Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Szőke Béla Miklós: Egy avar kori indavirág (Késő avar kori övgarnitúra Zalaegerszeg–Ola, Új kaszárnya területéről)

112 Szőke Béla Miklós tabb kontúrokat és plasztikusabb ábrázolást eredményező öntésmód. További elemzést igényelne, hogy az ez utóbbi technikával öntött nemes völgyi szíj végen mégis miért a kevesebb részletet megőrző Kiskőrös-város alatti szíjvéget választották előképnek. A korszak művészi csúcsteljesítménye, a nagyszentmiklósi kincs edényei közül több darabon is feltűnik az indavirág, hol a jellegzetes, átbújtatott indaszárral, hol önállóan, hol pedig csak a sziromlevél, „levélrács"-szerűen egymáshoz kapcsolva. A kincslelet edényeinek csoportosítása, kulturális kapcsolatainak és keltezésének tisztázása messze túlmutat feladatunkon. A feltehetően hosszabb idő alatt összegyűjtött kincslelet legkorábbi fázisáról a vrapi lelet egyik edényén is feltűnő aláhúzott В kapcsán (HORVÁTH 1935, 117. — Vrap legkorábban 659 utánra keltezéséről: WERNER 1986, 19) Fettich Nándor hangsúlyozta először, hogy már a 7. században elkészült (FETTICH 1937, 115), amit Bóna újabb adatokkal támasztott alá (BÓNA 1984, 344-345), Daim pedig a szeriáció segítségével tovább erősített (DAIM-STADLER 1996, 442-444). Bóna szerint „a nagyszentmiklósi indastílus kialakulását az avar birodalomból a Pontus vidékére került arany övdíszek igazolják. A stílus a 8. század közepén már létezett III. Leó bizánci császár (717-741) aranyérmeivel keltezett leletekben." (BÓNA 1984, 345). A Kiskőrös-vágóhídi szíjvég példája alapján a Kárpát-medencében azonban már a 7. század végén jelen lehetett (!) Az indavirág Kiskőrös-Vágóhíd után legközelebb a 7.-8. század fordulója táján Zamárdihan tűnik fel. A temető közösségének női viseletére különösen jellemző a veretes bőrszíjra akasztott (?) áttört öntött korongdísz. A 2129. női sírban (BÁRDOS 1996, 74, XV. és XXXI tábla 1), a bőrszíj téglalap alakú vereteinek és nyújtott U-alakú, egylapú szíjvégének képmezőjét egy S-alakban hullámzó inda díszítette, két végén klasszikus indavirággal (8. kép 8). A temető különlegesen gazdag, számos szállal a késő Merowing-kori germán világhoz kötődő népessége itt egy sajátos hibridet alkotott, amikor a germán népeknél nagy hagyományú női övcsüngőnek (MARTIN 1991, 131-137; MARTIN 1991 [1995] 629680) avar módon viselt és díszített változatát alkotta meg (7. századi előfordulásairól avar környezetben: VIDA 1996). A zamárdi sírlelet azt is hűen demonstrálja, hogy a motívum ebben az időszakban még mindig csak egy az alternatív lehetőségekből, s még mindig csak a felső vezető réteg udvaraiban működő műhelyek mintakincséhez tartozik (BÁRDOS 1998). De már nem kell sok időnek eltelni ahhoz, hogy az indavirág az egész kaganátus területén elterjedjen és variációit az öv különféle fémdíszein alkalmazzák. A kezdetek alapján joggal gondolnánk, hogy az indavirág továbbra is inkább a szíjvégek szabadabban kitölthető, nagyobb felületeit választják díszítendő felületnek, mint az öv veretek kisebb és kötöttebb (téglalap, pajzs- vagy kör alakú) kereteit. Adatgyűjtésünk - amely közel sem teljes, inkább csak a reprezentativitás szintjét igyekezett elérni - nem ilyen egyértelmű eredményt hozott. Szíj végek Mivel fentebb a kezdetekről és a díszítés variációs lehetőségeiről már bővebben esett szó, itt már inkább a kronológiailag fontos társulásokra figyeltem. Nagy szíj végek A késő avar kor korai fázisából származó indavirágos nagyszíj végek közös jellemzője, hogy a képmezőben kígyózó S-indából feltűnően elnagyolt rajzolatú, felületesen megmintázott indavirágok hajtanak ki, mintha egy, már régóta használt, agyonkoptatott klisét használtak volna. Korai környezetben kerültek elő Halimba 450. és 459. sírok (9. kép 1-2) tokos felerősítésű, sima keretű, kissé hegyesedő végű nagyszíjvégei négyszeres fordulatú indáról kihajtó klasszikus indavirággal. Mindkét sírban egyszerű vascsat és hegyével egymásnak fordított, kimetszett háromszögekkel és félgömbös szegecsekkel díszített, téglalap alakú lemezes veretek alkották még a garnitúrát (TÖRÖK 1998, 45. és 47. táblák). Hasonló korú lehet Nagypall I. 80. sír apró plasztikus félkörökkel kereteit, áttört művű nagyszíjvége (8. kép 3), amelyen az alábújtatatott indaszárból nyíló virág szirma megvastagodó félkörré egyszerűsödött. A szíjvéghez félgömbös szegecsekkel ellátott, X-áttöréssel díszített, téglalap alakú, karikacsüngős lemezveret tartozott (KISS 1977, XXXI. tábla). Megdöbbentően hasonló Üllő 36. sír gyöngy sorkeretes nagyszíj végének a díszítése (HORVÁTH 1935, XIX. tábla 1), ami heggyel szembefordított, kivágott háromszögekkel díszített, félgömbfejes lemezcsattal, griffes véretekkel és ugyancsak indadíszes kisszíj végekkel alkotott garnitúrát. Sima vonalakkal határolt, plasztikus zeg-zug vonaldísz keretezi Kisköre 165. sír nagy szíj végének ötfordulatú indaszárból kihajtó virágát (3. kép 6), aminek nyilvánvalóan hibás értelmezésből eredő sajátossága, hogy a csészelevelek mellett a hármasívű sziromlevél is külön szárból hajt ki. A szíj vég téglalap alakú, lemezes csattal és karikás csüngőjü lemezverettel együtt alkotott garnitúrát (GARAM 1979, 33, 74-75, 25. tábla). Szebény I. 334. sírban (70. kép 1) trapéz fejű, félgömbös szegecsekkel díszített lemeztestű csattal és griffes verettél fordul elő egy álgyöngysor-keretes, kerek végű, tokos nagyszíjvég hétszer hajló S-indával és klasszikus indavirággal (GARAM 1975, 23. tábla). Fiatalabb változata ötszögletü pajzsos testű, trapéz fejű öntött csattal és griffes véretekkel bukkan fel ugyanezen temető 4. sírjában (GARAM 1975, 2. tábla), még későbbi előfordulása pedig a 29. sírban, ovális karikájú, kis pajzsos testű, lapos indás csattal, és széles címerpajzs alakú verettél, rajta kígyót tépő madárábrázolással (GARAM 1975, 4.