Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kaposi Zoltán: Földbirtok és társadalom Kanizsán (1690–1811)

194 Kaposi Zoltán uradalmát, 1744-ben a tőle északkeletre lévő Homokkomárom-központú nagybirtokot, 1747-ben a Siklóstól nyugatra lévő sellyei uradalmat, 1749-ben Zalaszentgyörgyöt, 1757-59-ben pedig a kisbéri uradalmat. Batthyány Lajos gróf 1747-ben a körmendi, a kanizsai, a homokkomáromi, az intai, valamint a horvátországi ludbregi uradalmakat elsőszülöttségi hitbizománnyá alakította, így a Batthyány-Strattmann nevet viselők az Ausztriában lévő trauttmansdorfi uradalom mellett az új majorátusi birtokok mindenkori haszonélvezőivé váltak. Pontos adatok egyidőben természetesen nem állnak rendelkezésünkre a megszerzett uradalmak méretéről, ám hozzávetőlegesen 90-100000 holdra becsülhetjük azok méretét. A hercegi rangot Batthyány Lajos gróf öccse, Károly kapta, ám háromszori házasságából sem maradt örököse, így azt 1764-ben kiterjesztették bátyja leszármazottaira. Megemlítjük még, hogy a Batthyányok a grófi ágon is tekintélyes földbirtokokat halmoztak fel, Németújvár, Rohonc, Szalónak, Borostyánkő, Boly, Bicske, Körmend voltak a grófi ág legjelentősebb uradalmi központjai. A kanizsai táj állapota Az agrártermelés meghatározó tényezője a föld, amely a tradicionális társadalmakban az elsődleges megélhetési és jövedelemszerzési tényező volt. A Kanizsa-környéki terület természetföldrajzi adottságai között meghatározó, hogy ez a vidék észak-déli irányultságú (meridionális) hátakból és teknőkből áll. A 25-30 km hosszú dombhátak között különböző patakok futottak, s ezek a vízfolyások a völgyeket szinte teljesen be tudták borítani vízzel, ahol aztán temérdek nádas, mocsár keletkezett. Maga a kanizsai teknő néhol 10-12 km szélességet is elérte. A nyugati részén kissé meredekebb partháttal rendelkezik, a keleti a lapályosabb része. A teknő földfelszínének mélysége 150-160 méter tengerszint felett, míg a mellette lévő domboldalak magassága néha elérte a 230-250 métert is. A terület viszonylag jó altalajjal rendelkezik, az általában löszös, néhol agyagos, vagy éppen homokos talaj a 18. század eleji meglehetősen alacsony népességnél jóval nagyobb lakosság eltarthatóságát is biztosítani tudta, hiszen az egyéb klimatikus tényezők (például az évi napsütéses órák száma, a 850 mm-en felüli évi csapadék mennyisége, stb.) biztosították, hogy az itt élő népesség szélesebb mezőgazdasági termelés lehetőségekhez jusson.

27 Kanizsa agrárgazdasága szempontjából a földterület meglehetősen siralmas képet mutatott a 17-18. század fordulója táján. Ennek több összetevője volt. A felszabadító háborúk során jelentős pusztulás ment végbe a környezeti, s egyben az egész ökológiai rendszerben, aminek legfontosabb oka az volt, hogy az ostrom technikája a kiéheztetésen, vagyis a vár melletti termőterületek és élelmiszerkészletek teljes elpusztításán alapult. Ez a népességszám gyors csökkenése mellett azt is magával hozta, hogy a kanizsai vár körüli - addig szabályozott - vizek szabaddá váltak, s viszonylag gyors elmocsarasodás indult meg. Ha megnézzük az 1690-es ostrom körül készült ábrázolásokat, akkor látható, hogy a vár szigetként emelkedik ki a mocsárból. S nemcsak a szűkebben vett vár körüli, hanem az egész korábbi váruradalom területén hasonló folyamat volt megfigyelhető, a vártól szinte minden irányban 1520 km-es egybefüggő mocsárszerű terület jött létre ebben az időben. A hatalmas láp kiterjedését pontosan nehéz behatárolni, keleti vége valahol a Bagola-hegy, a Miháldi-víz és az Ormánd-folyó környékén található, észak, dél és délnyugat felé folyamatos volt a mocsár, míg nyugatra a sormási - szepetneki és esztregnyei magasabb dombok határolhatták be.

28 Kanizsa város tájkörzete szempontjából a Kanizsapatak, vagy másik nevén a Kógyár-patak (a későbbi Principális-csatorna elődje) volt a meghatározó vízgyűjtő rendszer, valamint egy északról a Kanizsaberekbe befolyó kisebb patak, amelyről sokáig azt hitték, hogy a Zala-folyó egyik délre folyó kis ágáról van szó.

29 Bél Mátyás az 1730-as években azt írta a Kanizsa-patakról, hogy „Somogy felé határolja megyénket és ered a nevét viselő város környékéről, a szőlőtermő Bogláts hegy egy dombja alól, aztán Szentmiklós mellett elfolyik és Zerin Újváron túl a Muráéval egyesíti vizét. "

30 Egy más helyen pedig - a lényeget megtartva - azt mondotta a patakról, hogy „...a Bogláts-hegy túlsó oldalán ered számtalan sok más vízérrel együtt, köztük azokkal, melyek az Ormándi víz kútfejénél vannak. De ha szomszédosak is a források, mindegyik folyása más irányba tart... "

31 Bél Mátyás úgy képzelte, hogy a Bogláts hegy lehet az a dombvonulat, amely viszonylag kiemelkedő pontként mint-egy vízelosztó funkciót tölt be a vidéken, s onnan északra folyik az Ormánd a KisBalaton felé, míg délre a Kanizsa-patak viszi a vizet. Azonban ez nyilvánvalóan tévedés, hiszen a Kógyár (Kanizsa)-patak és az Ormánd eredete között jó 15 km távolság lehet.

32 (A Bogláts minden bizonnyal a Kanizsától néhány kilométerre lévő Bagola-hegy, ami valóban kiemelkedik az amúgy lapályos térségből, s kétségtelen, hogy sok patak ered is a környékén, ám azok Nagykanizsa alatt érik el a mocsárból kifolyó patakot. Ezzel szemben a Kógyár-patak jóval északabbra, Nagykapornak alatt, Misefánál eredt a hegynyeregben, s szinte folymatosan dél felé folyt, s Kanizsa városát elhagyva Murakeresztúrnál ömlött a Murába.

33 A kanizsai berekből kifolyó patak neve már megváltozott: a várostól délre lévő szakaszát a pataknak már Kanisniczának nevezték. A Principális-csatorna legkorábbi előzménye már egy a római korban, az i.sz. 3.