Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

T. Mérey Klára: Magyarország kereskedelme az 1810-es évek elején, egy katonai jelentés tükrében

216 T. Mérey Klára központjában Mosón áll. A gabonát ide szállítják, főként az alsó vidékekről, majd onnan viszik tovább Bécsbe és Bécsújhelyre (Wienerneustadt). A Zenk, Carlopago (amelynek horvát neve Bag és 1809-1814 között francia kézben volt), Fiume és Trieszt tengeri kikötőkből elszállítandó gabona többnyire a Bánátból és „Slavonicá"-ból érkezik oda (Pallas 1896. IV. köt. 156. Tört. V. 66 E 3), bár a Dráva melletti felső megyékből is, e megyék folyóin és csatornáin ugyancsak szállítanak a tengerpartra árut. A legélénkebb kereskedelem a Száván folyik - hangzik a jelentés -, amelyen a hajók részint Sziszeken át a Kulpán Carlstadtba (Károlyvárosba) tartanak, részint tengelyen vagy teherhordó állatok igénybevételével jutnak el a szállítmányok Fiúméba, Zenkbe, illetve Carlopagóba. Kevésbé használatos szállítási mód a Száván Szalókig hajón, majd onnan tengelyen Laybachon át Triesztbe történő fuvarozás. De legkevésbé használják a Dráván Pettauig hajón, majd onnan tengelyen Triesztig történő szállítást. Bármelyik úton a haszon sohasem volt „kiválóan jó", mert a szárazföldi szállítás nagyon költséges. Ez a kivitel csak akkor élénk, amikor Itáliában rossz a termés (Fehljahr) vagy pedig Odesszából, illetve Afrikából nem érkezik gabona a földközi-tengeri piacokra. A gabonakereskedelem most már hanyatlott, de még elviselhető - jelenti a katonatiszt. 1801-ben egy mérő búza ára 3 forint 30 krajcár volt, s jelenleg (1812-ben) 40-50 forint szerepel az előirányzatban („in Anschlag"). A dohány a magyarországi kereskedelem egyik legkedveltebb terméke. A legnagyobb kereslet iránta az osztrák tartományokban van, ahol erősen fogyasztják („wo es stark consumirt wird"). A dohánykereskedelem a tengeri kikötők irányában is kedvelt, ahová részint nyers, részint feldolgozott állapotban szállítják az árut. Miként a gabona ára, 1801-től mostanáig emelkedett - hangzik a jelentés -, éppen úgy nőtt a dohány értéke is. A legrosszabb fajta 5, a legjobb 15 forint volt, most már a jobbja a 200 forintot is eléri mázsánként („Centner"). Nem szabad elfelejtenünk, hogy akkor az ún. fontmázsát használták mértékegységként, ami 50-56 kg volt (Bogdán, 1987. 116.0.). Magyarország legnevezetesebb kiviteli árucikke a bor - állapítja meg ez a jelentés. A távoli és a költséges szállítás, a vámok és a beviteli vámok (Mauthen und die Eingangszolle) idegen államokba volt az elsődleges oka annak, hogy Magyarországnak ezen a részén (itt nyilván Dunántúlra utal) található leghíresebb borokat szállítják előszeretettel külföldre. A soproni és a ruszti, továbbá a budai, a szekszárdi és a villányi vörös, a neszmélyi és somlói fehér borokat említi. Neszmély nevét Nesmüller formában találjuk. Ez nyilvánvalóan a Komárom megyei Neszmély, amely falu már a 18. század végén jó asztali boráról volt nevezetes (Vályi, 1799. 2. köt. 677. o.). A vörös borokat Sziléziába, a fehéreket pedig Bajorországba viszik - jelenti a katonatiszt. A borkereskedelem jelentőségét mutatja, hogy 1803-ban csak a soproni, a ruszti és a budai bor értéke, amelyet Sziléziába szállítottak, meghaladta az 1 millió forintot. Mit hozhat ez most az országnak, amikor akkor egy akó bor 8-10 forint volt, s most 100 és annál is több forintba kerül? - teszi fel a kérdést a jelentését készítő katonatiszt. A magyarországi kereskedelemben nagy szerepet játszó termék volt a gyapjú, amint azt a jelentés kiemeli. Az itteni gyapjú - a juhnemesítés óta - (ahogyan a jelentéstevő fogalmazott: „seit ihre Veredelung") erős keresletnek örvend az idegen országokban, főként Bajorországban, Sváb földön és Svájcban kelendő, ami arra bírta rá az itteni földbirtokosokat, hogy a juhokat ne csupán hizlaltassák, hanem a fajtát is nemesítsék a gyapjú jobb minősége érdekében. Az árak is emelkedtek. Példaként említi a jelentés, hogy 1801-ben a közönséges gyapjú mázsája 18-20 forint volt, a finom gyapjú pedig 80-100 forintba került. 1811-ben a pesti piacon a finom gyapjú mázsáját 1300 forinttal jegyezték. Az ember azt gondolhatná, hogy a magas vámok akadályozzák a kivitelt, mégis a magyar gyapjú iránti kereslet egyáltalán nem csökkent, minthogy a gyapjút „a mi országainkban" („in unseren Lánder"), főként Morva- és Csehországban dolgozzák fel rendszeresen (stets). A kivitt gyapjú mennyiségét nehéz megállapítani, de soknak kell lennie, ha megtekintjük ennek a vidéknek mérhetetlenül nagy juhnyájait, s tudjuk azt, hogy nincs egyetlen gyár sem, amely Magyarországnak ezen a táján finom posztót állíthatna elő. így a gyapjú jelentős részének az ország határain túlra kell kerülnie, amiért készpénzt kapnak, mondhatnánk csengő érmeket („klingende Münze"). Egyetlen tulajdonos sem köt olyan szerződést, amelyben a gyapjú 1/3, vagy a fele értékét, néha az egész összegét conv. forintban ne kérné, miként Festetits György gróf, aki idén a finom gyapjújának mázsáját 200 conv. forintért adta el. Feltételezhető - hangzik a jelentés szövege -, hogy annyi éven át, amikor még a conv. forint nem volt forgalomban, az ilyen megkötött szerződések révén nagy mennyiségű arany halmozódhatott fel - rejtetten Magyarországon. A vágóállat (Slagtier) volt hajdan az osztrák és az idegen államokba tartó magyar árukereskedelem fő terméke. De most - írja a jelentést tevő -, a szarvasmarha állomány csökkent, még az osztrák tartományok szükségletét sem elégíti ki. Ennek okát már az állattenyésztés helyzetének ismertetésénél előadta. Itt megszakítjuk e jelentés ismertetését és visszalapozunk az állattenyésztésről írottakhoz. A „Hasznos háziállatok tenyésztése" alcímmel szereplő részben a