Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

P. Barna Judit: Adatok a késő neolitikus viselet megismeréséhez a lengyeli kultúra újabb leletei alapján

36 P. Barna Judit minta (2. kép 3; 3. kép 3; 12. kép 3; 13. kép 3). A másik két töredéken (9. és 14. sz.) a minta némiképp fellazul, de az eredeti rendezőelv még felismerhető (6. kép 1; 7. kép 1; 10. képi; 11. kép 1). Ahogyan az öltözettel, úgy a hajviselettel kapcsolatban is feltehetjük a kérdést, hogy vajon a mindennapok (profán) öltözetéhez tartozott-e, vagy viselete a megkülönböztetett (szakrális) időszakra korlátozódott? Megilletett-e minden nőt vagy csak bizonyos személyeket? Más szerzőkkel egyetértve úgy gondolom, hogy az idolokon való ábrázolás miatt inkább a szakrális meghatározást valószínűsíthetjük (ENGELBRECHT - KÜHLTRUNK - RAMMINGER 2003: 320-321). Értékelés Kalicz Nándor a séi idolok közt két típust különített el (KALICZ 1998: 66); a sormási darabok ezek szerint - egy darab kivételével - mind az 1. típusba tartozik. A túlhangsúlyozott idomok, a steatopygia a női nemi jelleget hangsúlyozzák, csak a fejtöredékek esetében lehet kérdéses a nemi hovatartozás. A szob-rokat két részből illesztették össze, a lábak stilizáltak, a felsőtest hosszúkás, karcsú, lapos, a karokat vízszin-tesen oldalra nyúló csonkok jelzik. A fej gömb alakú, nyomott, esetleg félgömbös. Az orrot plasztikus bütyök, a szemeket és a szemöldököket karcolt körök, ill. vonalak jelzik. A szájat nem ábrázolják. A hajviselet részletesen kidolgozott. A legtöbb esetben ábrázolják, de legalábbis sejtetik az öltözetet. A séi 2. típus, azaz az egyszerű, többnyire asexuális, hengeres testű egy darabból megformált idolok nem jellemzőek a sormási leletegyüttesre, talán a 4. sz. idol sorolható ide, ám töredékessége miatt ezt nem lehet biztosan megítélni (2. kép 4; 3. kép 4). Az idolok közt egyetlen ép példány sem került elő, tehát Sormáson is megfigyelhető a már jól ismert törvényszerűség, hogy az idolok szinte mindig összetörve kerülnek a földbe (HÖCKMANN 1967: 4, KALICZ 1998: 66; BÁNFFY 1991: 202-203). A 177. objektumban egy helyen tártuk fel egyazon szobor két felét; ez az általános gyakorlattal ellentétes, nagyon ritka jelenség. Gyakoribb eset, amikor egy idol összetartozó töredékei különböző, nem ritkán egymástól távoli objektumokból kerülnek napvilágra. Erre a Mántai-dűlőben is volt példa: a Sopot-kultúra egy idoljának törzstöredéke és a hozzá tartozó fej két külön gödörből

10 került elő. A törés szándékosságára utaló nyomot több séi idolon is megfigyeltek (KAROLYI 1983: 1298), a sormási leleteken ilyet nem fedeztünk fel. Károlyi M. szerint a kialakult rítus alapján feldarabolt és szétszórt idolok olyan agrár rítusok, termékenységi szertartások meglétére utalnak, melyek a későbbi, nagy ókori vallások köréből ismertek

11 (KÁROLYI 2003: 277-278). Az idolok anyagánál szembetűnő a kétféle nagyon finom és nagyon durva - kerámiaminőség alkalmazása, példaként elég a 6. és 8. sz. idolok soványításában, felületkezelésében és égetésében megmutatkozó különbséget említeni (4. kép 2, 4; 5. kép 2, 4). Ez a kettőség az edénykészítés gyakorlatánál általános, s már a lengyeli kultúrát megelőző időszakban is jellemző, mind a DVK-ban, mind pedig a Sopot-kultúránál (KALICZ 1998: 34). A Közép- és DK-európai neolitikum és rézkor időszakában általánosnak mondható, hogy - temetkezési áldozatok kivételével - nincs összefüggés az idolok minősége és a használatuk, ill. az előkerülés kontexusa közt, azaz készítőik és használóik számára a művészi érték nem játszott szerepet (BÁNFFY 1991: 204). Az öltözék részletes ábrázolása déli örökség a lengyeli kultúra idol-plasztikájában. A hagyomány a Vinca-kultúrából eredeztethető, ahol még a séi típusú idolokon megfigyelhetőnél is részletesebb az öltözék megjelenítése, gyakran ékszerekkel kiegészítve (VASIC 1933-1936, HÖCKMANN 1968/L: 50-88; BÁNFFY 1986). A lengyeli kör távolabbi területein ez a szokás egyre jobban elhalványult, a morvaországi lengyeli kultúrában (MBK) - noha idolplasztikája nagyon jelentős - már nem, vagy csak nagyon ritkán és sematikusan ábrázolták az öltözéket (MARESOVÁ 1971; PODBORSK 1985). A séi 1. típusú idolok nagy fokú hasonlóságot mutatnak a Podborsky által az MBK-leletanyagban Stfelice-típusként elkülönített, vízszintes karcsonkokkal jellemezhető idolokkal (PODBORSKY 1985: 210). A szinte egyező megformálás mellett eltérések - a már említett hajviseleten túl - éppen az öltözék, valamint a száj ábrázolásában tapasztalhatók. A lengyeli kultúra nyugati területi csoportját a kisplasztika gyakori és nagy számú előfordulása jellemzi, szemben a keleti csoporttal, ahol főleg egyedi és kevésbé gondosan megformált idolokat találunk, jóval szerényebb mennyiségben (DOMBAY 1960: Taf. LXXXVII/ 1,3, 5-8, Taf. CXIV/1, 3-5, 7-8; KALICZ 1985, 1998, ZALAI-GAÁL 1996 b; PAVÚK 2003). Egy jellemző példa a két területi csoport eltérésére: míg a lengyeli kultúra DK-dunántúli területi csoportjában Zalai-Gaál I. összesen 38 db emberábrázolást

12 gyűjtött össze (1996: 61), addig csak Sormás - Törökföldek lelőhelyen 33 db ilyen került elő. A sormási lelőhelyek idol-plasztikája rendkívül szoros kapcsolatot mutat Sével: nem csupán hasonlóságról, de több esetben tulajdonképpen azonosságról lehet beszélni. Gyakorlatilag nincs olyan darab, amellyel megegyező vagy nagyon hasonló idol ne fordult volna elő Seben. A Kalicz N. által a viseletei