Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kovács Gyöngyi: Jegyzetek a kanizsai vár 16–17. századi kerámialeleteihez

Jegyzetek a kanizsai vár 16-17. századi kerámialeleteihez 159 17. századi sorsáról, pusztulásáról azonban tulajdonképpen nem tudunk semmi közelebbit. Tény, hogy az épület, mely már a 16. század végén igen leromlott állapotban volt,

11 a 17. században semmire nem lehetett alkalmas, nyilván fel sem merült, hogy azt lakhelynek helyreállítsák. A törökök egyébként az ilyeneket, még ha viszonylag jó állapotban is voltak, elsősorban raktárként használták, és inkább köré építkeztek. Gerelyes Ibolya kutatásai alapján ez volt a helyzet Ozorán és Gyulán (GERELYES 1988, 278; 1996, 112). A várkastély pusztulását a leletanyag csak megerősíti. Közvetlenül falainál az ásatások során elég kevés mázas török kerámiatöredék került elő, de az épület tömbjétől távolabbi szelvényekben már több volt. Ez egyben annak is jele lehet, hogy a török sorsára hagyta ugyan a várkastélyt, térségében azonban megtelepedett, - bár ennek egyéb régészeti vonatkozásairól sokat nem mondhatunk, ugyanis a feltárások nemcsak az épületnek, de környékének is csupán töredékét érintették. A kanizsai hódoltsági kerámia több rétegből tevődik össze. Egyrésze továbbra is a várhoz adózó falvakból származhat (kézi korongolt edények, egyéb mázas és mázatlan fazekak, korsók, díszes tányérok), másrésze hozott áru a Balkánról ill. Anatóliából (például némelyik mázas talpas tál vagy a keleti fajansz- és porceláncsészék és esetleg a keleties típusú fekete korsók (9. kép 5-6). Ugyanakkor török és balkáni jellegű edények nyilván helyben is készültek, a török műhelyek, mesterek tevékenységének nyomait azonban csak a nagyobb felületű ásatások igazolhatták volna. Miután a várnak a törökök által beépített, belakott területei, de a hajdani külváros {Topraklik) is, régészetileg csak kevésbé kutatott, az egymással össze nem függő, kis szelvényekkel (MÉRI 1988, 20, 31) a jelenségek nehezen értelmezhetők. Az egykori török lakosságról tulajdonképpen a tárgyak „beszélnek". A várkastély török leletei mellett a vártnak megfelelően 17. századi anyag került elő a Méri-féle 1953. évi próbaásatások és a régi út átvágásai (I-III.) alkalmával, valamint az egykori Topraklik részén kialakított Sportpálya, Vásártér, Üveggyár és a várfalon kívül eső Gépgyár telkein végzett földmunkák során (vö. MÉRI 1988, 30, 1. ábra = 1. kép 1). Bemutatott török és balkáni jellegű leleteink zöme ezekről a lelőhelyekről való. A perzsa, török fajansz és kínai porcelán kávéscsészék talán az elöljárók háztartásaihoz, esetleg a kávézókhoz tartozhattak, közölt töredékeik (9. kép 1-4) részben a várban, az egykori várkastélynál („B" szelvény) kerültek elő, részben pedig a Topraklik külváros területén. Mázas török kerámia A kanizsai mázas török kerámia rokon az ország más töröklakta váraiból megismert anyaggal, talpas tálak, kiöntőcsöves és kiöntőcső nélküli korsók és kályhaszemek alkotják ennek a leletcsoportnak az alappilléreit (6. kép 1-7; 7. kép 7; 9. kép 7-10). Mint utaltunk rá, az anyag - legalábbis részben - helyben készülhetett. A legjellemzőbb tárgytípus a talpas tál (6. kép 1-7): ezek nagysága, talp- és peremkiképzése sokféle, az egyszínmázasok mellett sok a folyatott mázas példány, és ami figyelemre méltó, hogy hiányoznak közülük a balkáni műhelyek sgraffito díszítésű táljai, ami Kanizsa jelentőségét és az ilyen díszű tálak országos szóródását tekintve valószínűleg kutatási hiányosságra vezethető vissza. A kanizsai múzeumnak szép gyűjteménye van mázas török kályhaszemekből is (7. kép 7). Az előkerült mennyiségből kiindulva, Kanizsán sok házat biztosan ilyen szemekkel kirakott balkáni típusú szemeskályhákkal fűtöttek. A kályhaszem-típus országszerte meglehetősen elterjedt, a hódoltság balkáni népi elemeivel összefüggésben a kisebb-nagyobb török várakban egyaránt előfordul (GERELYES 1991, 32; HATHÁZI - KOVÁCS 1996, 48-49, további irodalommal).

12 Kézi korongolt edények A hódoltság kori (17. századi) leletanyag egy másik jellegzetes csoportját a kézi korongolt edények alkotják. A kerámia a hódítókhoz kapcsolódóan mindenekelőtt a Dél-Dunántúl török váraiban fordul elő, azok közül is inkább talán a kisebbek emlékanyagára jellemző, de ezekben is eltérő arányban, s nem feltétlenül nagy mennyiségben jelenik meg. A balkáni régészeti és néprajzi anyaggal való összefüggések alapján a kézi korongolt áru a török várakban a törökkel megjelenő balkáni népek hagyatéka (GERŐ 1978, 351352; 1985; GAÁL 1985, 189; GERELYES 1988, 280; HATHÁZI - KOVÁCS 1996, 41-42; KOVÁCS 1998, 156-161, a korábbi irodalommal). Hegyi Klára kimutatása szerint a magyarországi hódoltság várai, földrajzi elhelyezkedésüktől függetlenül, tele voltak balkáni, különösen bosznia-hercegovinai származású katonákkal (HEGYI 1998, 243), ez alapján a kézi korongolt anyagot mindenütt elvárhatnánk. Miután azonban annak nagyobb mértékű megjelenése regionálisan jellemző, a sajátos elterjedés hátterében nemcsak a várkatonaság etnikumát (ez ugyanis kétségtelenül tényező), hanem más okokat, körülményeket is feltételezni kell. Minden bizonnyal az eddigieknél sokkal nagyobb hangsúlyt kell helyezni a török várakat, városokat ellátó vidékekre, falvakra, s ezek lakosságára, iparára. Vizsgáljuk meg Kanizsa vidékét, a DélnyugatDunántúlt, illetve tágabban a Dél-Dunántúlt. A 15. századtól a kézi korongon készült kerámia Magyarországon általában már archaikusnak számított, a Dél-