Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Kostyál László: Sambach oltárképe Nagykanizsán

58 Kostyál László irányításával. 1744-ben a növendékek között első díjat nyert munkájával. Az általános felfogás szerint 1759-től lett az Akadémia tagja, 4 az intézmény tagnévsorában azonban már 1754-ben szerepelt. 5 1762-től az Akadé­mia (Elfriede Baumnál történeti festészeti, Garas Klárá­nál építészet-)professzora. Igazgatói kinevezésének idő­pontjáról eltérőek adataink. Az általában mérvadónak tartott Thieme-Becker féle lexikon szerint 1772-től ő az egész intézmény igazgatója, 6 E. Baum szerint (ez tűnik a leginkább hitelesnek) 1773-tól az egyesített Festő-, Rézmetsző- és Vésnökakadémia igazgatója, 7 Garasnál 1779-től a festő és szobrász tagozat igazgatója. 8 A megrendelő gróf Batthyány Lajos, Garas Kláránál hibásan érsek, 9 többnyire mint nádort említi az iroda­lom, a legnagyobb kanizsai birtokos család országos méltóságra emelkedett feje. A valóságban az oltárkép megrendelésének időpontjában nem is érsek, nem is ná­dor, hanem az ország kancellárja, akit csak négy évvel később, 1751. május 11-én választottak nádorrá (s e cí­met haláláig, 1765-ig viselte is). 10 E látszólag apró té­vedés azonban igen nagy jelentőségű, ha meggondoljuk, hogy a kancellárt hivatala Bécsbe, a császár mellé, a ná­dort pedig Pestre, a Helytartótanácsra szólította. Sambach azelőtt nem dolgozott hazánkban, így az első­sorban Pesten tevékenykedő nádor aligha ismerhette volna a csaknem kezdő, az Akadémián három évvel ko­rábban első díjjal elismert fiatal művészt. Kancellárként azonban Batthyány minden bizonnyal jól tájékozott volt a bécsi művész-körökben. Tudomása lehetett az Akadé­miáról frissen kikerülő tehetségek helyzetéről, kvalitá­sairól és lehetőségeiről. Talán még anyagi megfontolá­sok is vezették, mikor egy igazán még be nem futott művészt választott - hisz Sambach oeuvre-jének a kani­zsai oltárkép a legkorábbi biztosan datálható állomása. Ennek sikere rendkívüli fontosságú volt számára, s az eredmény nem is maradt el, hisz 1748-ban már a szé­kesfehérvári jezsuita templom freskóin dolgozott (Szent István legendáját festette), 11 majd oltárképeket is festett ide. Batthyány lépése tehát az egyik oldalról gáláns do­náció a birtokközpont-Kanizsa felszabadulása után első­ként felépülő temploma számára, a másik oldalról vi­szont olyan mecenatúrának is felfoghatjuk, mely egy fi­atal művészt elindított a siker felé. Művészettörténet-írásunk mindeddig nem csupán a Sambach-életmű monografikus feldolgozását nélkülözi, de annak állomásait is csupán részben, kronologikus hi­ányosságokkal ismeri. Pigler Andor feltételezte, hogy Paul Tróger segítőtársaként már 1744-ben dolgozott Magyarországon a győri jezsuita, majd 1747-ben a po­zsonyi Szent Erzsébet-templomban. 12 Ezt F. M. Haberditzl fél évszázaddal később - különösen Győr vo­natkozásában - meggyőzően cáfolta, 13 és éppen az el­mondottak alapján ez Pozsony esetében sem valószínű. Hazánkban a fehérvári freskók és oltárképek után 1758­ban oltárképet festett még a budai Nagyboldogasszony­templomba (Mária mennybevitele, elpusztult), 14 dom­bormű-utánzatú grisaille képeket (ez egyik fő specialitá­sa) készített Szász Albert herceg megbízásából a pozso­nyi vár koronakabinetjébe, és hasonló technikájú supraportokat a budai várba is. 15 Tevékenységének na­gyobb része mindazonáltal Morvaország területére esett. A ma ismert adatok tükrében a nagykanizsai oltárkép kiemelkedő jelentőségű a festő későbbi pályafutása szempontjából, és Sambach minden jel szerint tisztában is volt ezzel. Az Akadémiát talán két évvel korábban befejező fiatal festő alighanem referenciamunkaként ke­zelte a magyar kancellár megbízását, és különös gond­dal járt el annak teljesítésekor. ízes részleteinek többsé­géhez nem használt fel közvetlen előképet - azok saját invenciójának tekinthetők - legfeljebb ábrázolásának kompozíciójához. 16 E viszonylag ritkább kompozíciós és ábrázolási típus további példájaként említhetjük a ké­sőbb Zalaváron is tevékenykedő Josef Adam Mölk stájer festő hasonló témájú oltárképét a Grazhoz közeli Weizbergben (Fájdalmas Szűz-templom), melynek szűk másfél évtizeddel későbbi (1760. k.) készülési ideje fel­veti a kanizsai változat mintaképként való felhasználá­sának lehetőségét. Sambachnál a jelenetnek a haránt­irányban elhelyezett, perspektivikus rövidülésben látott, antikizáló épülethomlokzat elé való elhelyezése a 18. század első felének ausztriai festészetében toposz­számba menő megoldás (Mölknél a jelenet a tradíciók­hoz jobban ragaszkodva, a műhelybelsőben játszódik). Sambach felfogása ezen túl távol áll a templom többi, szerzetes-festők által készített oltárképének sematizáló kötöttségétől, és ikonográfiailag is sajátos megoldásaival kicsattanó elbeszélőkedvről tesz tanúságot. Ezzel egyben az akadémiai művészek viszonylag nagyobb szabadságát is szembetűnővé teszi. Szent Józsefet nem általában használatos ábrázolási sémájának megfelelően, ácsmű­helyében mutatja, - ahogy további zalai ábrázolásai te­szik - hanem háza előtt a szabadban, ahol foglalkozásá­ra a fűrésszel utal. Mária alakjának jobboldali feltűnése az eredetileg piramidális kompozíció erővonalainak módosításán túl új minőséget, tartalmi változást is ad a képnek. A festő mint családjáról szeretettel gondoskodó, fiatal anyát állítja elénk, emberközelien árnyalva ezzel az ő talán még kötöttebb ikonográfiáját. A jelenet szoká­sos attribútumain túl a játék kereszt, vagy a passzív szemlélőből szinte aktív szereplővé előlépő adoráló, ke­zet csókoló vagy a képből szinte álnokul kinéző - an­gyalok szintén a művész leleményei. Az erőteljes fény­árnyék kontrasztot adó éles, szinte caravaggieszk meg­világítás és a baloldali háttérben látható fény-effektus néhány évvel később annál a Maulbertschnél kap majd igazi jelentőséget, akinek az „Akadémia" című freskó­jához festett, nagyvonalú architektonikus keret majd Sambach akadémiai tagságát eredményezi. 17 A maga­biztosan finom, részletező rajz, a nagyvonalú térbehe­lyezés, a sötétmeleg, harmonikus, kicsit füstös színek, és

Next

/
Thumbnails
Contents