Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Németh József: A Göcseji Múzeum története

Németh József A megye székhelyén 1945 után nem volt olyan intézmény, amely a tömérdek gazdátlanná vált műkincs legalább töredékét megőrizhette volna. 1944 őszén az elhurcolt zsidók, 1945-ben a feldúlt, kifosztott kastélyok, kúriák elmenekült urainak, 1950 körül a város kitelepített módosabb polgárainak bútorait, szobrait, képeit, könyv-tárát, családi levéltárát hordták szerteszét, közülük szinte semmi sem menekedett közgyűjteménybe. (Ritka kivételként egy-egy szobor Zalaszentgrótról Sárvárra, né-hány bútor Kehidáról Keszthelyre.) A negyvenes évek végén Fülöp István vezetésével működött a Zalai Táj- és Népkutató Munkaközösség, amely tárgyi anyagot alig, de fényképet, folklór szöveget nagyon eredményesen gyűjtött. Kár, hogy a jogutód nélkül megszűnt közösség munkájának eredményéből is csak kevés került közgyűjteménybe. II. A magyar múzeumok történetében az évszázad közepén több sorsdöntő, tartalmi és szervezeti változás is bekövetkezett. - Hazánkban ez időben látványos intézményfejlesztés indult meg. Az ország iparosításának kezdeti sikerei, az eredmények túlbecsülése azt a hitet keltette, hogy rövid időn belül jól működő intézmények széles hálózatát lehet létrehozni. E lendület szülöttei az újonnan megalakult múzeumok is. - Erőteljes szakosodás kezdődött, ennek eredményeként legtöbb helyen a korábban együttesen kezelt múzeumokat és könyvtárakat különválasztották. - Az Elnöki Tanács megalkotta a múzeumokról szóló 1949-es 13. számú törvényerejű rendeletet, amelynek értelmében a közgyűjtemények is állami kezelésbe kerültek. E rendelet végrehajtása során államosították a Göcseji Gyűjtemény maradékát, s hozták létre a Göcseji Múzeumot. - A múzeumok központi irányító, fenntartó szervezete a Közgyűjtemények Országos Felügyelősége, majd a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja volt. Ezen intézmény később a Népművelési Minisztérium főosztályaként működött, 1957 után pedig a Művelődési Minisztérium Múzeumi Osztálya tartotta fenn a múzeumokat. Ez az erőteljes centralizáció bürokratikus, nehézkes hálózatot hozott ugyan létre, de a központi irányítás védelmet is jelentett a múzeumok és főleg vezetőik számára a helyi vezetők önkényével szemben. Ez különösen szükséges volt Zalaegerszegen, ahol Szentmihályi Imre 1950. júliusában kezdett munkához. Jól képzett etnográfus volt, Göcsej néprajzának jó ismerője, aki már diákkorában is sokat gyűjtött. Zalaegerszegen érettségizett, a budapesti egyetemen szerzett diplomát, rövid ideig a Nemzeti Múzeumban dolgozott, majd a nagykanizsai múzeumba került, onnét Zalaegerszegre. Nagyon kedvezőtlen körülmények között láthatott munkához. Az előző fél század nemes szándékaiból, ismételten nekilendülő gyűjtési felbuzdulásából csak kevés eredményt vehetett át. A múzeumnak saját otthona nem volt, a régi városházán kapott két, összesen 50 négyzetméternyi helyiséget. (A Főtér sarkán ma is álló eklektikus épület 1898-ban Botfy Lajos polgármestersége idején az ugyanitt állt régi városháza alapfalainak felhasználásával készült. A század közepén már nem volt elegendő a megnőtt adminisztráció befogadására, a polgármesteri hivatalt másutt helyezték el. 1945 után több intézménynek, szervezetnek adott átmeneti otthont.) A gyűjtemény gyorsan gyarapodott, Szentmihályi Imre újabb szobákat is meg tudott szerezni, s 1953. november 29-én megnyílt első állandó, főleg néprajzi jellegű kiállítása. Az új intézmény névadójaként szóbajött Plander Ferenc és Gönczi Ferenc is. Ma már nem deríthető ki, hogy miért nem kerülhetett fel egyikük neve sem a múzeum kapujára. Csak feltételezhetjük, hogy Plander, Göcsej első tudományos leírója neve egyrészt akkor még nem volt közismert, másrészt - akár nyolc évtizede halott plébánosról sem szoktak ez időben intézményt elnevezni. Gönczi ellen talán az lehetett a kifogás, hogy kortársnak számított, mindössze két évvel korábban, 1948-ban halt meg, s élete utolsó három évtizedét a szomszédos Somogy megyében töltötte. így aztán mindmáig megmaradt a kezdetben választott név: Göcseji Múzeum. Az első évtizedben Szentmihályi nagy szorgalommal, ma már hihetetlennek tűnő munkabírással dolgozott, elsősorban a még fellelhető néprajzi értékeket sikerült megmentenie. Intézményének gyűjtőterülete a megye északi része: Zalaegerszeg város és az akkori zalaegerszegi, lenti és zalaszentgróti járás. Utóbbiból csak kevés tárgy került a múzeumba. Munkájának értékét növelte, hogy az időben még alig volt autóbusz közlekedés, egy gyatra kerékpár állt rendelkezésére, csak később jutott motorhoz. Göcsej nyugati része akkor a határsávba tartozott, ahova csak külön igazolvánnyal lehetett belépni, állandó igazoltatások után tovább haladni, hiszen a magányosan kószáló, embereket kérdezgető, jegyzetelő, házakat fényképező, elavult tárgyakat cipelő fiatalember az időben nagyon gyanúsnak tűnt. Segítsége is alig volt. Még 1960-ban is egyetlen hivatalsegédre, egy félállású gépíróra és három részfoglalkozású teremőrre számíthatott. A városban a múzeumnak nem volt hagyománya. A szomszéd megyékben már évtizedek óta tudós, tekintélyes muzeológusok álltak az intézmény élén (Szombathelyen Pável Ágoston, Kaposváron Gönczi Ferenc), Szombathelyen 1908 óta reprezentatív múzeumépült állt, s ugyanitt már 1872 óta működött a Vas Vármegyei Múzeumi Egyesület, melynek évenként tartott közgyűlésén a megyéspüspök, a főispán, a polgármester is megjelent.