Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Kvassay Judit–Kiss Viktória–Bondár Mária: Őskori és középkori település emlékei Zalaegerszeg–Ságod–Bekeháza lelőhelyen

Őskori és középkori település emlékei Zalaegerszeg-Ságod - Bekeháza lelőhelyen 135 PIVOVAROVA 1972, 208-209; 1981, 32-33, Taf. 2). A Böheimkirchen csoport elkülönítését követően (NEUGEBAUER 1977; vö. fentebb) vita alakult ki az álzsinórdíszes kerámia önállóságát illetően. Z. Benkovsky-Pivovarová kitartott az önálló Litzenkerámiás csoport léte mellett, de J.-W. Neugebauer és más kutatók eredményeit felhasználva, 1981-ben már csak a Bécsi-erdőtől keletre fekvő alsó-ausztriai és burgenlandi lelőhelyeket sorolta az önálló kultúrcsoporthoz; a Salzburg környéki, a böheim-kircheni és a Dunától északra előkerült dürnkruti leletek importok.

15 A későbbiekben J.-W. Neugebauer is átvette a Litzenkerámia önálló kultúraként való meghatározását és a Z. Benkovsky-Pivovarová által javasolt „Drassburg kultúra" elnevezést (BENKOVSKYPIVOVAROVÁ 1972, 210; NEUGEBAUER 1994, 141, Abb. 4: időrendi tábla). Az álzsinórdíszes kerámia magyarországi kutatására két momentum volt nagy hatással: egyrészt a kisapostagi kultúra önállóságának egyértelművé tétele és emlékanyagának világos különválasztása a Litzenkerámiától (TORMA 1972, 22, 24; VADÁSZ VÉKONY 1978, 61, 82. j.),

16 másrészt a szlovákiai Dolny Peter fázis meghatározása (DUSEK 1969; KOVÁCS 1975, 309, 312-314). A tárgyalt keramikával összefoglalóan Kovács T. és Vékony G. foglalkozott, mindketten a legkorábbi halomsíros népcsoportok emlékanyagával hozták kapcsolatba. Kovács T. Benkovsky-Pivovarová adatait felhasználva, az álzsinórdíszes kerámia terjedését a halomsíros kultúra hatásának tulajdonítható, „északnyugat-délkelet irányú hatásmechanizmussal" hozta összefüggésbe - ld. a lelőhelyek zárt csoportját a Fertő vidékén és a vajdasági Belegis kultúra területén (BENKOVSKY-PIVOVAROVÁ 1981, Taf. 1), továbbá a két terület között szóródott leieleteket a halomsíros kultúra legkorábbi magyarországi leletegyütteseiben: Székesfehérvár-Nyúldomb, SiklósTéglagyár, Bag, Tiszafüred-Majoroshalom (KOVÁCS 1975,312-314; KOVÁCS 1984,383; KOVÁCS 1994a, 161-162; KOVÁCS 1997, 299-300). Vékony G. a Komárom megyei leletek összefoglalása után (VÉKONY 1988, 74) legutóbb „a korai halomsíros kultúrától elválaszthatatlan" Litzenkeramik teljes elterjedését áttekintette (VÉKONY 2000, 177). A környező országok kutatói is sorra összefoglalták az álzsinórdíszes kerámiával kapcsolatba hozható leleteket (a lelőhelyek száma immár 100 fölött van; a részletes katalógust ld. KISS 2004). A tárgyalt keramika értékelésével kapcsolatos vita jelenleg sem jutott nyugvópontra - ennek oka a változatlanul kis számban rendelkezésre álló zárt leletanyagban keresendő. Az újabb adatokat figyelembe véve azonban, ma már valamelyest tisztább kép körvonalazható. Horvátországban, kezdetben nem volt lehetőség e leletek kulturális önállóságának meghatározására (MAJNARIC-PANDZIC 1976, 1976a; TERZAN 1983, Abb. 4; VINSKI-GASPARINI 1983, T. LXX), újabban azonban Z. Markovié önálló Litzenkerámiás elterjedési területet körvonalazott a Dráva-Száva közötti térségben (MARKOVIC 1988-1989, 419, Abb. 4; vö. még P. FISCHL - KISS 2002, 135-139). Említettem, hogy az e területhez nyugatról kapcsolódódé szlovéniai régióban nemrégiben szintén a kultúra önállóságát bizonyító adatok láttak napvilágot (TIEFENGRABER 2001). E települések közlése remélhetőleg a Ljubljana környéki cölöpfalvakban előkerült hasonló leletekkel kapcsolatos problémák (KOROSEC 1957; GABROVEC 1983, 24, 26-27, T. I. 1^1, 14-15; PARZINGER 1983, 45, Tab. 4; DULAR 1999, 83, Abb. 2) tisztázásában is előrelépést jelent majd.

17 A Magyarországon előkerült álzsinórdíszes kerámiával kapcsolatban a legszembetűnőbb jelenség, hogy - a csak Litzenkerámiával jellemezhető lelőhelyek mellett - a legtöbb ilyen edénytöredéket a mészbetétes kerámia kultúrája lelőhelyeiről ismerjük. Ezeket az adatokat az alsószentpéteri (Dolny Peter, SK) temető anyagával összefüggésbe hozva Vékony G. a dunántúli mészbetétes kerámia és a korai halomsíros kultúra kapcsolata bizonyítékaként értékeli (VÉKONY 2000, 178). Véleményem szerint azonban a szlovákiai, horvátországi és a szlovéniai újabb adatok ettől eltérő következtetések levonására nyújtanak lehetőséget. Láthattuk, hogy Ausztriában és Magyarországon (vö. fentebb Z. Benkovsky-Pivovarová és Kovács T. megállapításait),

18 továbbá Szlovákiában (OZDANI 1998: a magyarádi és a füzesabonyi/Otomani kultúra, illetve a Dolny Peter fázis leleteivel együtt) korai bronzkori (RBA2; a magyarországi kronológia szerint középső bronzkori) és középső bronzkori (RBB1) környezetben is előfordulnak álzsinórdíszes kerámialeletek. Ebből azonban nem az következik, hogy (Neugebauer és Ozd'ani véleményét követve) el kellene vetni a Litzenkerámia önálló kultúraként való értelmezését, hanem világosan körül kell határolni, mely területeken értékelhető önálló kultúraként az álzsinórdíszes kerámia, és mely területekre jutott csupán import díszedényként. A Horvátországban körvonalazott Litzenkerámiás csoport létét elfogadva és az edények anyagában megfigyelt eltérések alapján a Dél-Dunántúlon talált álzsinórdíszes edények (HONTI 1994, 1994a) a Dráva túloldalán élő népcsoport területéről érkezett importokként értelmezhetők (P. FISCHL - KISS 2002, 136; KISS 2002, 488^189; ld. még KISS 2004). Eszerint a Balatontól délre előkerült, álzsinórdíszes technikával díszített kerámia többségének nem időrendi jelentőséget tulajdonít-