Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kalicz Nándor: Újkőkorvégi és rézkori megtelepedés maradványai a nagykanizsai Inkey-kápolna mellett

Az újkőkorvégi és rézkori megtelepedés maradványai a nagykanizsai Inkey-kápolna mellett 15 sinja kultúrából csupán egyetlen adatot ismerünk a Lasinja kultúra időszakára s ez belül van a Bodrogkeresztúr kultúra abszolút számadata. Ez Kr.e. 3900 ± 140 (Budja 1992, 103, 4.kép; 1995, 123, 4.kép ). Ausztriában, ahol az Epilengyel fázis a Balaton-Lasinja kultúra megfelelő rokon kulturális egysége, a különböző megbízhatóságú határok között mozgó számítások szerint a Kr.e. 4250 - 3950., ill. Kr.e. 4350 - 3500. közé keltezhető (Stadler 1995, 224). Mindezek alapján a magyarországi Balaton-Lasinja kultúra az 4. évezred első felét tölthette ki. A Balaton-Lasinja kultúra kialakulásával kapcsolatban akkor alakítottam ki feltevésemet, amikor még nem volt ismeretes a Lengyel kultúra legkésőbbi fázisának emlékanyaga. Ekkor még törésszerű eltérést láttam a Lengyel kultúra akkor ismert leletei és a Balaton-Lasinja kultúra emlékei között. Ugyanakkor az igen jelentős déli típusú leletek alapján nemcsak kulturális kapcsolatokat, de migrációt is feltételeztem, melynek eredménye a Balaton-Lasinja kultúra létrejötte lett (Kalicz 1973, 1987-88, 1988; 1992). A migráció kiváltó okát a keleti sztyeppéi népcsoportok nyugat-délnyugat felé irányuló népmozgásban láttam. A mozgás kiinduló helyeként az Észak-Balkánt tételeztem fel, ahol a legkésőbbi Vinca és a Salcuta kultúra III. fázisának emlékei között találtam meg a Balaton-Lasinja kultúra leleteinek alapjait. Különösen vonatkozott ez a déli összefüggés több jellegzetesség együttes előfordulására, mint pl. az egyfülű, kannelurás díszű, redukciós égetésű, feketés színű korsókra, kétfülü edényekre, aszimmetrikusan kettős kónikus tálakra, lecsüngő fogantyúval és időnként kiöntővel, stb. Csak kevés olyan jellegzetességet fedeztem fel, amely a Lengyel kultúra korábbi fázisából származott. Azóta azonban, mint fentebb láttuk, számos lelőhely vált ismertté, melyek a Lengyel kultúra korábban ismeretlen legkésőbbi fázisát képviselik. Ezek vizsgálata azt mutatja hogy jóval több szál köti össze a Lengyel és a Balaton-Lasinja kultúrát, mint azt korábban feltételeztem. Vagyis a váltás a két kultúra között nem volt olyan drámai. Igaz, hogy a legkésőbbi Lengyel kultúra több átöröklődött jellegzetessége is déli, balkáni eredetű. (Károlyi Mária és Bánnfy Eszter fentebb idézett tanulmányai az új szempontok szerint értékelték ezt a kérdést). Úgy vélem, hogy a bőségesebb leletanyag ismeretében nekem is differenciáltabban kell a származás kérdését megfogalmaznom. Eszerint a Lengyel kultúra legkésőbbi időszakának nemcsak a leletei öröklődtek át jelentősen a Balaton-Lasinja kultúrába, de a leleteket hordozó népesség is erőteljesen részvett az új kultúra kialakításában. Mellettük azonban az új kultúra képét meghatározó déli, azaz észak-balkáni jellegzetességek jelentek meg a Dél-Dunántúlon, amelyekről egyelőre nem dönthető el, hogy feltűnésükben játszottak-e szerepet népmozgások, amelyek a települések számának jelentős megnövekedésével jártak együtt vagy csak nagyon erőteljes déli kulturális hatások nyilvánulnak meg a leletanyag déli jellegzetességeiben és a települési sűrűség változását esetleg a környezeti tényezők módosulása hozta magával. A kérdésre a felelet egyelőre nyitva marad. A Baden kultúra leletei (Kr.e. 3600-2600) A késő rézkori Baden kultúra megtelepülését a rézkorból a legbőségesebb leletanyag képviseli az Inkey-kápolna mellett. 17 objektumból származik csaknem a teljes leletanyag (5, 8, 24, 31, 34, 44, 55, 60, 71, 76, 83, 94, 112, 114, 115, 116.objektum), melyhez csak kevés szórványos lelet csatlakozik. Banner János alapvető monográfiájának megjelenése óta (Banner 1956) a 80-as és 90-es évek óta elsősorban Bondár Mária (Bondár 1982; 1984; 1987a; 1987 b; 1991; 1995; 1996; 1998) és Endrődi Anna (Endrődi 1987-88; 1991; 1992; 1997). foglalkoznak ennek a kultúrának szerteágazó problémáival és bőséges leleteinek közzétételével. Természetesen ezenkívül is számos tanulmány jelent meg a Baden kultúra leleteit ismertetve és problémáit taglalva. Banner, monográfiájában akkor ismert elterjedési területéről több mint 500 lelőhelyet ismertet, ezért igen meglepőnek látszik, hogy a Dunántúl délnyugati részéből (a Balaton-Lasinja kört képviselő) Letenye kivételével egyetlen lelőhelyről sem adott tájékoztatást. Ugyanez a helyzet ENy-Horvátországban és az ausztriai Karintiában is. Az utóbbi terület 3 lelőhelye kétségtelenül a Balaton-Lasinja vagy „Epilengyel" kultúrát képviseli (Banner 1956, elterjedési térkép és lelőhely lista). Amikor az Inkey-kápolna mellett Horváth László feltárta a Baden kultúra gazdag telepleleteit, majd utána terepbejárásokon megtalálta számos települési nyomát (Horváth 1984, 9-12; 1994, 91-95), világossá vált, hogy nem települési hiányról, hanem kutatási hiányosságról beszélhetünk. Azóta ezt csak megerősítették az Észak-Zalában és a Hahót környékén végzett kutatások, melyek a Baden kultúra különböző időszakának bőséges leletanyagát hozták felszínre (H.Simon 1987; 1990, 55-56; Bánffy 1994, 100-101; 1995b, 42-43.0, továbbá 4l-47.t). Az Inkey-kápolnánál feltárt objektumok egy kivételével hulladékokkal megtöltött gödrök voltak és az ásatás egész területén lazán szétszóródva helyezkedtek el. Az egyetlen kivételt egy nagy méretű, 2,3 m átmérőjű kemence képviselte (Horváth 1984, 9). A legtöbb gödörobjektum sekély mélységben maradt meg. Az építmények hiánya nem meglepő, mert a Baden kultúra teljes területén, a nagyfelületű feltárások ellenére, sehol sem sikerült építmény nyomaira bukkanni.