Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kaposi Zoltán: Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690–1811)

Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690-1811) 193 megnevezte az örökösöket, így például Szepetneket, Esztregnye felét, Mantát, Sigárdot és egyéb más pusztákat Bajaky Mihályra hagyta, míg Kanizsa várost Fityeháza, Bilke, Péterfa, Kerekes pusztával együtt (vagyis a szűkebben vett várost és területét) Petrikovits Magdolnára testálta.

22 Terhelte a potenciális új tulajdonosokat az a 6303 forint adósság, amivel Szapáry tartozott a kanizsai ferenceseknek. Végül is 1743-ban a tulajdonlás hosszú távra megoldódott. November 29-én Petrikovits Magdolna (ekkor Bessenyei Ignácné) kanizsai örökségéről lemondott, s ezért az újdonsült tulajdonostól, gróf Batthyány Lajostól 15000 forintot kapott.

23 1743. december 30-ról maradt fenn az az irat, amelyben a Kamara elismerte, hogy Batthyány Lajos gróf 110000 forintot fizetett Kanizsáért, ebből 21500 forintot Petrikovits Magdolnának (lehet, hogy időközben felment az ára), 6303 forintot a ferences barátoknak, míg a fennmaradó 82196 forintot a Kamarának.

24 Nem egészen egy évvel később, 1744. szeptember 30-án a vasvári káptalan előtt (mint hiteles helyen) bejegyezték Mária-Terézia királynő Batthyány Lajosnak tett adományát.

25 Amit kapott Batthyány gróf, az a következő volt: Kanizsa városa, Szepetnek, Sormás, Esztregnye fele mint possessio, illetve Mikefa, Bánfa, Péterfa, Bilke, Bajcsa, Mánta, Almásszeg és Sigárd praedium. A Batthyány-família tagjai már eddig is jelentős birtokokat halmoztak fel a Nyugat-Dunántúl területén.

26 A família földbirtokgyűjtése valahol a 17. század közepe felé indult meg, ám az igazi nagy karrier lehetőségét kétségtelenül az jelentette a család életében, amikor 1692-ben Batthyány Ádám feleségül vehette a birodalmi hercegi családból származó Strattmann Eleonórát. A házasság egyben azt is magával hozta, hogy a família birtokrendszere szétvállt, a grófi és a hercegi ág külön kezelt birtokrendszert hozott létre. Kanizsa a hercegi ághoz került. Vélhetően gróf Batthyány Lajos nádor következetesen törekedett ekkoriban földbirtokszerzésre, amit az is jól mutat, hogy két évvel a kanizsai földek megszerzése után Eck bárótól megvette a szomszédos Homokkomáromot és annak uradalmát, s így kanizsai domíniummal, illetve annak tartozékaival (vagyis Szepetnek, Sormás faluval, Esztregnye falu felével, Péterfa, Bilke, Kerekes, Bajcsa, Manta, Mikefalva, Almaszeg, Sigard és Bárfa praediumokkal együtt). Zala vármegye keleti területein lényegében egy könnyen kezelhető és irányítható, szinte egységes földbirtokkomplexumot hozott létre. Igen jelentős területű birtokról van szó, egészen pontos korabeli kimutatásról nincs tudomásunk, ám későbbi források alapján a két uradalom - tehát a kanizsai és a homokkomáromi - mintegy 30000 magyar hold kiterjedésű lehetett. Nem volt ez különösebben furcsa ebben a korban, hiszen jól tudjuk, hogy Zala vármegyében milyen irdatlan nagy területű domíniumok alakultak ki ebben a korban, hadd legyen elég itt az Esterházyak alsólendvai, az Althann-család csáktornyai, avagy éppen a Batthyányok szentgróti uradalmára utalni. Azt viszont mindenképpen hangsúlyozni kell, hogy a két uradalom megvásárlásával olyan terület került az amúgy is többszázezer holdas Batthyány-uradalmi rendszerhez, amelynek nem volt túlzottan nagy népessége, vagyis a terület döntő része allodiális volt ebben a korban. A Batthyány-család birtoklása az 1744. évi vásárlástól gyakorlatilag az első világháború idejéig meghatározta Kanizsa város gazdálkodását, a mezőgazdasági, az ipari és a kereskedő népesség életét. Az első Batthyány-tulajdonos, a már említett nádorispán legfontosabb lakhelye ekkoriban minden valószínűség szerint Körmend volt, itt épült ki az 1750-es évek végére az első komolyabb Batthyány-uradalmi gazdasági központ is, amely alá sorolták be a család igen kiterjedt nagybirtokait. Batthyány Lajos gróf jelentős pozíciókat töltött be a 18. század közepén Magyarországon, így például volt kamarás, valóságos belső titkos tanácsos, főpohárnokmester, az AranygyapjasRend vitéze 1744-től, a Szent István Rend nagykeresztese, Zala vármegye főispáni helyettese tíz évig, 13 esztendőn keresztül pedig a Hétszemélyes Tábla rendkívüli vizsgálója címet viselhette, de ezenkívül volt kancellár, 1751-től egészen 1765-ös haláláig pedig az ország nádora. Már a gróf halála előtt, 1760-ban Batthyány (III.) Ádám Vencel gróf vette át a kanizsai domínium irányítását, egészen 1787-es haláláig. Vas vármegye főispánja, báni helytartó és egy magyar ezred tábornoka volt. Fia, Batthyány II. Lajos (1753-1806) már apja életében is intézte az uradalom dolgait. Őt követte a sorban az 1781-ben született Batthyány Fülöp herceg, aki 25 évesen, 1806-ban vette át és haláláig igazgatta a tulajdonába került domíniumot. A szakirodalmi források kiemelik annak jelentőségét, hogy 1765-ig a mezőváros élvezte a Batthyány-uradalmakba tartozás előnyeit, ám azt követően egészen a Fülöp herceg-féle tulajdonlás bekövetkeztéig, vagyis mintegy fél évszázadon keresztül elég elkeseredett csatározásokat kellett vívni a Batthyány-család földesúri hatalmával. A Batthyány-birtokok tulajdonlása a 17-18. század fordulója táján két ágra szakadt, az egyik a hercegi ág, a másik pedig a németújvári grófi ág. A számunkra érdekes hercegi ág birtokai a 18. század során folyamatosan szaporodtak. Az egyik legnagyobb birtokszerző maga Strattmann Eleonóra volt, aki férje halála után 1726-ban donációként kapta Siklós és uradalma felét, 1736-ban pedig megvette a másik felét, s emellett a Pécs alatt található Üszögpusztát is megvásárolta 1741ben. De folytatta a sort fia, Lajos is, aki 1736-ban a Vas megyei Inta uradalmát vette meg, 1743-ban Kanizsát és