Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Nagy László: Kanizsa nagyhírű kapitánya, gróf Zrínyi György

26 Nagy László den tőle telhetőt. Érdemeit az udvar is elismerte, s korábbi tisztségei mellett megbízták az összevont Zala és Somogy megyék apparátusának vezetésével is. Az 1595ös esztendőben a főhadszíntér a törökkel szembeforduló erdélyi és havasalföldi részekre tevődött át. Az Udvar azonban számba vett egy erőteljesebb törökellenes akciót a horvát végeken is, amelynél kiemelkedő szerepet szántak Zrínyinek. Babócsa felszabadítása volt a ráháruló harci feladat. Amikor az oszmán helyőrség tudomást szerzett Zrínyi közeledéséről, felrobbantotta és üresen hagyta a várat, s ezt tette Barcs és Szentmárton helyőrsége is. A győzelem utáni haditanácson Zrínyi javaslata győzött, ami a dunántúli pozíciókat kívánta megerősíteni. A szerencsétlen végű 1596-os mezőkeresztesi csatában a kanizsai főkapitány nem vett részt. Őrá délen volt szükség, Babócsát mentette fel az azt ostromló Kis Hasszán pasa támadása ellen. A főkapitánynak ekkor már olyan elismertsége volt a törökök között, hogy az ostromlók már a jövetelének hírére elszaladtak a vár alól. 1597 keresztény sikerekkel kezdődött, Tata viszszafoglalásával. Ezt követően Pápát sikerült visszavenni, amely harcban Zrínyi is részt vett a kanizsai katonákkal és a megyei hadakkal. Ő mentette meg a magát megadó török helyőrséget is a zsoldosok bosszúállásától. Ezt követően a győri táborba rendelték át a Rába mellé. A következő év volt talán a háború legsikeresebb esztendeje. Győr, Tata, Gesztes, Veszprém, Palota és Nagyvázsony keresztény kézre került. A Porta ezek láttán békét kínált, amit a Habsburg uralkodó most már nem fogadott el. 1599 tavaszán Zrínyi katonái jelentős sikert értek el a Dunántúlon. Augusztus elején Buda alatt portyázott a főkapitány. Az 1600-as év nagy fordulatot jelentett mind Kanizsa, mind Zrínyi életében. A török elfoglalta a Paradeiser kapitány által védett „fővárat", mert a helyőrség nem kapott támogatást a keresztény főseregtől, Zrínyi viszont nem rendelkezett olyan erőkkel, amelyekkel szembeszállhatott volna a nagyvezér ostromló hadával. A jelentős veszteséget azzal kívánták orvosolni, hogy 1601-ben ostromolták Kanizsát, de azt több hadvezéri mulasztás miatt nem sikerült visszafoglalniuk. A török felmentő sereg érkezéséről szóló álhírre az ostromlók elvonultak Kanizsa alól Csáktornyára, majd onnan tovább téli szállásra. Zrínyi lovassága alkotta az utóvédet az elvonulásnál. Zrínyi amellett voksolt, hogy ne hagyják abba az ostromot, de alulmaradt Ferdinánd főherceg főparancsnokkal szemben. 1602-ben a török volt a sikeresebb fél, elfoglalta Székesfehérvárt, Russworm, az új fővezér viszont csak Pestet tudta ideiglenesen birtokba venni. Annál eredményesebb volt Zrínyi, aki márciusban egy török hadtáposzlopot támadott meg és fogott el, majd vereséget mért a Kanizsáról érkezett török segélycsapatokra is. Zrínyinek sok dolga akadt ebben az évben a Csáktornya, Várasd és Pozsoga környékén pusztító török-tatár csapatokkal. A Porta ekkor akarta őt a maga oldalára vonni igen csábító ajánlatokkal, de az öreg harcos - akárcsak atyja annak idején Szigetváron - visszautasította az ajánlatot. Készült a további törökellenes küzdelemre, s e közben érte őt a halál 1603. május 4-én Vépen. Fia, Miklós vette fel a kezéből kihulló fegyvert és ő folytatta a Zrínyi-hagyományokat a harcmezőn. A terjedelem szabta határok között nem lehetett bővebben szólni gróf Zrínyi György kanizsai és déldunántúli főkapitány haditetteiről sem, még kevésbé arról az áldásos tevékenységről, amit többek között a horvát és a magyar kultúra támogatása terén fejtett ki. Úgy gondolom azonban a felsoroltak is bizonyíthatták, hogy méltán nevezhető ő „nagyhírű" katonának és a két nemzet sajnálatosan elfeledett hősének is. Az 1997. október 17-én elhangzott előadás írásos változata.