Orondpuszta 55., 349. sír (PÁSZTOR 1996, 5. színes tábla 27, 11), SzekszárdBogyiszlói út 75. sír (PÁSZTOR 2001, 131), mint ahogy olykor-olykor még a század második felében utolsó harmadában is felbukkant: pl. Szekszárd-Bogyiszlói út 296. sír (PÁSZTOR 2001, 131-132). Ez a gyöngytípus a 7. század végére - 8. század elejére azonban már teljesen eltűnt az avar kori gyöngy divatból. A férfiaknál megfigyelhető gyöngy, legyen az nyakban vagy tarsolyban, a kora avar korban még meglévő ázsiai hagyomány maradványa (BÓNA 1979, 27-28). A vastőr A férfi jobb alkarjának belső oldala mellett, a karral párhuzamosan fekvő, alsó nyélállású, egyenes, egyélű vastőr (5. kép 7) szokványosnak tartható, bár 22 cm-es hossza nem mondható általánosnak. A nyéltüske tövén, illetve a másik oldalán, középtájon megfigyelhető egy-egy kerek szegecsfej a korabeli bőrtok összefogására szolgálhatott. Az övkészlet A szakirodalomban számos néven (kelet-alpi, Bieringen, Tauberbischofsheim, észak-itáliai, langobard) szereplő övgarnitúra római (BÓNA 1963, 59-64; BIERBRAUER 1979, 354), illetve germán (CHRISTLEIN 1966, 55; KOCH 1966, 28) eredetének vitájában a tárgytípus legújabb összefoglalásaiban továbbra is megoszlanak a vélemények (RIEMER 2000, 140; BERTRAM 2002, 185).

23 Az ma már azonban mindenestre világos, hogy ezek az övgarnitúrák a Meroving világban a germán harcosok fegyverövei voltak, azok ugyanis szinte minden esetben spathához (HESSEN 1971, 31) vagy valamilyen fajta saxhoz tartoztak (MARTIN 2000). A germán, illetve római sírokban napvilágot látott példányok kronológiai és topográfiai szempontból két horizontra bonthatóak. Az Alpoktól délre kb. 600-tól a 7. század közepéig keltezhetők a garnitúrák, míg az Alpoktól északra — a sokszor már hiányos, s női sírokban is feltűnő veretek — csupán a 7. század második felétől a század végéig datálhatóak. Az avar környezetben előkerült darabok

24 esetében a kísérőleletek alapján és tipológiailag szintén jól elkülöníthető egy döntően jó minőségű darabokból álló korai (BÓNA 1963), illetve egy gyengébb kivitelű későbbi fázis (ZÁBOJNIK 1990). Elterjedésük esetében a legfeltűnőbb a korai példányok dunántúli dominanciájával (BÓNA 1993, 154) szemben a közép- és késő avar kori darabok túlsúlyának az avar peremterületekre, a mai Szlovákia és Ausztria területére való áthelyeződése (9. kép). A korai garnitúrák jellegzetessége a szíj vég kacsacsőrös kiképzése és a szegecsek peremének díszített