Zalai Múzeum 13. Németh József 70 éves (Zalaegerszeg, 2004)

Bánffy Eszter: Újkőkori és rézkori megtelepülés a Kerka völgyében

Újkőkori és rézkori megtelepülés a Kerka völgyében 9 Hozzátehetünk még ehhez az érveléshez egy környezetrégészeti megfigyelést is: Sümegi Pál és Kertész Róbert adatát is a Kárpát-medence őskori erdőirtásainak vizsgálatáról. A szerzők szerint a 6. évezred első felének végén az általunk vizsgált vidéken komolyabb égetéses erdőirtás nyomai találhatók a talajban.

15 Lehet éppenséggel ezt a tevékenységet a korai földműves közösségek munkájának tulajdonítani, de mai tudásunk szerint az első időkben egyáltalán nem számolhatunk intenzív földműveléssel, inkább az állatok számára szakítottak így több legelőt az erdős vidékből. Ugyanakkor tudomásunk van arról is, hogy Közép-Európa több vidékén már a kései mezolit lakosság is kismértékben irtott erdőt, mégpedig azért, hogy egyes vadon nőtt, de napfényt kedvelő gyümölcsfák számára jobb körülményeket teremtsenek, és gazdagabb termést gyűjthessenek.

16 Elsősorban a tápláló és télre is eltehető mogyoró ekkori gyors elterjedését tulajdonítják e tevékenységnek, és téma kutatói egyben a földművelést megelőző lokális „kertgazdaság", hortikultúra kialakulása fő bizonyítékát látják e megfigyelésben. Valószínű tehát, hogy alaposabb kutatások nyomán ki fog rajzolódni egyfajta dunántúli határvidék, amelyet a Közép-Európa felé irányuló neolithizációs folyamatok egyik legfőbb, ha ugyan nem a legfőbb kiindulópontjának kell tartanunk. Ebben a folyamatban még igen sok a tisztázatlan elem, azonban már most feltételezhetjük, hogy az élelemtermelés kezdetekor a Nyugat-Dunántúlon nem csak a délről érkezett, balkáni eredetű népességgel, hanem helyi halászvadász-gyűjtögető népcsoportokkal is számolni kell, akik nem bevándorlóként, hanem életmódváltással járultak hozzá a formálódó élelemtermelő közösségek arculatához. Ez utóbbi közösségeket ma a vonaldíszes kerámia kultúrájával azonosítjuk. A Dunántúli Vonaldíszes Kerámia Kultúrájának telephálózata A Kis-Balaton vidékén végzett mikroregionális kutatások során rögzített csaknem kétszáz lelőhely közül öt keltezhető a legidősebb vonaldíszes, és huszonkettő a kultúra klasszikus vagy kései (zselizi fázisába). E sűrű megtelepedés után csalódással vegyes meglepetést okozott, hogy a Kis-Balatontól nyugatra fekvő észak-déli Hahóti-medencében hetvennyolc új lelőhely közül egyetlen egy sem tartozott a késő neolithikumot megelőző időszakba. Annak idején ezt a tényt úgy értékeltük, hogy a kultúra elterjedésének nyugati határához, illetve azon kívül kerültünk. Mással semmiképpen nem magyarázhattuk ezt a hiányt, tekintve, hogy a Principális-csatorna alacsonyan fekvő, mocsaras mezői és a körülötte elterülő lankás, észak-déli dombhátak szinte teljesen megegyeznek a Kis-Balaton vidékének környezeti viszonyaival. Annál nagyobb volt a megrökönyödésünk a Hahóti-medencénél kb. ötvenöt km-rel még nyugatabbra elterülő Kerka-völgyi terepbejárások összegzésekor: ötvenkilenc új lelőhely közül tíz (!) vonaldíszes telepnyom! Különösen fontossá teszi ezt a nagy számú lelőhelyet az ún. off-site megfigyelések sora: szinte minden szántott táblán találtunk egy-két apró, pelyvás soványítású kerámia-töredéket és elszórtan pattintott szentgáli vörös radiolarit kőpengéket. Ezeket a szórványos lelet-előfordulásokat nem tekinthettük lelőhelynek, annál inkább arra utaló beszédes jelnek, hogy ezeket a földeket a DVK emberei használták, talán művelték és a trágyával került ki e néhány lelet a földekre. Figyelemreméltó, hogy „off-site" jelenségeket általában nem magasabban fekvő dombokon, hanem a vizekhez közeli öntéstalajú szántóföldeken figyeltünk meg. Nem lehetetlen tehát, hogy míg a folyóteraszokat és magaslatokat lakták, az alacsonyabban fekvő nedves és kevésbé agyagos, kevert földet művelték. Ezt a művelés azonban sem a Kerka-völgyben észlelt nyomok alapján, sem más legidősebb vonaldíszes telepek körüli vizsgálatok alapján nem lehet nagy mértékűnek nevezni.

17 Ugyanígy lehetséges azonban, hogy a legelők, ösvények használatakor elvesztett leletekről van szó. Mindenesetre az off-site leletsűrűsödés a vonaldíszes lelőhelyek között még erősebben kiemeli a nyilvánvaló tényt: a vonaldíszes kultúra elterjedésének nyugati határán, sőt talán azon kívül is rendkívül intenzív korai neolit megtelepedésről kell beszélnünk a Kerka völgyében. A lelőhelyeket elhelyezkedésük szerint két fő típusba sorolhatjuk: egy részük lapos folyóteraszokon, ám azoknak nem a folyóhoz közel eső részén, más részük a belefutó patakok fölötti dombok oldalában, gyakran magaslatokon találhatók. Mindkét élőhely megfelel a korai neolithikum jellemző településformáinak.

18 A legintenzívebb vonaldíszes településnek a Kerkabarabás-Barabási háromszög lelőhely tűnik. A Zalabaksa és Kerkabarabás közötti, Nagybereknek nevezett terület mélyebben kevő részei valamikori patakmeder vonalát rajzolják ki. Fölötte mindössze 3-4 m magas az a terasz, amelyen a települést találtuk. Az egykori víz partjától kb. 250 m-re, 6-7 szürkés foltot figyeltünk meg, a vízpartra merőlegesen. A másik települési típusra a legjobb példa maga a Pityerdomb magaslatán fekvő telep, vagy szintén Szentgyörgyvölgyön a Haraszti-erdő lelőhely, amely a Szentgyörgypatak másik oldalán, de szintén a víztől messze, magasan fekszik.