Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Dobrovits Mihály–Őze Sándor: Török nyelvhasználat a 16. századi Dél-Dunántúlon

Török nyelvhasználat a 16. századi Dél-Dunántúlon 185 delem először nagyságos Németi Ferenc úrra a tokaji vár parancsnokára bízta." Egy városban lakó befolyásos révész, Corius Péter közbenjárására a bég engedélyezte Szegedinek, hogy a várból a városba menjen és ott Corius házában prédikáljon. „Felszólította továbbá Melius magát Coriust hogy az ö eltávozásuk után gondos körültekintéssel tudakolja ki a bégnek mindé szándékát,és azt ővelük hírnök útján tudassa. Ennélfogva mihelyt világosan megtudta, megküldte nekik a hírt, úvakodjon Melius attól, hogy valaha még a barbár szeme elé kerüljön, mert az az alkorán magyar nyelvre való fordításának munkájával őt szándékozik megbízni, fülébe jutván kiváltképpen az, hogy a minden iránt csodálatosan érdeklődő Melius az abc elemeit is török betűkkel leíratta magának. Eközben odaérkezett a tiszteletreméltó és öreg Bakonyi Albert is, akivel a bég Cegléden annak saját házában lépett ismeretségbe, és meghagyta annak, hogy a nála látott világkrónikát késedelem nélkül vigye hozzá eladásra. Ezt meg is tette a kegyes férfiú, észrevévén, hogy ez egy olasz eredetű török ösztönzésére történt, akivel együtt szemlélte egykor a zsarnok a könyv képeit. A hatalmas könyv végülis csak három forintért jutott annak tulajdonába. Szokása volt a Barbárnak, hogy Krisztus erős bajnokát, egyszer személyesen, máskor szolgái útján, a hit fogyatékossága miatt csúfolódó és gúnyos szavakkal támadta, és csalogatt, amelyeket Szegedi mindig a legméltóságteljesebben azt felelte, amit egyedül lehetett, hogy az ilyen gúnyos csalogatások csak a kisgyermekhez, sőt csak az esztelenekhez illenek és nem azokhoz, aki maga külünösen koránál fogva ellenkezőt érteni megtanulta, és aki a sokszínű úri öltözetektől és előkelő ruháktól már gonosszal illetett." (Kathona 130) A történetből arra következtet Botta István, hogy Melius csak tolmács segítségével tudott törökül beszélni. E nyelven sem tárgyalni, sem írni nem tudott. Török nyelvismerete csupán bizonyos mindennapi kifejezésekre, egyszerű köznapi mondatokra szorítkozott. Néhány idézhető mondásra, amellyel elkápráztathatott olyanokat, akik a nyelvben járatlanok voltak, vagy eldicsekedhetett a török után kíváncsian érdeklődő külföldieknek. (Botta 1978, 61) Ugyanerre a következtetésre jut Melius Herbáriuma arab hivatkozásait vizsgálva, amelyek a latin fordítás átvételek ezen nyelvi elemek ismereteit nemcsak a törökből, hanem a héberből is vehette. Alapvetően egyetértünk Botta István megállapításaival, azonban nem hisszük, hogy a tolmács jelenléte csak Melius hiányos török tudása miatt volt szükséges. Nem képzelhető el, hogy a bég csak Meliusra bármilyen kiváló tolmács is volt hagyatkozott volna, és kiszolgáltatta volna magát neki, mellőzve saját emberét. Különösen, ha tudjuk, hogy a tolmács általában a töröknél szakértői, az adott kultúrában tanácsadói szerepet is betöltött. A forrásból egyébbként csak arról értesülünk, hogy a török írást nem ismeri, de az iránt érdeklődik, mivel a beszélt nyelvről vannak alapismeretei. Botta túl messziremenő következtetést kíván a szövegből levonni. Abban csak az áll, hogy a derék révészt, a bég szándékának kipuhatolására kéri meg Melius távoztuk után, nem pedig tolmácskodásra. Az, hogy a vallásokkal közönbös török magyarra kívánta fordíttatni a Koránt korántsem lehetetlen. Az iszlám hagyomány ugyan tiltja a Korán önmagában való fordítását és szedett betűk alapján való nyomtatását - az iszlám világban ma is csak kézzel írott Korán-példányok litografált változatai vannak kereskedelmi forgalomban -, de idegen (tehát nem arab) nyelven való magyarázatát, esetleges interlineáris fordítását, valamint értelmi kivonatolását megengedi. Az sem kizárt, hogy esetleg nem magát a Koránt, hanem valamilyen népszerű vallásmagyarázó művet akart volna lefordíttatni. Számos analógiáját láthatjuk. (Dobrovits - Őze 1998) Maga a helyzet, miszerint Erdély és a Partium teológusainak színe-javának ottjártakor a szolnoki bég megpróbálja a saját vallását megismertetni velük, nem ismeretlen. Magát a hittérítési szándékot, illetve a protestáns felekezet iránti érdeklődést mutatja az öreg Bakonyi világkrónikájának megszerzése, amelyben a béget nem a néhány forintnyi esetleges nyereség mozgatja, sem a képanyag (az alakos ábrázolást egyébként is tiltja az Iszlám) renegát olasz „szakértője" is e miatt biztatja a könyv megvételére. Az is valószínű, hogy értesülései voltak a bégnek Melius tehetségéről, az 1552 óta Gyula és Eger közé beékelt szolnoki szandzsák érdeklődött az iránt a protestáns keresztény teológus iránt, aki a két legjelentősebb magyar végvár protestáns katonaságával jó kapcsolatot ápolt. Melius éppen ez évben 1562-ben írja meg a Debrecen - Egervölgyi Hitvallást, amely új, a katonaság számára kedvező, a bécsi vezetés, illetve a katolikus püspök számára kínos kompromisszumot jelentett. Szegedi török fogsága is a végvári katonaságra gyakorolt befolyása miatt következett be, amely a fogság alatt is világos volt a töröknek a hadifoglyok lelkigondozása kapcsán. A szövegből is kitűnik, hogy ezt a befolyást akarták kihasználni a pap csábígatásával, illetve az iszlám teológiával való szembesítésével. Melius Botta által emlegetett török magyar rokronsági elképzelése sem török nyelvtudásán keresztüli a török kultúrával

5 való együttélésből, vagy valamiféle szimbiózisból fogant, hanem egy biblikus spekulációból ered, Góg és Magóg legendájából. Melynek temérdek párhuzama közismert, és éppen az a csodálatos, hogy a magyar reformátor és Szegedi is török