Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Szőke Béla Miklós: A határ fogalmának változásai a korai középkorban [Adatok a Kerka-vidék kora középkori településtörténetéhez]

184 Szőke Béla Miklós völgy és DNy-Szlovákia morva-szláv népessége felé a kétpántos, öntött dróttekercs-csüngős függők (2, 41, 61. sírok), a Kelet-Alpokvidék folyóvölgyeit benépesítő karantán szlávokhoz pedig a lengő drótfonatcsüngővel díszített függők mutatnak kapcsolatot. Utóbbiakhoz sorolható a hurkosán tekert aljú, lefelé szélesedő spirálcsüngős drótékszer (54, 129. sírok), a hurkoskampós záródású, egy lemezgömb-csüngős karikaékszer (101, 119. sírok) (Az ún. vor-Köttlach és Köttlach I. horizonthoz köthető ékszerekről bővebben Id. GIESLER 1980), míg késő-Merowing emlékeket idéz a hasonló záródású, de alsó karikaívén szélesre kalapált és a lengőcsüngők részére három helyen átfúrt ékszer (111. sír - BOTT 1952, 142). Végül a FelsőDunavölgy és Dunántúl korai Karoling időszakából származó, jellegzetes ékszer a változatos formára préselt lemezgyöngycsüngős fülkarika (bordázott, bikónikus csüngő: 111. sír, „amfora" alakú csüngő: 59, 62,65. sírok- SZŐKE 1992a, 859-860). Jellegzetesek a többtagú rúdgyöngyökből, fújt, üreges gyöngyökből, színes szemes mozaikgyöngyökből és kék szemes gyöngyökből összeállított gyöngysorok (ANDRAE 1973), melyekben a korábbi, avar időszak gyöngyei már elvétve sem bukkannak fel. A felsőruhát csak egyetlen esetben fogták össze vasfülü üveggombbal (80. sír). Speciálisan a sopronkőhidai típusú temetők térséghez kötődik az agancsnyelü vaskés (11, 25, 59, 62, 103. sírok - SZŐKE 1982). A női sírokban gyakori melléklet az orsógomb (10 sírban), a madárcsontból (25, 79, 80. sírok) s a 9. század első harmadára jellemző, nyugati mintára fémlemezből készített tűtartó (129. sír) (a párhuzamokhoz ld. SZŐKE 1992b 142-149). A férfiak viseletét még inkább a puritán egyszerűség jellemezte. A már csak egyszerű vascsattal összefogott övön gyakran egy falemezzel merevített bőr tokban tartották a vaskést, bőrtarsolyban pedig a tűzacélt és tűzköveket (8 sírban), de néha borotvát, árt, római pénzt, stb. is tettek bele. Bár három sírban (16, 60. és 134. sírok) is leltek késő avar kori, öntött bronz szíjvéget, egyikről sem bizonyítható, hogy az öv szerelékéhez tartozott. Puszta jelenlétük mégis azt jelzi, hogy időben nem távolodhatunk el túlságosan az avar kor végétől. Hogy ez abszolút időben mégis eléggé tágas időhatárokat jelent, azt a mosaburg/zalavári ásatások hasonló késő avar szíjvég leletei jelzik: ilyenek kerültek elő a Vársziget északi szélénél, az erődítés feltárásakor Cs. Sós Ágnes ásatásán szórványként (Cs. SÓS 1994, 90), s a Hadrianus mártír tiszteletére szentelt zarándoktemplom körüli temető egyik gyermeksírjában, csüngőnek átalakítva (19/98. sír). Mivel Mosaburgot Priwina a 840-es évek elején alapítja, a zarándoktemplom építését pedig a 850-es évek első felében kezdik el, s bár felszentelési dátuma ismeretlen, 870 táján azonban már kész templomként írnak róla, a késő avar övdíszek a 9. század közepéig bizonyosan forgalomban voltak - még ha az ezeket előállító műhelyek már bizonyosan nem is működtek. Egyértelműen Karoling viseleti elem már a csatban és szíjvégben végződő bőr lábszártekercs (30. sír), és még inkább a sarkantyú (1, 92, 100. sírok). A sarkantyúk ún. lemezes szíjbefogós példányok, azon belül Vilém Hruby és Borivoj Dostál tipológiája (HRUBY 1955, 182-190; DOSTÁL 1966, 75) szerint - a II. típusba tartoznak, amit az egész 9. században, leginkább a század utolsó harmadában használtak. Ám a sarkantyúk és a lábszártekercses lábbelik, feltehetően az eltérő keleti nomád viseleti tradíciók miatt, nem tudtak igazán meggyökerezni a hajdani avar kaganátusban (nem is véletlen, hogy a temető utolsó sírsorában fekszenek). Feltűnően sok sírba tettek fegyvert. Egy sírban egyélű kard (Langsax - 37. sír), háromban szárnyas lándzsa adja a leletanyag viszonylag korai, a 9. század első harmadának végéig terjedő részét, további kilenc (!) sírban egyszerű köpűjű, keskeny, fűzfa- vagy babérlevél pengéjű lándzsa (a típusokról legutóbb TOMKA 2000, 194-195), egy sírban ún. szakállas balta (52. sír), végül háromban köpűs nyílhegyek (18, 20, 33. sírok) feküdtek. Használati eszköz egy agancsból díszesen faragott „sótartón" kívül nem került férfi sírjába. A mintegy fél évszázada feltárt temető keltezése, etnikai-kulturális kapcsolatainak kérdése kezdettől fogva élénken foglalkoztatta a kutatókat. Az első sírok alapján Szőke Béla avar kultúrájú, de elszlávosodott (morva-szlovák etnikumú) népességet tételezett fel, akik halottaikat a 9. század utolsó harmadában temették el itt (SZŐKE 1955). Török Gyula a temető használatát az egész 9. századra kiterjesztette azzal a megkötéssel, hogy a magyar honfoglalás előtt már felhagyták (mivel a jellegzetesen magyar leletek hiányoztak a sírokból). Úgy vélte, a frankok két avar nagycsaládot telepítettek itt le, hogy a Rába-Duna vonaltól keletre élő avarokkal szemben védjék a határt: az egyik családot a kisalföldi avar, a másikat a nyugati, délnyugati avar-szláv határterületek lakosai közül verbuválták, azon egymás között is viszálykodó avarok közül, akik „a nyugat-európai politikához igazodtak" (TÖRÖK 1973, 59, 62). Cs. Sós Ágnes pedig egy, a limes Saxoniaehez hasonlóan limes Pannonicusnak nevezett, a Lajtától a Balatonig húzódó frank védvonalat tételezett fel, melynek a védelmét olyan, „részben idegen, frank szolgálatban álló harcosok" látták el, mint a sopronkőhidai temetőben nyugvók (Cs. SÓS 1973, 160. 138. jegyzet). Bóna István volt az első, aki a temető tágabb összefüggéseit is felismerte. Úgy vélte, ez a leletanyag az egész keleti Karoling „peremkultúrára" jellemző,