Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Kvassay Judit–Kiss Viktória–Bondár Mária: Őskori és középkori település emlékei Zalaegerszeg–Ságod–Bekeháza lelőhelyen

Őskori és középkori település emlékei Zalaegerszeg-Ságod - Bekeháza lelőhelyen 133 iszapolt, fényezett felületű edény peremtöredéke. A perem alatt nyolcsoros álzsinór(Litzen)-dísz. M: 3,1 cm; sz: 3,4 cm; v: 0,8 cm; 5. kutatóárok, 0-30 cm, ltsz.: M.2003.7.5.11. (18. kép 11). Felületkezelés, készítéstechnika A bekeházai bronzkori leletanyag fontos jellemzője, hogy az edények nyersanyagába az előkészítés során, soványítóanyagként legtöbbször kavicszúzalékot, ritkábban apróra tört kerámiát vagy mindkettőt kevertek. A gödrökből nagyszámban előkerült kavicsot és kavicstörmeléket ebből következően, vélhetően a soványítóanyag előállításához is használták. Csak a legvékonyabb falú, kisméretű bögrék egy része, illetve a profilait (dísz-) tálak soványítására használtak homokot. Utóbbi kerámia közül is kitűnnek az álzsinórdíszes bögre- és táltöredékek, amelyek csillámos soványítású, gondosan simított-fényezett anyaga élesen eltér a többi bekeházai edénytől. Ebből következően - az alábbi, kulturális elemzéssel összhangban - felmerül annak lehetősége, hogy az álzsinórdíszes edényeket (vagyis a Litzenkerámiát) lelőhelyünkön importkerámiaként értelmezzük. Ugyanezt figyelte meg korábban Honti Sz. a mészbetétes kerámia kultúrája vörsi és somogyvári telepén talált álzsinórdíszes kerámiával kapcsolatban. Somogyváron a finomszemcsés soványítású, álzsinórdíszes, eredeti import edények töredékei mellett olyan kerámiát is el tudott különíteni, amelyek az import darabok helyi utánzataként értékelhetők: utóbbiaknál az álzsinórdíszt kevésbé gondosan alakították ki, és az edények anyaga a mészbetétes kerámia anyagával megegyező volt (HONTI 1994, 174-176; 1994a, 8). A Bekeházán előkerült házikerámia-formák (fazekak és durvább felszínű tálak, hombárok) készítéstechnikájának jellegzetes eleme, hogy az edény felszínét egyes esetekben simítatlanul hagyták, de gyakrabban egy további agyagréteget kentek-fröcsköltek fel rá, amit olykor szabálytalan vagy szabályos, egy irányba rendezett ujjbehúzkodással tagoltak (12. kép 2-4, 13-14. kép, 17. kép). Ezzel a felületkezeléssel függ össze az edények aljának profilált kialakítása is: a fenékrész felé az említett agyagréteget nem simították el, sőt, ujjbehúzkodással kissé kiszélesedő fenékkiképzést hoztak létre (pl. 14. kép 7, 15. kép 1, 17. kép 4-6). Ez utóbbi készítéstechnikai elem a Veterov kultúra és a Böheimkirchen csoport házikerámiáján is gyakran megfigyelhető. A fentiek alapján a Zalaegerszeg-Ságod-Bekeházán feltárt bronzkori településrészletet a Veterov kultúrához köthetjük. E műveltség azonosítása a térségben azért fontos, mivel a Délnyugat-Dunántúl középső bronzkori népességéről mindeddig alig állt rendelkezésre információ. A Kis-Balatontól nyugatra fekvő régióban a Somogyvár-Vinkovci kultúra kora utáni időszak „sötét kornak" tűnt egészen a halomsíros kultúra legkorábbi fázisának időszakáig (KOVÁCS 1984, 383; KOVÁCS 1994, 119; HORVÁTH 1994a, 219; SZŐKE 1995, 23; SAVEL 1996, 20; BONDÁR 1998a, 21-23; legújabban HORVÁTH 2000, 13). A térség bronzkori időrendjében tapasztalt „vákuumot" a kutatók úgy próbálták kitölteni, hogy a Zala megyéből megismert legkorábbi halomsíros leleteket - néhány hasonló, Vas, Győr-Moson-Sopron és Veszprém megye nyugati részéből származó leletegyüttessel együtt - a középső bronzkor utolsó fázisára, a koszideri korra keltezték (BÓNA 1992, 40; HORVÁTH 1994a, 219; HONTI 1994a, 11; KISS 1997, 47; ILON 1998-1999, 258; H. SIMON HORVÁTH 1998-1999, 202; KISS 2000, 27; KISS 2002, 491-^192). így elfogadható magyarázatnak tűnt az, hogy a Dunántúl legnyugatabbi részein egy feltehetően nyugat-északnyugat, a mai Alsó-Ausztria felől beszivárgó népesség jelent meg a koszideri korszakban. Ez a korai halomsíros csoport okozhatta, hogy a középső bronzkorban a Kis-Balatontól keletre élő mészbetétes kerámia kultúrája népességének zöme elköltözött törzsterületéről (ld. a tolnanémedi kincseket), a helyben maradt, kései mészbetétes csoportok viszont az új népesség szomszédságában éltek - így elterjedési területeik kiegészítik egymást. A bekeházai településrészlet tehát a DélnyugatDunántúl eddig ismeretlen bronzkori népességének anyagi műveltségébe enged bepillantást; egyben a halomsíros kultúra legkorábbi csoportjainak keltezésével kapcsolatban is adalékot nyújt. Ahhoz, hogy a Veterov kultúra leletanyagának feltűnését értelmezhessük a térségben, az alábbiakban az alsó-ausztriai, burgenlandi és az északnyugat-dunántúli kutatási eredményeket is át kell tekintenünk. A térség középső bronzkori kulturális képének vázlata A Veterov kultúra A Veterov kultúra morvaországi leletanyagának összefoglalását követően a Dunától északra fekvő alsó-ausztriai területen is elkülönítették a műveltséghez sorolható lelőhelyeket (TIHELKA 1961, 1962; SCHEIBENREITER 1964). A Dunától délre e kultúra leleteivel nem számolt a kutatás, Burgenlandban a Veterov kultúrával egy időben Z. Benkovsky-Pivovarová szerint a Mistelbach-Regelsbrunn típus anyaga figyelhető meg, melyet a közép-európai kronológia szerinti középső bronzkor (RBB1 fázis) kezdetére, a koszideri korszaknak megfelelő időre keltezett (BENKOVSKY-PIVOVAROVÁ 1976, 348-349, Abb. 5; 1976a, Abb. 3). Az ezt megelőző (közép-európai,