Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kalicz Nándor: Újkőkorvégi és rézkori megtelepedés maradványai a nagykanizsai Inkey-kápolna mellett

Az újkőkorvégi és rézkori megtelepedés maradványai a nagykanizsai Inkey-kápolna mellett 11 időjárási viszonyok megengedték, akkor nemcsak bőrből és szőrméből varrott, de kenderbőllenből, esetleg gyapjúfonalból szőtt textilből is készültek az öltözékek. Aszódon egy agyagnehezék oldalán fedeztünk fel textillenyomatot (Kalicz 1985, 85.kép 3). Becsehelyen, a Lengyel kultúrát megelőző Sopot kultúra egyik árkában talált edény alján talált textillenyomatot Füzes (Frech) Miklós vette alapos vizsgálat alá. Megállapítása szerint a lenyomat által megörökített szövetdarab állati gyapjúból készült (Füzes 1990, 17778, 13.t. 2). A dunántúli vonaldíszes kerámia körébe tartozó s Pariból származó töredéken is talált Füzes (Frech) Miklós vászonszövet lenyomatot, amely az említettek között a legidősebb (ugyanott 186, 12.t. 12). Ebben a témakörben szólhatunk a gyékényfonat lenyomatról, amely az Inkey-kápolnánál is előkerült (9.k. 2ab, 3). Az ilyen lenyomatok igen gyakoriak az újkőkor és rézkor folyamán. Általános szokás volt az edénykészítés folyamatában, hogy a még nem kiégetett edényt gyékényfonatra állították és ennek lenyomata számos esetben megmaradt az edények alján. Az Inkey-kápolna mellett kétségtelenül a Lengyel kultúra legkésőbbi fázisának emlékeit tárta fel Horváth László. A 80as évek előtt ez az időszak teljesen ismeretlen volt a NyDunántúlon. Először Raczky Pál veszprémi ásatásai hozták felszínre a Lengyel kultúra késői leletanyagát, amely alapján megállapíthatta a III. fázis dunántúli létezését (Raczky 1974). Sokáig ez az egy ásatás és néhány szórványos lelet képviselte a Lengyel kultúra késői, III. fázisát a Dunántúlon. A 80as évek elején azután sorozatosan váltak ismertté Zala és Vas megyében ennek az időszaknak a telepleletei (Horváth 1984; H. Simon 1987; Bánffy 1991; 1992 1994; 1995a; Bondár 1995; Károlyi 1992; P. Barna 1999, 2001.; Regénye 1999; M. Virág 1999; M.Virág T.Bíró 1999). Ezen ásatások közreadása végérvényesen meghatározta a Lengyel kultúra legkésőbbi (III.) fázisának meglétét és leletanyagának egységét a Nyugat-Dunántúlon. Ebbe az egységbe tartozik az Inkeykápolna mellett feltárt teleprészlet is. A veszprémi lelőhely III. fázisú leletei a sok hasonlóság ellenére kissé különböznek a nyugat-dunántúliaktól. Úgy tűnt, hogy erőteljesebben kapcsolódtak a megelőző II. fázishoz. Ugyanez a kapcsolat a nyugat-dunántúli III. fázisú leleteknél nem mutatkozott annyira erőteljesnek. Ezért az első Zala-megyei leletegyüttesek megismerés után az a vélemény alakult ki bennem, hogy a III. fázisú nyugat- és közép-dunántúli leletek között kisebb kronológiai különbség lehetséges. Ennek megfelelően a 80-90-es évek fordulóján a dunántúli III. Lengyel-fázist egy korábbi, Illa (Veszprém) és egy későbbi, Illb (Inkey-kápolna, Tekenye) alfázisra bontottam. A Illb alfázis látszott inkább a kelet-magyarországi kora rézkor képviselő Tiszapolgár kultúra időrendi párhuzamának, míg a Illa inkább a kora rézkorba való átmenettel vagyis a Prototiszapolgár időszakkal tűnt egyidejűnek. Mind a nyugat- mind a kelet-dunántúli leletek jelentős bővülésével ez a felosztás már nem látszik olyan egyértelműnek, mint kezdetben. A közép-dunántúli újabban megismert késő Lengyel típusú leletek is a veszpémi kör típusegységét erősítik (Glaser - Regénye 1989/11; Regénye 1994). Újabban már a Lengyel kultúra keleti peremvidékén is, bár igen szerény mennyiségű, de ehhez hasonló leleteket ismerhettünk meg (Dobosi - Tárnoki 1987; Budapest Aranyhegyi út: Kalicz - Schreiber Rózsa ásatása 1987-88, közöletlen a Budapesti Történeti Múzeumban). A fentiek ismeretében a korábbinál határozottabban merül fel a kérdés: valóban kronológiai különbség állt fenn a két terület késő Lengyel-leletanyaga között, vagy esetleg másra is gondolhatunk? Ebben az esetben esetleg földrajzi, regionális eltéréssel magyarázhatjuk a két terület leletei között fennálló különbséget. Ez a bizonytalanság a kerámia vizsgálata alapján merül fel. A lengyel kultúra késői (III.) fázisának egyik jellegzetességét abban határozta meg a kutatás, hogy ekkorra megszűnt az edényfestés („festetlen fázis"). Azonban ez a megállapítás nem egészen pontos, mivel mind a Veszprém-környéki, mind a Zala- és Vasmegyei, sőt a Győr-vidéki késői leletek között, ha nem is általános, de sehol sem hiányzik az edények vörös, sőt még a fekete festése sem (T.Németh 1994, 241-243; Bánffy 1995a, 78-79). Az edényfestés csak a BalatonLasinja kultúra idejére tűnt el. Az évszámokkal kifejezhető kormeghatározás a természettudományos módszerek alkalmazásával vált lehetségessé. A 14c_

m

ódszerrel nyert adatok kalibrálással szolgáltatják a naptári éveket. Ez a kormeghatározási módszer meglehetősen költséges és emiatt még nem állnak rendelkezésünkre nagy sorozatú vizsgálati eredmények, amelyek a hibahatárokat lecsökkenthetik. A Délnyugat-Dunántúlról mindezideig csupán Zalaszentbalázsról rendelkezünk öt próbával (Hertelendi 1995b), amelyekből négy próba középértéke kalibrálva a Kr.e. 4596 - 4511. közötti időszakot öleli fel. Ezektől kissé erőteljesebben eltérő egyetlen évszám középértéke Kr.e 4449. Ha az utolsó jelentősebben különböző évszámot elhagyjuk, akkor a telepen talált vizsgálati anyag korára középértékben számítva kb egy évszázadot, illetve az eltérő adattal együtt másfél évszázadot állapíthatunk meg. Ezek a dátumok kissé idősebbek, mint a relatívkronológiai párhuzamosítás szerint egyidősnek feltételezett Tiszapolgár kultúráé (Bánffy 1995c, 180-197), melynek időszakát a Kr.e. 4410 - 3760. közé keltezik (Hertelendi et al. 1995a; 1998). A zalaszentbalázsi abszolút számok a jelenlegi adatok szerint inkább a kelet-magyarországi Prototiszapolgár fázisnak felelnek meg, mely