Zalai Múzeum 9. 100 éves a Keszthelyi Balatoni Múzeum (Zalaegerszeg, 1999)

Straub Péter: Újabb adalék a Keszthely-kultúra eredetéhez egy fenékpusztai sír kapcsány

182 Straub Péter megmaradt, ám a feltehetőleg vasból készült tű tönkrement. Átm.: 23,5 mm. 4. Négyszögletes testű, pajzstövises bronz övcsat (2. kép 3.3. kép 3), mely a bal medencelapátnak megfelelő helyen, peckével jobbra nézve feküdt. A pecek ráhajlik az ovális csatkarikára, a pajzstüske háromszög keresztmetszetű, melyet a pajzs alatt ívesen hajló nyitott pecek rögzít a karikához. A csattestet egyetlen lemezből hajlították rá a karikára. Nyitott végén a kapcsolódó szíjat két púpos bronzszeg rögzíti, melyek a csattestet is összefogják. H.: 46 mm, sz.: 21,5 mm. 5. Bronz láncpáncél oxidálódott töredékei (2. kép 5. 3. kép 5), amik a bal medencelapát mellett, a csattól kissé lejjebb kerültek elő. Az egymásba fűzött karikákból álló páncéltöredék láncszemeinek átmérője 12 mm. Egvcs karikák megvastagodó részét apró szegecsek fogjak össze. A sír földrajzi helyzete és kulturális kapcsolata A déli erődfal előtt a kora népvándorlás korból késő római, keleti gót. és Keszthely-kultúrás temetkezések ismertek. Előbbi kettő jellegzetes temetkezési szokása és leletanyaga kizárja, hogy a most publikálásra kerülő sír késő római vagy esetleg gót lenne. A leletek - a gyöngyök kivételével - az eddig ismert Keszthely-kultúrás temetkezésekkel szemben látszólag leginkább a pannóniai langobard anyaggal mutatnak kapcsolatot. A csat pajzstövises konstrukciója germán jellegzetesség, miként a korongfibula poncolt mintája is a langobard ékszerek és edények ponc illetve pecsétmintáira emlékeztet. Különösen figyelemre méltó a sír feltűnően nagy mélysége, amit Pannoniában közismerten langobard sajátosságnak szokás tartam. Amennyiben a sír langobard lenne, úgy az illeszkedne a Balaton északnyugati partjának 6. századi történetébe, a közelből ugyanis két Keszthely-Fenéki út (SÁGI 1991). Vörs-Tótok dombja (SAG1 1964) - langobard kori lelőhely is ismert. A sír 568 előtti langobard temetkezésként való meghatározását azonban több - antropológiai, régészeti és topográfiai - érv is rendkívül kérdésessé teszi. A gót sírokon kívül valamennyi, a múlt század vége óta feltárt temetkezés ugyanis feltehetőleg egyetlen nagy kiterjedésű temető része, melyet a rómaiak, majd a Keszhelykultúra népessége használt. Az eddig feltárt temetkezések közt egyetlen biztosan 568 elé keltezhető langobard leletanyagú sír sincsen, sőt a fenékpusztai erődből is mindössze két pecsételt díszű kerámiatöredék ismert (SÁGI 1989, 298-299). ami kétségessé teszi, hogy a gótok elvonulását követően számolhatunk-e az erődítmény tényleges langobard megszállásával. A stratégiai ellenőrzésen túl talán sor kerülhetett erre is, ám temetkezésüknek mindenestre egyelőre nincs nyoma az erőd területén (MÜLLER 1996, 265). Mivel az 1980-ban előkerült sír a Sági Károly által feltárt temetőrészlet északnyugati peremén helyezkedik el, azt annak részeként kell értelmezni. Ám mivel annak nincsen 568 előtti langobard kapcsolata, nehéz elképzelni, hogy a számos késő római és Keszthelykultúrás temetkezés közt egyetlen langobard temetkezésről lenne szó. Erre figyelmeztet az övcsat és a korongfibula - bár azok kétségtelenül germán jellegűek pannóniai analógiáinak teljes hiánya is. A sírnak a Keszthely-kultúra egy újabb temetkezéseként való értékelésének nem mond ellent annak mélysége, a keszthely-városi temetőben ugyanis több. három méternél is mélyebb sírról tudunk (LIPP 1884, 11), a csontok felszívódása pedig köztudottan általános jelenség a kultúra temetkezései közt. Keszthely-kultúra alatt a kutatás évtizedek óta egy zárt, kosaras fülbevalókkal, korongfibulákkal, stílustűkkel és kígyófejes karpercekkel jellemezett balatoni leletkört ért (KOVRIG 1958, 68).

13 A fenékpusztai sírból azonban nemcsak hogy ezek a leletek hiányoznak, de a sír kulturális és kronológiai vizsgálatára leginkább alkalmas csat és korongfibula is párhuzam nélkül áll a dunántúli anyagban. Arra a kérdésre, hogy van-e mégis konkrét régészeti bizonyítéka a sír Keszthely-kultúrába sorolásának, elsősorban a korongfibula vizsgálatától várhatunk választ, minek etnikai és időrendi tisztázásához segítséget nyújtó észak- és közép-itáliai leletegyüttesek újabb bizonyítékot szolgáltatnak a Keszthely-kultúra eredetének feltételezett itáliai langobard régészeti szálához (BÓNA 1962. 62-64; STRAUB 1999). A leletek értékelése 1/ Pajzstövises övcsat (2. kép 3:3. kép 3) . A langobard férfiak - de olykor a nők is Pannóniában az öv zárására leggyakrabban ovális vascsatot használtak. A ritkább bronz daraboknak - hasonlóan a vasból készültekhez - jellegzetessége, hogy azok többségének nincs szíjbefogó lemeze (WERNER 1962, 85), ám köztük gyakori a pajzstövises csatpeekű. A fenékpusztai csat kétszegecses, négyszögletes csattestével és pajzstövises, ovális csatkarikájával unikális darab. Előbbi ugyanis a hun illetve a prelangobard kort idézi - bár azok többségében négyszegecses típusúak -, míg utóbbi a különböző típusú germán férfi és női övgarnitúrák csatjainál, változatos formájú csattesttel a 6. század második felétől válik általánossá (MARTIN 1990, Abb. 5; MARTIN 1991, Abb. 21). A bezenyei 48. sírban (SŐTÉR 1893, 219) és a szentendrei 33. sírban (BÓNA 1971b, Abb. 10) ugyan került elő kétszegecses szíjbefogólemezű csat. azok azonban nem pajzstövíses kivitelűek. Ilyenek az 568 előtti langobard anyagból csak a Maria Ponsee-i (ADLER 1988, 243) és mosonszentjánosi (BÓNA 1974. 74. kép)