Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kovács Gyöngyi: Jegyzetek a kanizsai vár 16–17. századi kerámialeleteihez

158 Kovács Gyöngyi beleltározott néhány tányértöredék (10. kép 1-2, 5) erőteljesen különbözik a bajcsaiaktól. Miután ezek a vár külső területein (a próbaásatások során) török anyaggal együtt kerültek elő, először csak valószínűnek tűnt, de párhuzamaikat tekintve bizonyossá vált, hogy Bajcsánál későbbiek. Korbeli különbségek vannak a poharak esetében is. A kanizsai fehér anyagú, díszes finom cseréppoharak (MÉRI 1988, XXII. t. 2) Bajcsánál feltétlenül korábbiak, a bajcsai várban ilyenek még mutatóban sincsenek. A kanizsai anyagból csupán egy-két apró pohártöredéknél merül fel a 16. század végi keltezés lehetősége. A korábbi évtizedek gazdag díszes anyagához képest ez a hiány a 16. század utolsó évtizedeiben mindenképpen feltűnő. A magyarázat egyik része lehetne az, hogy Bajcsát Stájerország látta el finomabb áruval, míg Kanizsát nem. Kanizsán azonban nemcsak bajcsai jellegű anyag nincs, de más, 16. század utolsó évtizedeire keltezhető asztali áru (és luxustárgy) is alig van. Ezért fontosabb és meghatározó körülménynek tekintjük azt, hogy a 16. század második felében, a Ferabosco-féle átépítés végére a várkastélyból élelmiszerraktár lett, s a főkapitányi szállás az 1577-es nagy várbeli robbanás után 1595-ig (Haym Kristóf idejéig) - nagyjából épp Bajcsavár fennállásának idejében nem a várban, hanem a városban volt (MÉRI 1988, 35, 45-46, 48, KERECSÉNYI 1993, 253-254; VÁNDOR 1994, 310-311, 326, 336-337). Az, hogy az épület élelmiszerraktár, alapvetően magyarázza a leletanyag egyszerűségét, vagy másképpen fogalmazva, a 16. század utolsó évtizedeinek leletanyaga - mely főként konyhai edényekből áll - tükrözi azt a térképekről, forrásokból ismert tényt, hogy az épület az adott időszakban már egyáltalán nem főúri lakhely, hanem raktár volt. A Méri-féle ásatási anyagban ritka az olyan luxustárgy, mely korban ehhez az időszakhoz kapcsolódhat -, egy-két edény töredéke említhető csupán. Ezek közé tartoznak az Ausztriából származó homokrászórásos mázzal díszített edények darabjai (3. kép 3; 4. kép la-d), melyekhez hasonlókat Magyarország területén a Nyugat-Dunántúlon találtak még néhány lelőhelyen. A Holl Imre által számbavett leletek főként 15. századiak vagy a 16. század első feléből valók (HOLL 1990, 239-243; 1992, 36, a külföldi irodalommal). Néhány darab azonban Bajcsán is felbukkant (KOVÁCS 2001, Fig. 15/2), ami - az osztrák párhuzamokon túl - egyértelműen jelzi, hogy a leletkör kora az 1570-es évek végére, 80-as évekre is kiterjeszthető. Kanizsán ezek a leletek mázas török kerámiát is tartalmazó összefüggésben, de többségében bajcsai jellegű edénytöredékekkel együtt láttak napvilágot („U" ill. „S" kutató árok), ami alapja lehet a 16. század utolsó előtti évtizedeire való keltezésüknek. Előfordulásukat - és egyéb osztrák áruk megjelenését is (pl. fedő: 3. kép 5, vö.: KOVACSOVICS 1991, Kat. 264, 279-281) - magyarázhatja, hogy 1568 után Kanizsa királyi vár, ahol minden szinten (katonaság, tisztek, kapitányok, építészek) németek, osztrákok, olaszok állandó jelenlétével kell számolni. (Az építőudvar és a komiszárius lakása nem eshetett túl messze a várkastély tömbjétől: MÉRI 1988, 45, és 5. ábra; VÁNDOR 1994, 311). Ez a helyzet a kérdőjelesen itáliainak meghatározott, kék-fehér ónmázas kerámiatöredékekkel is (10. kép 4).

10 A 16. századi kerámiának egy kevéssé ismert lelettípusát képviselik a fazékszerű, de teljesen más funkciót ellátó „tüzes- vagy ostromfazekak" (TAKATS 1903, 59-60), melyek feltehetően Kanizsa végvárrá alakulásának időszakától, a 16. század közepétől keltezhetők. Bemutatásukat a szakirodalomban való ritka előfordulásuk indokolja (4. kép 7-8). A 17. század leletei Mint szó volt róla, Kanizsa vára a török időkben jelentősen átalakult (MÉRI 1988, 57-59, VÁNDOR 1992, 10-11; 1994, 365-368). A törökök míg a vártól kelet felé eső középkori várost (melyet távolságából fakadó védhetetlensége miatt 1600-ban a császáriak felégettek) nem állították helyre, addig a vár belső terét belakták, sőt a királyi ötszögű vár nyugati részét - mely a 16. század második felében még lakatlan mocsaras terület volt -, feltöltötték és ott egy teljesen új külvárost építettek fel (Topraklik). Evlia Cselebi 1664. évi, többé-kevésbé hitelesnek tekinthető leírása alapján Kanizsa hangulatában, épületeiben teljesen törökké lett (EVLIA 1985, 563571), amit az 1690. évi házösszeírás csak megerősít (TÓTH 1990; VÁNDOR 1994,368-369). Evlia Cselebi az erődítések mellett nemcsak a vár és a Topraklik külváros belső épületeivel foglalkozik, hanem lakóival is, akik - szerinte - bosnyákok, de sokféle nyelvet beszélnek. A várban sétálva a jellegzetes török épületek (dzsámik, mecsetek, fürdő, medresze, elemi iskolák, kolostorok) mellett megemlíti a börtönöket, a lőporraktárakat, s szól a sok kis boltról. A Topraklik külvárosban a „felszabadított és fegyverviselő ráják" laktak. A különféle köz- és a várbeliekhez hasonló lakóépületeket itt is számtalan bolt kísérte. Békésebb pillanatok színhelye lehetett a külváros és Kanizsa közötti hídfőnél kialakított, „tóparti kirándulóhelyi kávéház", ill. a Szigeti kapun kívüli hídfőnél, „az értelmiséghez tartozók gyülekezési helyéül szolgáló, tavon levő londsa kösk [kézműves pavilon]". Evlia a késő középkori kastélyról nem tesz említést, Vándor László szerint az talán már a 17. század elején elpusztult (VÁNDOR 1994, 368). Esetleges, valamilyen formában történő 17. századi használatát Méri István kutatásai nem támasztották alá, a várkastély