Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Németh József: A Göcseji Múzeum története

A Göcseji Múzeum története 9 Szentmihályi Imre munkáját nemcsak a hagyományok hiánya, hanem a korszak társadalmi körülményei is nehezítették. Apja Zalaegerszeg környékén, Zalaszentmihályfán volt közepes földbirtok tulajdonosa, bérlője, kisebb kastély lakója. Ezért aztán 1950-ben fiában nem a jól képzett szakember becsülték, hanem gyanakodva szemlélték a földesúr gyermekét azok a vezetők, akik közül néhányan évtizeddel korábban még a Sztankovszky uraság földjén dolgoztak (Szentmihályi Imre érettségi bizonyítványában még a Sztankovszky családnév szerepel.) E bizalmatlanság okozta, hogy a fiatal múzeumigazgató rendkívül nehezen épített ki társadalmi kapcsolatokat, maga is gyanakvóvá vált, a túlzottan aprólékos adminisztrációval, a bizonylatokkal sokszorosan megerősített ügyintézéssel védte magát. Az ebből fakadó gondok főleg a hatvanas években váltak mind nyilván-valóbbá. A gyűjtemény gyarapodását a következő fontosabb adatok mutatják: 1950 1960 1963 1971 Néprajz 313 3314 4089 6445 Régészet 81 1622 1638 13079 Numizmatika - 60 60 55 Helytörténet 3 167 176 236 Földtan, őslénytan 2 148 148 Iparművészet 1 49 56 99 Képzőművészet - 41 49 85 Együtt: 400 5401 6216 19999 Közel öt évtized távlatából megítélve rendkívül jelentős az archaikus göcseji gazdálkodás, lakáskultúra eszközanyagának, a pásztorművészet többtucatnyi remekének, köztük az országos mércével megítélve is jelentős mángorló- gyűjteménynek a létrehozása. A század hatodik évtizede e táj életében rendkívül gyors változásokat teremtett. Az évszázados elemeket őrző életmód, építkezés, a falukép robbanásszerű átalakulása zajlott az időben, lényegesen gyorsabban, mint hazánk más vidékein. Szentmihályi Imre jó érzékkel és szorgalommal használta ki ezeket az esztendőket. Ugyancsak méltánylandó érdeme, hogy a megyeházáról eltávolítandónak ítélt képzőművészeti értékeket, elsősorban a történeti arcképeket megszerezte a múzeum számára (Ezekről e kötetben Kostyál Lászlótól külön tanulmányt is olvashatunk). A megnőtt gyűjtemény, az időközben kapott helyiségek lehetővé tették, hogy 1957 tavaszán az állandó kiállítást átrendezzék, kibővítsék. Az így létrejött bemutató Göcsej történetének, néprajzának jó keresztmetszetét adta. Némileg csökkentette a múzeum vonzókörét, hogy Göcsej kutatása mellett kevesebb energiát tudott fordítani Zalaegerszeg múltjának vizsgálatára, bemutatására. Ha tette, akkor sem mindig sikeresen. így például több ízben is nem a legszerencsésebb érvekkel kísérelte meg feléleszteni a húsvéti határjárást, ezzel számottevő ellenállást is kiváltott. Az első évtized nagyon sikeres korszaka a zalaegerszegi múzeumnak. Maradandó értékű néprajzi gyűjtemény alakult ki, a városban először rendeztek tudományos értékű állandó történeti-néprajzi, kiállítást, a múzeum vezetője értékes kutatásokat végzett a népi építészetben, ma már pótolhatatlan értékű fényképgyűjteményt hozott létre, amely a Göcseji Falumúzeum tervezéséhez is tudományos alapul szolgált. 1954-től kezdve tanulmányi kirándulásokat indított, s az akkori zalai sajtóban magas színvonalat jelentettek múzeumi, műemléki, történeti témájú cikkei. 1957-től kezdve a múzeumi hetekre a magyar tudomány sok jeles személyét nyerte meg előadóul. Tudományszervezési tevékenységének máig haszonnal forgatott eredménye a Göcseji Múzeum fennállásának 10. évfordulójára megjelent Emlékkönyv. A hatvanas évek elejére már több jel mutatott arra, hogy a múzeumok szoros központi irányítása betöltötte feladatát. Erőteljesen centralizált, nagyjából azonos elvek alapján működő, egységes nyilvántartási rendszert alkalmazó hálózat alakult ki olyan nagyságban, melyet már nehéz volt egyetlen hivatalból irányítani. Mind többen ismerték fel, hogy a sokszorosára nőtt múzeumi hálózat továbbfejlesztése jóval több anyagi eszközt igényel, s ezekkel a Művelődésügyi Minisztérium már nem rendelkezik. Több jel mutatott arra, hogy a múzeumok éppen központi irányításuk miatt nehezebben tudnak beilleszkedni a városi, megyei keretek közé, nehezebben találják meg helyüket a megyei és városi intézmények ez időre kialakult együttesében. A helyi, főleg a megyei tanácsok túljutva első évtizedükön, jól képzett, fiatal szakemberekkel is erősödtek, akik már szakmai feladatok ellátására is alkalmasak voltak. Kivezető útnak a tanácsi kezelésbe adás jelentkezett. E megoldás ma már természetesnek tűnik, de közel négy évtizede mégis sok aggodalmat keltett, sok vitát váltott ki. Többen is a múzeum tekintélyének csökkenését, a szakmai követelmények lazulását, az intézmények visszaesését jósolták az átadást követő időkre. A magyar múzeumügy azóta bekövetkezett fejlődése egyértelműen igazolta, hogy a tanácsi kezelésbe adás bizonyult az egyetlen járható útnak. Az egységes fejlődést hosszú ideig garantálta, hogy a múzeumok irányítói jó stratégiai érzékkel megtartottak néhány központi intézményt, elsősorban a Központi Múzeumi Igazgatóság kiállítás-rendező, műtárgyvédelmi osztályait. Kár, hogy ezzel egy időben nem sikerült biztosítani az országos múzeumok szakmai, irányító szerepének növelését, de még szinten tartását sem. A szervezeti változás az ország 18 megyéjében egyúttal a megyei múzeumi igazgatóságok létrehozását is jelentette. A megyei múzeumi feladatok ellátásával mindenütt a megyeszékhely múzeumát jelölték ki, s an-