Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Rózsáné Lendvai Anna: 19. századi inasfelszabadító levelek az első magyar ipartörvényig

ZALAI MÚZEUM 7 1997 Rózsáné Lendvai Anna: 19. századi inasfelszabadító levelek az első magyar ipartörvényig Inasfelszabadító levél mint ipartörténeti forrás „...adjuk tudtára mindenkinek az Kiknek illik..., hogy Ezen levelünket mutató Jámbor Ifjú... az ő apró Esztendejét Jámborul és Bötsületessen kitöltötte..., azért az ő Inasi idejébül föly szabadétottuk.. ."

1 Idézett soraink egy 1827. évi inasfelszabadítás tényét rögzítik, hangsúlyozva, hogy e jeles alkalommal a felszabadult inas a mesterség megtanulásának bizonyítékaképpen levelet, bizonyítványt kap a céhtől. A kézművesipar történetének kutatója számára több okból is rendkívül értékes, kikerülhetetlen források e „levelek", ugyanis bepillantást adnak az iparos-szervezetek életébe, továbbá létük mintegy igazolása a központi és helyi szervezeti előírások teljesítésének, s nem utolsósorban adataik ifjú iparosok sorsát, életük indulását vetítik az utókor elé. Szerencsés az utókor, hogy ebből az ipartörténeti forrásfajtából jó néhány a rendelkezésére áll. A kézművesipar történetében közismert tény az inasból mesterré válás folyamata, ennek szabályozása, szigorú feltételrendszere, időtartama. S a folyamat első állomása az inaskodás, más szóval a mesterség megtanulásának, elsajátításának időszaka. Természetesnek tűnik, hogy ennek végeztével valamilyen formában kifejezésre kell juttatni, hogy lezárult, szerencsésen, eredményesen befejeződött egy korszak, illetőleg - ennél fontosabb! az inas további pályája szempontjából bizonyítani is kell, hogy ő az illető mesterséget megtanulta, hiszen csak ennek birtokában léphet az iparos-társadalom hierarchiájának következő lépcsőfokára, a legények sorába. Németországban a 14. század fordulójától, Magyarországon a 15. század elejétől állnak rendelkezésünkre adatok, hogy mesterséget önállóan az folytathat csak, aki mesterségét 2-5 évig tanulta, s e tanulóévek szabályszerű eltöltését igazolta. így született meg az a speciális okiratfajta, amelyet a kézműipar történetében az idő múlásával többféleképpen neveztek: testimoniális levél, Lehrbrief, tanulólevél, tanúsítvány, bizonyítvány, szabadulólevél, stb. Egy pest-budai céhen kívüli kézművesség inasainak a 19. század első feléből való felszabadítóleveleit vizsgáló, 30 éve megjelent tanulmány elemzi az említett forrásfajta létrejöttének, jogszabályi szabályozásának állomásait, majd rendkívüli precizitással e forrásfajta oklevéltani vizsgálatával rámutat a felszabadítólevelek közös, illetőleg egyenkénti jellegzetességeire.

2 A 17-19. századi zalai mezővárosi kézműipari kutatásaim során ismeretes volt számomra egyrészt a céhszabályzatok, illetőleg központi előírások által megszabott inasi tanviszony-igazolási kötelezettség, másrészt arról is tudomásom volt, hogy a nagykanizsai Thúry György Múzeum őriz 19. századi inasfelszabadító leveleket. E forráscsoport vizsgálata a következő kérdéseket vetette fel számomra: - az okiratokban szereplő személyi adatok - mikor és kinek, milyen mesterségű inasnak a számára állították ki - számbavételén túlmenően milyen iparjogi szabályozás volt érvényben az okirat keletkezése idején, - az éppen hatályos iparjogi szabály előírásai érvényesültek-e az okiratokban; ha igen, hogyan, ha nem, milyen okból kifolyólag nem érvényesültek; - a rendelkezésünkre álló felszabadítólevelekben milyen mértékben találhatóak meg az oklevéltan szerinti külső és belső ismertető jelek. Vizsgált időszakunk az 1813-tól 1872-ig terjedő 60 év. E korszakot a céhes ipar történetében a hanyatlás, a központi beavatkozás korszakának szokták nevezni annak ellenére, hogy Magyarországon még 1848-ig jelentős számban új céhszervezetek is alakultak. A korszakot nyitó évszám éppen a központi beavatkozás döntő, a céhes kézműipar 19. századi sorsát szabályozó iparjogi szabályozás évszáma. Ebben az esztendőben 7262/1813. sz. a. adta ki a Helytartótanács a „Közönséges Czéhbeli Czikkelyek a mesterség űzése végett való Társaságok és Czéhek számára" с Kegyelmes Királyi Rendelést.

3 Az 1872. év mint korszakunk záró éve az első magyar ipartörvény, az 1872. évi VIII. tv.

4 hatályba lépésének éve. Hogy a korszakot nyitó és záró évszám közötti időben mi történt a céhekkel, a céhtörténészek sokoldalúan feldolgozták. Vizsgált okleveleink szempontjából az 1813. évi „Közönséges Czéhbeli Czikkelyek", majd az 1851. február 6-án kelt ún. Ideiglenes Rendtartás, 5