Zalai Múzeum 12. 50 éves a Nagykanizsai Thúry György Múzeum (Zalaegerszeg, 2003)

Kalicz Nándor: Újkőkorvégi és rézkori megtelepedés maradványai a nagykanizsai Inkey-kápolna mellett

10 Kalicz Nándor kapacitásuk alapján egyéni használatra szolgált. A tál átmérője 20-25 cm-től 30-35 cm-ig terjed, a talpak magassága 15-20 cm között ingadozott (3.k. 1-3,5, 8.k. 1). A hasonló peremes táltöredék, kívül a perem alatt kis bütykökkel igen gyakori, s ezekről nem dönthető el, hogy csőtalpas vagy egyszerű tálakból származnak-e (4.k. 1-7). A tálformák változataként említhetjük az élesen megtörő profilúakat, melyeknél a felső rész kissé ívelten kihajlik, a has vonalon olykor kis félgömbös bütykök ülnek (3.k. 4, 4.k. 15, 8.k. 8-9). A különböző méretű tálak szolgálhatták az étkezést, főzést, de ivás céljára nem voltak alkalmasak. Az itt előkerült legnagyobb méretű tál is csak kevés ember közös étkezését szolgálhatta. Különösen figyelemreméltók a kiontó nyelvvel ellátott tálakból származó töredékek, amelyek először az Inkey-kápolnánál kerültek felszínre a Lengyel kultúra körében (4.k. 8-9, 8.k. 7), azóta azonban Szombathely környékén és Zalaszentbalázson is ismertté váltak (Károlyi 1992, 14.t. 4, 35.t. 1, 37.t. 6; Bánffy 1995a, 97.t. 166, 103.t. 218, 104.t. 219-220, 105.t. 225, 232). A régészeti kutatás szempontjából azért jelentnek fontos információt, mivel a korábbi Lengyel fázisokban ismeretlenek voltak, s különlegességük miatt távoli kapcsolatok képviselőinek is tarthatók (Kalicz 1991, 2. kép, 3, 5,jegyzet). A korábbi kutatások során csak a legkésőbbi Lengyel fázist követő Balaton-Lasinja kultúra idején készítettek ilyeneket. Ezek a leletek arra világítottak rá, hogy a Balaton-Lasinja kultúrának tulajdonított kapcsolatok (Kalicz 1969; 1969-70; 1973; 1982, 1987-88; 1988) már egy fázissal hamarabb fennálltak és hogy a megelőző fázissal fennállott genetikus összefüggések jóval erőteljesebbek voltak, mint ahogy azt a szerző feltételezte (Bánffy 1991; 1992; 1995a 1995c). így a Lengyel kultúra végével és a következő Balaton-Lasinja kultúra létrejöttével kapcsolatban differenciáltabb véleményt kell formálnunk. Az Inkey-kápolnánál élt késő Lengyel népesség háztartásához tartozott a nagy számú nyeles agyagkanál. Alakjuk gömbsüveg formájú, s peremsíkjukhoz kissé felemelkedő rövid hengeres, átfúrt nyél csatlakozik (6.kép 7-10). Méretük változó, a kanál rész átmérője 5-11 cm között váltakozik, s az 1-2 cm hosszú, igen rövid nyél átfúrása kb. 1-1,5 cm átmérőjű. Nem tudható, hogy a súlyos agyagkanál és a feltételezhető könnyű fanyél együttese miként tette lehetővé a használatot. A hasonló agyagkanalak a Lengyel kultúra késő időszakában jelentek meg tömegesen és hasonló gyakorisággal találkozunk velük ugyanilyen megformálásban az utána következő Balaton-Lasinja kultúra együtteseiben is. Már korábban is az volt a véleményem, hogy ezeket a helyi szükséglet hozta létre és a Balaton-Lasinja kultúra népessége a helyi elődjétől vette át használatukat. Az egyéb agyagtárgyak között megemlíthetők a háztartási kollekcióhoz mindenhol hozzátartozó szűrők (5.k. 2). A különleges leleteket képviseli a kocka alakú, egyik lapján kis mélyedéssel ellátott agyagtárgy töredéke, sarkain és az éleken félgömbös kis bütykökkel továbbá hengeres talapzat maradványával (5.k. 1). Régóta folyik a vita rendeltetésükről. Két sarkalatos vélemény alakult ki felhasználásukkal kapcsolatban. Az egyik szerint egyszerű mécsesek voltak, a másik szerint nem profán célra használták őket, hanem kis házi oltárkák voltak vagy a kultusz más szerepét töltötték be. Az első feltevést véleményem szerint kizárhatjuk, mivel méretük és tároló kapacitásuk miatt nem felelhettek meg ennek a gyakorlati célnak. Az utóbbi véleményhez csatlakozom magam is. Az elmúlt években Zalai-Gaál István, Bánffy Eszter és Juraj Pavúk nagyobb összefoglalása támasztotta alá meggyőző érveléssel ezen kis tárgyak szakrális vonatkozásait. Bánffy a kis házi oltárkák déli eredetét is hangsúlyozta (Zalai-Gaál 1995, Bánffy 1997; Pavúk 1997). Kétségtelen azonban, hogy a kis kultusztárgyak ebben a formában és méretben kizárólag a Lengyel kultúra köréből ismeretesek, itt azonban kezdettől végig megvoltak. Figyelemreméltó, hogy a Lengyel kultúrát követő Balaton-Lasinja kultúrában teljesen ismeretlen ez a sajátságos kis házi oltárka, vagyis valamilyen oknál fogva nem folytatódott használatuk. Az Inkey-kápolnánál talált kis oltártöredék a kultusz itt talált egyetlen emléke. Az eddig legbőségesebb leletanyagot szolgáltató zalaszentbalázsi ásatások során jelentős számban kerültek felszínre az oltárkák különféle változatai, kis agyagszobrocskák és még más a kultusszal kapcsolatba hozható jelenségek (Bondár 1995, 52.t. 12, 61.t. 101, 73.t. 193-197; Bánffy 1995a, 98.t 167, 110-114.1; 1997). Külön kell megemlíteni a szövés-fonás emlékeit az Inkey-kápolnánál feltárt leletek között. Előkerült egy kettős kónikus orsógomb, mint a fonalkészítés bizonyítéka (5.k. 9) és egy lapos ovális, átfúrt nehezék, melyet szövőszéken használtak a függőleges fonalak rögzítésére (5.k. 11). Mivel a fából készült egyszerű szövőszék sehol nem maradt fenn, csupán a nehezékek alapján következtethetünk meglétére. Ilyenre több példa is van. Aszódon (Pest m.), a Lengyel kultúra korai fázisába tartozó település egyik leégett házában az omladékok között egy csomóban találtam 32 hasonló nehezéket, amelyek a szövőszékről zuhantak le (Kalicz 1985, 68-69 ). A szövés-fonásnak azonban - ha igen ritkán is - közvetlen bizonyítékai is vannak. Az Inkeykápolnánál egy kis darab szövetmaradvány lenyomatát őrizte meg egy edény alja. Valószínűleg véletlenül nyomódott a még nyers edény aljába és a kiégetés megőrizte egészen napjainkig a lenyomatot, mint az egyszerű textil szövésének közvetlen bizonyítékát (9Jc la-b). Ez azt is bizonyítja, hogy a kor öltözködésében, ha az