Zalai Múzeum 9. 100 éves a Keszthelyi Balatoni Múzeum (Zalaegerszeg, 1999)

Straub Péter: A Keszthely-kultúra kronológiai és etnikai hátterének újabb alternatívája

A Keszthely-kultúra kronológiai és etnikai hátterének újabb altemeüvája 205 leletek egy része a Keszthely-kultúrában egyelőre önmagukban állnak. ^ míg mások több lelőhelyről is előkerültek. Utóbbiak elemzését a második Ókeresztény Bazilika mellett feltárt 3. számú sír kínálja, melyben szinte valamennyi szóban forgó tárgytípust megtalálni. Bár e sír leleteinek itáliai langobard kapcsolatai az utóbbi évek publikációinak tükrében kétségtelennek tűnnek, azok rövid vizsgálatát az eredeti közzététel óta eltelt több mint harmincöt újra év időszerűvé teszi. A Sági Károly által 1947-ben feltárt koporsós férfitemetkezést teljesen feldúlták, a csontokat összedobálták, ám hat lelet még így is megmaradt (SÁGI 1961, 417-418). Az övről lelógó, fátokban viselt olló frank párhuzamainak a sír további, informatív leleteihez ké44 pest az ásató feltűnően nagy figyelmet szentelt. A vasolló és a nagyméretű csontfésű - melyek összefüggésbe hozhatók az elhunyt rangos voltával - nem adnak különösebb támpontot az etnikai és kronológiai meghatározáshoz, mivel azok a 6-7. században valamennyi germán nép körében népszerűek voltak. Egészen más a helyzet azzal a csattal valamint két szíjvéggel, melyeknek a hazai kutatás sokáig nem tulajdonított különösebb jelentőséget. Öntött és lemezes maszkos öweretek kis számban ismertek Európából - sőt a Kárpát-medencéből is - már 567 előttről, melyek száma a hazai emlékanyagban számottevő az avarok feltűnésével lesz. mégpedig elsősorban a tiszántúli, kelet-európai eredetű népesség körében. Azok azonban teljesen más jellegűek, mint amilyen a 3. sir elülső lemezének maszkos attörésű ezüst szíjvége (SÁGI 1961, Taf. XIII. 4). A lelet analógiái keletről és nyugatról egyaránt ismeretesek, ám a formailag is legjobb és legnagyobb számú párhuzamot itáliai langobard temetkezések szolgáltatják (HESSEN 1984. 454: SOMOGYI 1987. 134-135), melyekben még a 7. század elején is kerültek földbe martinovkás öweretek (MENIS 1990, 382). A sírgödör keleti végénél, a lábcsontok egykori helyén, egy 2,9 cm hosszú és 1,3 cm széles, négyszögletes testű, ovális karikájú aranyozott ezüstcsat (SÁGI 1961, Taf. XIII, 6), valamint egy 4 cm hosszú, úgyszintén aranyozott ezüst szíjvég került elő (SÁGI 1961, Taf. XIII, 5). A két lelet szembetűnően kis mérete Hans Bott kivételével évtizedekig nem tűnt fel senkinek (BOTT 1976. 278-279). mint ahogy nem szenteltek különösebb figyelmet azok tisztán második germán állatstílusú kompozícióinak sem. Ma már azonban örvendetesen sokat tudunk e leletek hátteréről, amik tökéletesen alátámasztják a Keszthely-kultúra germán kapcsolatairól eddig valószinűsítetteket. A csat és a szíjvég mérete és formája alapján sem lehet övtartozék, így azok egészen biztos, hogy a lábbelit egykoron összefogó szíjazathoz tartoztak (MARTIN 1996. 70; MÜLLER 1996, 270). Ez egyben azt is jelenti, hogy mivel öntött lábbeli díszek a kora avar kori Kárpát-medencében eddig kizárólag csak olyan lelőhelyekről ismertek, ahol kétségkívül valószínűsíthető germán jelenlét (VIDA 1996, 118-121), ezt kell feltételeznünk a fenékpusztai sír esetében is. Miután pedig a Keszthelykultúra kapcsán, az eddigiek értelmében, germánok mögött Itáliából visszakerült langobardok gyaníthatok, bezárul a kör. Hogy a két lelet valóban külföldi műhely termékének tekintendő, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy az azokat díszítő második germán állatstílus szóbanforgó kivitelezéséről az avar kori germán állatornamentika legképzetebb hazai kutatója is kénytelen megállapítani, hogy azok a dunántúli anyagban ebben a formában teljesen egyediek, illetve közvetlen előzmény nélküliek (NAGY 1992, 26). A díszítőornamentikát illetőleg a bőséges hazai és külföldi szakirodalom teljesen egyetért abban, hogy az itáliai langobardoknak ha nem is kizárólagos, de döntő szerepük volt ezen állatornamentika kb. 600-tól való feltűnésében és annak széleskörű elterjedésében, melyet azok lábbeli díszeken is előszeretettel alkalmaztak. Az egymáshoz illeszkedő láncszemekből így megmagyarázhatóvá válik, hogy az avar korban főként a Dunántúlon népszerű második germán állatstílus - majd ezzel összefüggésben annak sajátos, fogazásos változata - leginkább úgy kerülhetett a Kárpát-medencébe, hogy azt részben a Keszthely-kultúrával idekerült langobard ötvösöktől adaptálhatták helyi, avar illetve gepida mesterek (HASELOFF 1988. 704-705). Végezetül szükséges még két olyan germán lelettípusról említést tenni, mely etnikai és kronológiai jelentősége a Keszthely-kultúra szempontjából mindeddig nem kapott kellő hangsúlyt. Közismert, hogy alpi típusú bronz övgarnitúra több keszthelyi temetőből is előkerült (BÓNA 1962. 50-52; MÜLLER 1996a. 98). ami azok kárpát-medencei avar kori elterjedése következtében (KISS 1996, Liste 46), önmagában nem lenne különösebben érdekes. Jelentősége annak van, hogy azok Keszthelyen kora avar kori sírokból teljes övgarnitúraként ismertek - tehát nem az alpi öves sírok közép- vagy késő avar kori csoportjához tartoznak (ZÁBOJNÍK 1990) -.sa dobogói temetőben e sírok külön csoportot alkottak (LIPP 1884, 42). E bronzveretes övek - bár Nyugat-Európában nagy számban ismertek - leginkább az észak-itáliai langobard temetőkre jellemzők, s miután eredetüket a langobardokkal hozzák kapcsolatba (CHRISTLEIN 1971). felmerül annak lehetősége, hogy e sírokban nem csupán Itáliából idekerült öveket, hanem egyben férfiakat is kell látnunk. Tény. hogy e hipotézis kétséget kizáró módon egyelőre nem igazolható, de mindenesetre újabb fontos kapocs lehet a keszthelyi és észak-itáliai temetők között. Ugyanez vonatkozik a poliéder- vagy oktaédercsüngős fülbevalókra, melyek szintén több fenékpusztai sírból ismertek, akár kosaras fülbevalókkal együtt is. Az 5. század jellegzetes fülbevalójának megléte a Készt-