Zalai Múzeum 8. (Zalaegerszeg, 1997)

Közlemények - Németh József: Kerecsényi Edit köszöntése

ZALAI MÚZEUM 8 1997 Németh József: Kerecsényi Edit köszöntése Közel negyven esztendeje, hogy kezdő tanárként a Göcseji Múzeumban felfigyeltem az előadói asztal mögött álló fiatal, kedves, szemüveges hölgyre, aki nagy átéléssel idézte fel a megye történetének egy 17. századi, a török elleni harcokkal kapcsolatos epizódját. Akkor csak a nevét jegyeztem meg: Kerecsényi Edit, a nagykanizsai múzeum igazgatója volt. 1960 végétől, már a megyei tanács munkatársaként, rendszeresebb - hivatalos célú, de sohasem hivatalos hangulatú - találkozásaink, gyakori vitáink révén kezdtem igazán tisztelni, becsülni. Mivel kötelességem volt személyi anyagába betekinteni, életútját is megismerhettem. Bölcsője abban a városban ringott, melyet mindmáig szolgál: Nagykanizsán született 1927. szeptember l-jén. Kistisztviselő család ötödik gyermeke, mind az öt egyetemet végzett. 1946-ban iratkozott be a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Magyar-német szakos tanárjelöltként kezdte, az átszervezések miatt néprajzos-középkori régész-művészettörténész muzeológusi diplomát vehetett kézhez 1951 elején. Még egyetemi hallgató, amikor a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja megbízta a nagykanizsai Városi Múzeum és Könyvtár átvételével. 1961-től gyakran megfordulva az akkor már Thúry György nevét viselő múzeumban, elcsodálkoztam Kerecsényi Edit egy évtizednyi munkájának eredményein. 1950-ben a múzeum és a könyvtár együtt elfért a gimnázium két termében. A gyűjtemény jórésze, leltárkönyve is elpusztult a háború idején. 1950-ben 2762 tárgy volt a raktárban, több mint a fele természettudományi és numizmatikai, mindössze 372 néprajzi, az is leltározatlan. 1961-ben már 13.366 darabról tudósít a statisztika, különösen figyelemre méltó volt a néprajzi gyarapodás: 4174 darabot számlált. 1953-ban megnyílt az első állandó kiállítás is. Ma már alig érthető, hogyan volt erre képes a fiatal múzeumvezető, hiszen 1951-ben mindössze egyetlen hivatalsegédet kapott társul, 1953-ban két mellékfoglalkozású teremőrt, később egy mellékfoglalkozású adminisztrátort. Az első restaurátort 1963-ban alkalmazhatta. Az időben a történész, a gyűjteménykezelő, a fotós, az adattáros, a könyvtáros, a népművelő még ismeretlen fogalom volt a zalai múzeumokban. Nagykanizsán 1975-ben nevezhették ki az első régészt. Kerecsényi Edit 1950-1983 között, 33 évig állt az általa felnövelt intézmény élén. Ebből negyedszázadon át egyetlen muzeológusként dolgozva országos mércével mérve is számottevő néprajzi és történeti gyűjteményt hozott létre. A mintegy 20.000 tárgy a maga részletes adattári anyagával, jórészt az Edit által készített fotótárával együtt Nagykanizsa város és Dél-Zala történetének, néprajzának szinte teljes képét adja. A magyar múzeumi közvélekedés hajlamos arra, hogy egy életmű tudományos sommázataként, mércéjeként csak a nyomtatásban megjelent tanulmányokat tegye mérlegre. Aki rendezett már kiállítást, az tudja, hogy egyik-másik bemutató szakmai előkészítése néha több munkát, kutatást igényel, mint a téma tanulmányban történő kifejtése. Kerecsényi Edit azon negyedszázadnyi időben, amíg egyetlen muzeológusként dolgozott Nagykanizsán, mintegy 100 időszaki kiállítást rendezett-szervezett: az időszak első felében évente négyetötöt, később tizet-tizenkettőt is. (Néprajzit, történetit, képzőművészetit, néha természettudományit.) E tevékenysége nem szorult be intézménye az időben meglehetősen szűkös falai közé. A részletes számbavétel helyett csak a számomra emlékezeteseket sorolom: Zalaszentbalázson, Tótszerdahelyen, Letenyén, Pogányszentpéteren, Balassagyarmaton, majd később Kecskeméten, Szentesen, Szombathelyen örülhettem sikerének. Három nagy állandó kiállítás fűződik nevéhez, köztük a ma is látható: Az erdő és az ember Zalában. 14 esztendeje nyílt meg, 1983 őszén, s a téma sokoldalú feldolgozásával (történet, néprajz, természettudomány, üzemszervezés) méltán aratott elismerést, és ma sem tűnik avultnak. Amikor idén szeptember l-jén felhívtam, hogy születésnapján köszöntsem, elgondolkodtam: alighanem a régi típusú muzeológus-generáció egyik kiemelkedő tagjának számát tárcsázom. Olyan kollégáét, akit nehéz, küzdelmes hivatali munkája során nem vonulhatott vissza egy szűkebb szakág elefántcsont tornyába, aki kénytelen volt sokféle témával foglalkozni. Olyan kollégáét, akinek jó sorsa megadta, hogy sokfelé figyeljen, sok emberrel, témával kerülhessen kapcsolatba, s akinek nem terhet, hanem örömet okozott, hogy tudását megoszthatta az őt felkereső sok-sok érdeklődővel. Kerecsényi Edit életművének elszakíthatatlan részét képezi, hogy évtizedeken át ösztönzője, segítője lehetett