Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kalicz Nándor: Újkőkorvégi és rézkori megtelepedés maradványai a nagykanizsai Inkey-kápolna mellett

12 Kalicz Nándor magábafoglalja a Tisza és Herpály kultúra legkésőbbi fázisát s amely időszakot Hertelendi és társai a Kr.e. 4570 - 4270. közé keltezték (Hertelendi et al. 1995a; 1998). Ezek a számadatok lényegében megfelelnek az észak-balkáni Vinca kultúra számos lelőhelyen megfigyelt legkésőbbi fázisának és ezt az eredményt kapjuk a relatívkronológiai párhuzamosítással is (összefoglalóan: Gláser 1996). Mivel a késő Lengyel adatok egyetlen lelőhelyről származnak, igen nagy vizsgálati sorozatra van még szükség, hogy a valódi középértékeket megkaphassuk. Külön kell szólni a Lengyel kultúra szlovéniai helyzetéről. Mielőtt a legkésőbbi fázis leleteit a délnyugatDunántúlon megismertük, az volt a véleményem, hogy Szlovénia, sőt Karintia területén a neolitikum hiányzott és csak a rézkori Balaton-Lasinja kultúra idején népesült be. Az alaposabb vizsgálatok azonban meggyőztek arról, hogy a Lengyel kultúra települései megtalálhatók Szlovénia belső területein és Karintiában is. A leletek némileg különböznek a magyarországiaktól és kevés kivételtől eltekintve inkább a Las inja kultúra kerámiájához hasonló emlékanyag került felszínre. A helyi kutatás azonban már az 50-es évektől kezdev a Lengyel kultúra „alpi fáciesét" látta elkülönítés nélkül a valóban Lengyel és a valóban Lasinja kultúrát képviselő leletanyagban (összefoglalóan: Budja 1983) Ez a jelenség azért feltűnő, mert a Lengyel kultúra elterjedésének déli határa Magyarországon a Dráva mentén húzódik és Horvátországban vele egyidejűleg a Sopot kultúra töretlen fejlődése állapítható meg, amely kultúra nem terjedt el Szlovéniában. így az a kérdés merül fel, hogy miként jutottak a Lengyel kultúrát hordozó embercsoportok Szlovéniába? Erre csak az a magyarázat adódik, hogy a Dunántúl délnyugati területe (esetleg Burgenland) volt nyitott Szlovénia és Karintia irányába. A környezeti körülmények jelentős változása, kedvezőbbé válása is közrejátszhatott abban, hogy a korábban áthághatatlan hegyvidékek folyóvölgyei délnyugat felé vonzották a Délnyugat-Dunántúl késő kőkori népességének egy részét. A lényeges kérdés az, hogy mikor történhetett a bevándorlás pl. a szlovéniai karszt barlangjaiba és a síksági mocsárvidékre? Az eddig ismert szlovéniai leletanyag csaknem teljes egészében a Lengyel kultúra legkésőbbi fázisának leleteivel azonos vagy csak lényegtelen részletekben eltérő. Újabban azonban H. Parzinger és M. Budja úgy véli, hogy a Lengyel kultúra a legidősebb fázistól kezdve jelen volt Szlovéniában. Ezt a véleményét a mocsaras területek telepek kerámiájának tipológiai elemzésére és a radiokarbon próbák vizsgálati eredményeire építik, amelyek ezt a feltevést megerősítik (Budja 1992; 1994; 1995; Parzinger 1993, 260; Veluscek 1999). Kétségtelen, hogy P. Korosec említ az Ajdovska-barlangból a vörös mellett fehér, sőt sárga festést, amely a Lengyel kultúra idősebb fázisaira jellemző, de csak egy rekonstruált talpas tál formája utalhatna az idősebb fázis jelenlétére (Korosec, P. 1975, 208-209, továbbá 6.t. 1). Ezek a leletek azonban egyelőre annyira szórványosak, hogy mélyreható következtetések levonására nem elegendők. A közölt leletek alapján arra gondolhatunk, hogy a Lengyel kultúra erőteljesebb megtelepülése Szlovéniában (és Karintiában) a legkésőbbi fázisra keltezhető. Az életmóddal kapcsolatos adataink a Lengyel kultúra legkésőbbi fázisából igen hiányosak. A talaj az egész vizsgált területen, így az Inkey-kápolnánál is elpusztította az állatcsontokat, ezért a hústáplálékkal kapcsolatos leleteink nem maradtak fenn. A növényi táplálkozás szerény emlékeit Zalaszentbalázson néhány közelebbről meg nem határozható gabonamaradvány képviseli, mint a növénytermesztés gyér, de kétségtelen bizonyítéka. Nagyobb számban került elő a tavi káka és jelen volt a ma már csak gyomnövényként ismert, de akkoriban táplálkozásra is használt libatop termése is (Gyulai 1995). A Balaton-Lasinja kultúra emlékei (Kr.e. 4. évezred első fele). A középső rézkor időszakának nagy részét a Balaton-Lasinja kultúra emlékanyaga töltötte ki a Dunántúl délnyugati felében. Az Inkey-kápolna mellett kevés leletet tartalmazó objektum a korábbi, 1979-81.évi ásatások során is előkerült. Ezek az objektumok és a későbbi idetelepülök bolygatása nyomán napvilágra került leletek azonban csekély mennyiségük és a megelőző kor kerámiájával való hasonlóságuk miatt nem tették lehetővé a pontos kormeghatározást. Az utolsó, 1991-ben végzett leletmentés a korábbi két nagy felülethez dél felől csatlakozó szelvényeivel már több gödör objektum feltárását eredményezte, melyekből jelentősebb mennyiségű kerámia került felszínre. Ebből következik, hogy a Balaton-Lasinja kultúra települési objektumai a feltárt felületek déli részén csoportosultak. Feltételezhető, hogy a település valódi súlypontja még délebbre, a feltáráson kívül fekvő területen kereshető. Az is elképzelhető azonban, hogy egy igen rövid életű megtelepedés nyomai kerültek felszínre az Inkey-kápolna mellett. Az 1979-81.évi leletmentés során két hatalmas felületen a három kisebb objektum kevés leletanyagán kívül (39, 41, 90.objektum) csak szórványosan és keverten fordultak elő a BalatonLasinja kultúra leletei. Ezzel szemben az 1991.évi leletmentés során az előbbiekhez képest többszörösen kisebb felületen ennek a kultúrának 4 objektumát tárta fel Horváth László bőségesebb leletanyaggal (108, 111, 121, és 124.objektum). Itt is voltak elpusztított objektumokra utaló szórványos, és más korok leletanyagával kevert leletek.