Zalai Múzeum 10. 50 éves a Zalaegerszegi Göcseji Múzeum (Zalaegerszeg, 2001)

Szőke Béla Miklós: Egy avar kori indavirág (Késő avar kori övgarnitúra Zalaegerszeg–Ola, Új kaszárnya területéről)

по Szőke Béla Miklós szerint „cseppmotívum") töltik ki, a vastag ágfonadékot vagy levélkoszorút utánzó keret pedig már teljes egészében a kompozíció részévé vált, amit sürün egymás mellett és alatt sorakozó levélkék fednek (CIBULKA 1958, XIX. tábla). A keltezés szempontjából fontos, hogy ugyanezen sírban egy Karoling-kori, ékvéséses növényi díszű, aranyozott bronz szíjvéget és egy sarkantyúpárt is találtak, amelyek alapján a 9. század második harmadának elejénél korábban nem áshatták meg a sírt (SCHULZE-DÖRRLAMM 1993, 594-597). A szíj vég meglepően közeli, ugyancsak aranyozott bronz párhuzama (csak a képmező rövid pálcikaindákból szerkesztett liliomdísze a különbség) Mikulcice nagymorva előtti rétegéből került elő (PROFANTOVÁ 25. tábla 5) (6. kép 3). Talán nem érdektelen, hogy mind a modrai, mind a keszthelyi szíj végek ágfonadékot vagy levélkoszorút utánzó, sajátosan felduzzadt kerete egy olyan új stílusirányhoz kapcsolódik, ami a Kárpát-medencében a Karoling birodalomból behozott szíjvégek révén vált ismertté, ld. Mikulcice, II. templom 100. sírban lelt övgarnitúra aranyozott ezüst szíjvégét (POULÍK 1963, XXVI. tábla 1, POULÍK 1975, 37. tábla 5-6.), ami legkorábban a 9. század második harmadának eleje táján kerülhetett földbe (SCHULZE-DÖRRLAMM 1993, 568-571), vagy a hasonló, de nagyobb ezüst szíj véget a III. templom 433. sírból (POULÍK 1975. 49. tábla 1). Ezért talán fontos részlet az is, hogy a Karoling reneszánszban a halszálkamintás plasztikus osztóléccé egyszerűsödött kötélfonat-dísz (belőle sarjadó levélcsokrokkal) sem ismeretlen, mint a mikulcicei II. templom 50. sír aranyozott bronz sarkantyú-garnitúrája mutatja (POULÍK 1963, 16. kép 6) (6. kép 2). Indavirág Hampel József az indadíszek csoportjának egyik legsikerültebb kompozíciójaként értékeli azt, amikor a „villásan szétágazó levélkék felett egy hármasán tagolt levél ül vagy lebeg". Alaptípusát egy áttört müvü keszthelyi kisszíjvégen mutatja be (HAMPEL 1905, 541-542, 1645. kép). A virágmotívumhoz egy sor további párhuzamot idéz, főleg kisszíjvégekről. így egyszeres (Csúny [Cunovó], Nemesvölgy [Edelstal], Mártély, Szirák) vagy másfélszeres (Kiskunhalas, Keszthely) S-ívben hajló indaszárról sarjadó, azaz két vagy három nyújtott ovális keretbe rendezett variánsait, melyeknél a virág alternatív módon hol balra, hol jobbra hajlik, a kiindulás alapja azonban mindig az inda félköríves darabja. A csúnyi példányon (miként a zalaegerszegi szíjvégen is), az indaszár közepéről még egy rövidke levél is kihajt (HAMPEL 1905, 542, 1647. kép). A kígyózó indaszárról sarjadó virág további variánsait reprezentálja egy mártélyi kisszíj vég (и.о., 1648. kép), amelynél az indaszárak alkotta ovális mezők már függetlenedtek egymástól és önálló medaillonná váltak, míg a nemesvölgyi példányon (и.о., 1649. kép) az egyik végén indavirág-díszű, egyszerű hullámos indaszár másik vége palmettába megy át. A sima lemezű sziráki kisszíjvég virágmotívuma stílusában a mártélyi szíj végre emlékeztet, ám itt már gravírozták a díszítményt (и.о., 1651. kép). A motívumhoz Hampel a nagy szíj végeken is talál analógiákat, így a sövényházi példányon ötszörös hajlású indaszárról sarjadva (HAMPEL 1905, 543, 1652. kép). A virágdísz a kiskunhalasira emlékeztet, csakhogy az alsó kettős (csésze)levélhez egy harmadik is kapcsolódik, az e felett lebegő hármas (szirom)levél pedig inkább zárt lóhere-formát mutat. Ez a séma még egyszerűbben megismétlődik egy nemesvölgyi nagyszíjvégen (и.о., 1653. kép), ahol a két sávban egymás mellett hajladozó indaszárról szétágazó két levélke felett már csak egy kissé megvastagodó hegyesszög lebeg (erről alább ld. még bővebben). Végül a Hampel által idézett példák közül zalaegerszegi kisszíj végünk egyik legközelebbi párhuzama az a cikói nagyszíjvég (и.о. 544-545, 1655. kép), ahol alapmotívumunk, a „kettőslevelű, hármas tagolású felmagasodás" (das doppellappige Blatt mit der dreizackigen Überhöhung) ismétlődik egy hétszeresen tekeredő inda íveiben, gyöngysorkeretbe foglalva. Hampel az indavirág-motívum kiteljesedését látta abban, amikor két teljesen szétnyíló (csésze)levél felett már két sorban rendeződnek a virágszirmok, a virágszárból pedig a szíj vég hosszanti oldala irányában még egy szőlőfürt is kihajt és magát a szárat is egy-egy gyűrűvel szakítják meg (ismeretlen magyarországi lelőhelyről, и.о. 543, 1654. kép). Valójában ez már egy másik díszítménycsoport, a szőlőfürtdíszesek felé kapcsolódik (KISS A. 1965; WERNER 1986, 47-51). Hasonlóképpen egy következő csoport, a palmettalevél-díszesek felé mutat az a variáns, amikor a két széthajló (csésze)levél, felette az áttört háromszög, majd e felett egy egymás mellé rendezett levélsor palmettává összeolvadó díszítményt alkot. Ezt a motívumot Hampel egy ugyancsak keszthelyi lelőhelyű nagyszíjvégen mutatta be (HAMPEL 1905, 545, 1656. kép), ahol a virágdísz az indaívekben mindig a szíjvég felső vége felé mutat (hasonlóan egyébként még a sövényházi szíj végen is ld. fentebb). Ennek a díszítménynek egyre letisztultabb következő állomásai a nemesvölgyi, regölyi, csúnyi szíjvégeken láthatók (и.о., 545, 1657-1659. képek), ahol is az alsó, szélesen kinyíló levélpár felett a palmetta kisebb, legyezőszerűen vagy villásan szétnyíló levélpárokból épül fel (WERNER 1986, 47-51). Hampel magukon az övdíszeken találta a legkevesebb indavirágos példát. Jellemző azonban, hogy ezekben az esetekben széles címerpajzs alakú veretek nyújtották azt a díszítendő felületet, amin két indavirág hajlik ki a középtengelyt alkotó, sima indaszárból (Bajna, Keszthely: HAMPEL 1905,

1. 565, 1760. kép és 566, 1767. kép). Az indadíszekkel Horváth Tibor (HORVÁTH 1935, 117-119) és Schüller Hilda (SCHÜLLER 1937) inkább