Zalai Múzeum 9. 100 éves a Keszthelyi Balatoni Múzeum (Zalaegerszeg, 1999)

Petánovics Katalin: Bűn és bűnhődés az egyén és a faluközösség szempontjából

Bűn és bűnhődés az egyén és a faluközösség szempontjából 261 szi. ha teheti. Ezért ha furcsán viselkedő kutyával, egérrel, macskával, békával találkoznak, meggyőződésük, hogy rossz szándékú lélek, és kikerülik. A fenti példákon túl nagyon félnek az öngyilkosoktól.

2

' Azt tartják, hogy az Istentől kapott életet csak Isten veheti el tőlünk. Régen sem virrasztani, sem nyilvánosan siratni nem szokták ezeket a szerencsétlen embereket, hanem sietve elásták a temető árkába.

22 Sírjukat nem gondozták, hiszen úgy vélekedtek, hogy elkárhoznak, ezért nem kerülhetnek a temető megszentelt földjébe sem. Azon kívül még ma is nagy szégyen a családra nézve, ha egyik tagja önkezével vet véget az életének, pedig az egyház noha fenntartja tiltását - megadja az öngyilkos számára is a végtisztességet." Az öngyilkosok lépteit, jövés-menését. ajtócsapkodását. csörömpölését gyakran hallják a családtagok, s tudják, hogy az ő nyugtalan lelkük bolyong. Hol imádkoznak értük, hol szidják, elküldik, hol szenteltvízzel védekeznek ellenük. Azt mondják, hogy holtnak holt a barátja, ha már önként elmentek, maradjanak csak ott, ahova Isten ítélete rendelte őket. Mindezeken túl a szemükben mégis a legnagyobb bűn a gyilkosság. Kitűnik abból is, hogy a - sajnos - gyakori öngyilkosságokat nem tartják oly mértékben számon, mint a gyilkosságokat. Pedig ezek 60-80 éve történtek, mégis mindenki hallott róluk. Nemzedékről nemzedékre adják tovább, s időnként az ártatlan leszármazottak még ma is szenvednek a megbélyegző gyilkos szótól. Különös figyelemmel kísérték az elkövetők és a családjuk sorsát, s bizonyos elégtétellel számolnak be arról, hogy Isten miként boszszulta meg rajtuk az ártatlan vért. Gyűjtött anyagomban nyolc gyilkosság szerepel. Mindegyik néven nevezett, valóságos eset.

24 A falu közössége - noha borzad magától a gyilkos cselekedettől - mégis más-más mércével mér a körülmények ismeretében. Van, akit fölment: van akit elítél, de visszafogad; és van. akinek sohasem bocsát meg.^ 1/ Nem ítélték el azt a sokgyerekes anyát, aki hirtelen ideges mozdulattal nagykéssel agyonszúrta kenyérért síró kislányát. (A törvény elfogadta a védekezését, hogy a gyermek beleszaladt a késbe. A többi gyermeket nézték, s a munkaképtelen hadirokkant apát.) Tudták jól, hogy büntetését önmagában hordta, mert egy életen át szenvedett a szerencsétlen asszony. - Megértették azt a fiatalembert is, aki anyja védelmében véletlenül megölte durva, részeges apját. Letöltötte a kiszabott börtönbüntetését, de folyton apja szelleme lebegett előtte, nemcsak a börtöncellában, hanem itthon is, ébren és álmában egyaránt. S bár bűne halálos volt, ennek ellenére szerintük nem kárhozik el, mert Isten ugyanúgy vélekedik róla, mint a falu. Megbocsát. 2/ Akiket elítéltek és elítélnek a mai napig: azt a rátarti nagygazdát, aki agyonlőtt egy 17 éves árva fiút, mert vigyázatlansága miatt elégett a réten egy petrence szénája. Ült ugyan valamennyit a gyilkos - korántsem annyit, mint amennyit megérdemelt volna - de ahogy mondják: A jó Isten sem sejt (siet) sem felejt!, hanem megbünteti a bűnt már a földön is. K.D. két felnőtt gyereke (fia és a lánya) fiatalon, tragikus hirtelenséggel halt meg, és a családból mindenki szerencsétlen sorsra jutott. Egyedül a nyakas, hirtelen haragú ember élt magas kort. A közvélemény szerint büntetésből kellett végignéznie családja pusztulását. Kötekedő, goromba ember hírében állt. akinek ugyan köszöntek, nem közösítették ki, de akit igyekezett mindenki kikerülni. Ugyancsak egy indulatos, gőgös fiatal gazda családi viszály miatt leszúrta fiatal sógorát. Őt is elítélték, de büntetése leteltével hazajőve feleségének kijelentette, hogy a történtek miatt nem kell szégyenkeznie, mert akkor is Sz. G.-né! Vagyis nem akárki felesége! Úgy tűnt. hogy nem bánta meg a tettét, nem hunyászkodott, nem törődött meg. Legalábbis kifelé. De a vele közös udvarban lakók sokszor látták, amint éjjelenként álmatlanul ült az istálló küszöbén.

26 Elítélték azt a kél testvért is. akik megölték sógorukat, de csak egyikük vállalta magára a bűnt. A börtönből szabadulva sem volt nyugtuk soha. Éjjelente állandóan hallották a padláson a vég nélküli csoszogás!, amelyről azt gondolták, hogy meggyilkolt sógoruk áll bosszút rajtuk, folyton emlékeztetve őket erőszakos cselekedetükre. Egy másik férfinek - nem szándékosan - hanem indulatból elkövetett emberölését egész életében fölemlegették, ha valamiért dühbe gumit. Őket tehát elítélték a falubeliek, de visszafogadták a közösségbe, mivel a börtönben valamelyest megszenvedtek a tettükért. Igaz. hogy semmiféle társadalmi tisztséget nem viselhettek többé, keresztszülőnek, esküvői tanúnak sem hívták, és nem volt olyan ember, aki velük beszélve ne gondolt volna múltjukra. Ezt ők pontosan érezték is. 3/ Azoknak, akik megszegték a falu erkölcsi rendjét, amely megkövetelte, hogy a bűnért büntetést kell vállalniuk az igazságosság nevében, és mégis sikerült kibújniuk a törvény alól, azoknak nem bocsátottak meg soha. Az egyik ilyen eset annak a nyomtalanul eltűnt férfinak a fiáé. akit a falu felelősnek tart apja sorsáért, akit sem élve, sem holtan nem találtak meg soha. S mivel bizonyíték nem volt. nem volt ítélet sem. De a falu szemében bizonyítéknak számított, hogy az eltűnt felesége rögtön fekete kendőt kötött gyásza jeléül, alighogy megkezdődött a nyomozás, s így siratta a férjét: Jaj Istenem, Istenem, konyhakötény a szemfödele! Szerintük konyhaköténybe csavarták a fejét, ezért volt a furcsa sirató szöveg. Bizonyítékként emlegetik, hogy a (feltételezett) gyilkos nem bírt vért látni, s ő maga fehérvérűségben halt meg. Halála előtt nagy hangon anyját vádolta elrontott, gyötrelmes életéért, s a temetést végző pap - aki a nagybeteget halála előtt ellátta szentségekkel - a szokottól eltérő módon erősen figyelte a hozzátartozók viselkedését.