Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Kostyál László: Sambach oltárképe Nagykanizsán

ZALAI MÚZEUM 7 1997 Kostyál László: Sambach oltárképe Nagykanizsán' Ha belépünk a mai Zala megye legkorábbi barokk templomába, az 1702-től felépült nagykanizsai egykori ferences templomba, pillantásunk először - hisz minden barokk templomdekoráció ide vezeti elsőként a tekinte­tet - a főoltárra esik. A két szent király, István és László szobrától közrefogott nagyméretű főoltárkép az épület patrónusai, Szent Józsefet ábrázolja, és a többi oltár­képtől való kvalitásbeli eltérése hamar szembetűnővé válik. Ismeretes, hogy a festmény Caspar Franz Sambach műve, melyet 1747-ben gróf Batthyány Lajos nádor megbízásából festett, amint ezt felül a család fa­ragott címere is bizonyítja. 2 A festmény a názáreti ács otthonába kalauzol ben­nünket. Munkáját befejezve fáradtan, talán kicsit magá­ba roskadtan ül a (folklorisztikus elemet felhasználóan) félbevágott fatörzsből készített padon a kopott munka­ruhát viselő ácsmester. Baloldalt feltámasztott hatalmas deszkavágó fűrésze az imént befejezett kemény munká­ról tanúskodik. Ölében ruhátlan kisfia játszik. Előttük a földön a gyermek szegényes játéka: madzaggal kereszt alakban összekötött két fadarab, rajta AGNUS DEI­feliratú szalag. Jobbra antikizáló épületet látunk, fél­köríves ajtónyílásában a férjének s gyermekének vacso­rát kevergető fiatal anya alakja tűnik fel. Balra a háttér­ben megcsillannak a lemenő nap felhőkről visszaverődő sugarai. A hangulat idilli pásztorjelenetet idéz. Arra, hogy mégsem erről van szó, a további szereplők, an­gyalok utalnak. Közülük hárman az előtérben szinte fél­kört alkotva, nekünk részben háttal hódolnak az isteni Gyermeknek, a baloldali eközben ki is néz a képből, ke­zében a szeplőtelen fogantatásra utaló liliomot tartja. Két kis puttó egy felhőgomolyból előbukkanva a kis Jé­zus kezét csókolja, egy harmadik két további angyallal felülről tekint óvón a Szent Családra. A legfeljebb átlagos színvonalú rendi műhelymunka­ként értékelhető oltárképektől eltérően igen jó kvalitású ábrázolás néhány olyan kérdést vet fel, melyek nehezen kerülhetők meg, ha képünk méltó helyét ki akarjuk je­lölni a magyar művészettörténetben. Először is: mi az oka annak, - hisz tudvalevőleg így történt - hogy a templom telkét adományozó Berge György Kristóf gróf, várparancsnok a leendő épület patrónusát és ezzel a fő­oltárkép témáját még 1696-ban Szent József személyé­ben határozta meg? Miért pont Sambach kapta rá a megbízást? Hogyan került ő Magyarországra? Milyen szerepet játszik e kép művészetében? Mire utalnak a fő­oltárkép stiláris sajátosságai? Az első kérdést vizsgálva ki kell térnünk annak kul­tusztörténeti vonatkozásaira, a Szent József-tisztelet ba­rokk-kori kiteljesedésére. A középkori vallásos gondol­kozás Józsefet bizonyos mértékig tudatosan - az egysze­rű emberek félreértésétől való félelem miatt - a háttérbe szorította, képzőművészeti megnyilvánulásain legfeljebb mellékszereplőként jelenítette meg. Kultuszának kiter­jesztésén elsősorban a ferencesek buzgólkodtak, és tö­rekvéseik az ellenreformációs küzdelmek során vezettek igazán sikerre. Közép-Európát a kultusz a Habsburgok bécsi udvarán keresztül hódította meg a 17. század má­sodik felében. I. Lipót Szent József közbenjárását kérte fiának megszületése érdekében, majd őt választotta a trónörökös névadó patrónusává is, új névdivatot teremt­ve ezzel. Dinasztiáját és egész birodalmát József oltal­mába ajánlotta, és ennek nyomán Bécs, utána pedig Bu­da és Magyarország felszabadítását követően neki adott hálát, majd Szent IX. Ince pápa engedélyével Mária és József eljegyzésének ünnepét az egész birodalomban hi­vatalos ünneppé tette. 3 A templom és kolostor telkét adományozó Berge György Kristóf ennek a Lipót csá­szárnak volt birodalmi grófja és várparancsnoka. Kani­zsa nemrég történt visszavételét így alighanem részben szintén Szent József közbenjárásának tulajdonította. Ezek fényében említett kikötése a kultusz kiterjesztését erősen szorgalmazó ferencesek temploma esetében ­mely részben éppen a vár köveiből épült - nem csupán érthetővé válik, de természetesnek is tartható. Az vi­szont, hogy a patrónus szokásos, kis Jézussal való ábrá­zolása a barokk korban oly kedvelt földi Szenthárom­ságra, vagyis a Szent Család megjelenítésére bővül, már a megrendelő Batthyány Lajos grófnak, vagy pedig Sambach egyem leleményének köszönhető. Második kérdésünk megválaszolásához figyelembe kell vennünk a művész és a megrendelő életútjának né­hány állomását. Sambach 1715-ben született Breslau­ban, nagykanizsai képe festésekor tehát 32 éves volt. Szülővárosában Johann Heinrich Depée-nél tanult, majd 1740-ben Bécsbe ment, ahol 1741-ig a kor talán legje­lentősebb közép-európai szobrászának, Georg Raphael Donnernek tanítványa (akinek művészete, típusai mind­végig nagy hatással voltak rá), majd a mester halála után a Képzőművészeti Akadémián tanult Paul Tróger

Next

/
Thumbnails
Contents