Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Kaposi Zoltán: Térszerkezeti változások Somogy és Zala vármegye határán a 18–20. században

68 Kaposi Zoltán partjára, ami addig a Festetich György-féle simonyi birtok és a Boronkayhoz tartozó Gardos puszta határát jelezte, s egész egyszerűen eltérítették a folyót, „...régi falasát hatalommal eltöltetni, a falást más felé vezetni..." és a már Festetich György emberei által vágatott fákat „...erőszakosan és mint egy haramia módon elvinni merészelték" ъх A történet pikantériája, hogy Boronkay korántsem ijedt meg a Dunántúl egyik legnagyobb urától: tudta, hogy az esemény előtt pár hónappal egy családi szerződés keretében Festetich György megosztozott három fiútestvérével, többek között azzal az Imrével is, aki Boronkay lányát, Krisztinát vette feleségül, s a fenti családi egyezség keretében Simonyi falu Festetich Imréhez került.

32 Joggal számíthatott Boronkay - aki egyben táblabíró, s mellette az 1790/9l-es országgyűlésen Somogy követe is volt - arra, hogy előbb-utóbb családi belüggyé válik az esemény, vagyis nem lesz jogi következménye. Voltak más jellegű határvillongások is, de ezek - ha hosszú időbe került is - általában békésen rendeződtek. Sokszor kapcsolódtak az ilyen események az irtásokhoz, a kiszárítás területén lévő fák kivágásához, ellopásához. 1810-ben Somsich Pongrác emberei „több szálfákat" vágtak Gardos puszta és Simonyi falu határában.

33 Az ilyen eseményeket általában komoly procedúra követte: a vármegye kiküldött egy táblabírót, esetleg szolgabírót a határok megvizsgálására, aki aztán rengeteg tanúvallomás meghallgatása után döntött. 1800-ban például két nemesdédi közbirtokos, név szerint Szabó Sámuel és Szabó Mihály testvérek írtak Széchényi Ferenc főispánnak panaszlevelet, miszerint a Vrászló és Nemesdéd közötti határfolyóul szolgáló Vörösfolásra a két nemes édesapja tíz évvel korábban, s akkor még a résztulajdonosak egyetemleges beleegyezésével malmot épített úgy, hogy a meder megváltoztatásával egy kis duzzasztót hozott létre. A mederváltoztatás mintegy negyven ölnyi volt összesen. Most azonban Boronkay átvágatta a gátakat, s a patak folyását eredeti medrébe tereitette vissza, ami viszont a dédi köznemesek megélhetési lehetőségeit veszélyeztette.

34 1815-ben a fazekasdencsi (antallfalvi) vízfolyás útjának megzabolázása miatt kellett perlekedni a miháldi és iharosberényi uradalom földesurával, Inkey Antallal.

35 A területátalakítás folyamatos irtásokat feltételezett, a lecsapolások időszakában óriási erdők foglalták el a terület nagy részét. A II. József féle katonai térkép szerint az uradalomban mindössze 10-15% lehetett a „róna jellegű" föld, s ezen próbáltak a kiszárított területek megtisztításával segíteni. A vrászlói birtokokon egy korábbi résztulajdonos, Wrancsics óbester irányítása alatt az 1770-es években már 211 holdat sikerült kiirtani Vrászlón, Pathon és Gardoson.

36 A földesúr rendszerint visszaváltotta az úrbéresek által kiirtott területeket, erre 1788-ból és 1795-ből is vannak töredék adataink. Sokszor hátráltatta a folyamatot, hogy főleg a szomszédos falvak esetében - a parasztok által elvállalt földek tisztítatlanok maradtak. 1815-ben gróf Festetich Imre a nemesdédi birtokosokat emlékeztette arra, hogy még 1807-ben Boronkay Józseffel kötöttek szerződést, miszerint a vrászlói berek kitisztítását fölvállalták, ezt azonban nem teljesítették, ugyanis a földben egy bejárás után a földesúr és tiszttartója tuskókat, törzsököket talált, ami megakadályozhatta az őszi, illetve tavaszi szántást: „...mit azonban a szerződés folytán nem teljesítettek, a még benn hagyott fa tűkét, és törzseket 15 napok alatt kiirtsák és perlekedésre okot ne adjanak."^ A tájátalakítás eredményeként az 1810-es évekre, jelentősen megnőtt a művelés alá fogható terület, becsléseink szerint kb. 400-500 holdas gabonatermelésre alkalmas allodiális földje volt már Boronkaynak. Az Ormánd végleges szabályozása a reformkor hajnalán A századfordulón elkezdődött lecsapolási és földnyerési folyamathoz hasonlóan fontos volt a gróf Festetich Imre által kezdeményezett területjavítási s növelési kísérlet az 1820-as években. Előbb már említettük, hogy az Ormánd határfolyó továbbra is hatalmas mocsarakat teremtett a vrászlói uradalom északi vidékén, ami nyilvánvalóan mezőgazdasági művelésre teljesen, alkalmatlan terület volt még ebben az időben is. Boronkay idején a Vrászló és Path falu közötti két nagy berket már lecsapolták és csatornázták, most azonban, hogy a Boronkay Krisztina és Festetich Imre házasságából származó Festetich-gyerekek (két fiú és két lány) révén már Simonyi is szerves része lett a vrászlói uradalomnak, elkerülhetetlenné vált, hogy a Vrászlótól északra lévő Simonyi falu belvíztelenítése és mocsártalanítása is megtörténjen. Az Ormánd folyó Vrászló mentén haladt északi irányba, és egy darabig Simonyi nyugati határát adta, majd a falu közepe felé hirtelen kelet felé fordult, majd egy kilométer után ismét északi irányba fordulva elérte a Kis-Balaton déli mocsarait. A probléma a folyó keleti irányú szakaszánál kezdődött, onnan ugyanis megszűnt a szabályozottsága, így Magyaródtól (Zala vármegye) a Csákány-Főnyed vonalig lényegében egy nagy uradalomnyi területet mocsarasított el. Festetich Imrének, a vrászlói uradalom földesurának kérésére 1816. novemberében a vármegye Török Ferenc földmérőt küldte ki a bereklecsapolás feltételeinek felmérésére, a lecsapolási tervek elkészítésére. Jelentését november 27-én készítette el Tapsonyban.

38 A terepbejárásból és a felmérésből kiderült, hogy a berekbe három folyó (patak) ömlik be: az Ormánd, illetve a két kisebb, a Vörösfolás és a Vidi folás, ezek táplálják az óriási mocsarat. Ezek közül legnagyobb az Ormánd volt, de érdekes Török Ferenc földmérő jellemzése, miszerint az Ormánd a legnagyobb, „... de még sem oly nagy,