Zalai Múzeum 7. (Zalaegerszeg, 1997)

Hegedűs András: A nagykanizsai cs. és kir. 48. gyalogezred története, különös tekintettel annak I. világháborús tevékenységére

162 Hegedűs András igazság, mivel a bécsi és pesti eseményekkel csak anynyiban voltak tisztában, amennyire erről őket Csányi tájékoztatta. Az a tény, hogy a harcban cs. kir. csapatokkal kerülhettek szembe, kiút keresésére késztette őket. A drávai magyar hadsereg parancsnoka, gróf Teleky Ádám dandártábornok,

7 Nagykanizsán át Keszthelyig, majd onnan Tapolca és Veszprém érintésével Székesfehérvárig hátrált. A III. zászlóaljat innét Martonvásárra küldték, ahol egészen október 10-ig táborba szállt, s ezután indult meg Móga János altábornagy parancsára a Lajta irányába. A zászlóaljat magyar nemzeti egységekkel vették körül, mivel nem voltak bizalommal irányukban, hiszen a császári jelvényeket, főleg a zászlót nem voltak hajlandók letenni. Martonvásáron a tisztek, miként Keszthelyen, újból megkísérelték benyújtani a szolgálatból való távozási igényüket, melyre azt a választ kapták, hogy háborús időkben senki sem távozhat, ha mégis szökést kísérelne meg, akkor törvényszék elé kerül.

8 Ilyen körülmények között vettek részt a schwechati ütközetben, amely, mint ismeretes, a magyarok meghátrálásával végződött. Windischgrátz tábornagy felhívást intézett Mógához és az összes Magyarországon állomásozó cs. kir. tiszthez, hogy a parancsnokságuk alatt álló egységekkel helyezzék magukat az ő parancsnoksága alá. A felszólítás azonban, amely november 26-ig adott türelmi időt, nem érte el célját. Annyi hatással mégis volt a tisztikarra, hogy, miután törvényes megoldás nem volt a kilépésre, számos tiszt beteget jelentett.

9 Zászlóaljunk a schwechati csata után a magyarmorva határon, Jablonitzán állomásozott, s a meginduló osztrák támadáskor Simunich altábornagy csapataival találta magát szembe. December 16-án a zászlóalj részt vett a Nagyszombat megszerzéséért folytatott kisebb ütközetben, ahol a zászlóalj egy része megtalálta a módját annak, hogy megadja magát. Ugyanis három század tartalékként a pályaudvaron maradt, ahol egyetlen lövés nélkül adták meg magukat. A zászlóalj fennmaradó három százada a honvéd alakulatokkal harc közben összekeveredve vonult vissza. így az ezred, pontosabban annak III. zászlóalja számára a szabadságharc véget ért, és a háborút Itáliában folytatták. Windischgrátz így írt erről 1849. január 4-én (77. szám alatt) Radetzkynek: „Báró Wetzlar altábornagy úr arról tájékoztatott, hogy 1848. december 20-án 792 hadifogoly, köztük 10 tiszt érkezett Olmützbe, akik Nagyszombatnál estek fogságba. Ebben benne van a 48. gyalogezred III. zászlóaljának 3 százada 230 fővel és 4 tiszttel, akik a találkozásnál egyetlen lövés nélkül adták meg magukat. ... E zászlóalj a császári színeket nem vetette el és a zászlót Kossuth többszöri kísérlete ellenére sem cserélte ki a nemzeti lobogóra, hanem visszahozta magával. ... A legénység a Nagyszombat és Olmütz közti menet alatt példásan viselkedett, s megérkezésük után azt a kérést terjesztették elő, hogy küldjék őket ezredükhöz Itáliába, mivel nincs nagyobb vágyuk, mint hogy uralkodójukat szolgálják."

10 A forradalmak elültével a 48. gyalogezred a birodalom számos városában állomásozott. Nagykanizsával később összeforrott története 1857-ben kezdődik, hiszen az ezred egyik zászlóaljának ezentúl mindig ez volt az állomáshelye. A kiegyezés az egész birodalmat, s így az ezredet is érintő, hadszervezeti változást idézett elő. A fegyveres erő a közös hadseregre (császári és királyi csapatok), a haditengerészetre, a magyar honvédségre, az osztrák Landwehrre és a népfelkelésre tagolódott.

11 A hadkiegészítésben a területi elv érvényesült, s így a mozgósítás is gyorsabbá vált. A zászlóalj kiegészítési körzetek megszűntek, helyettük ezredkiegészítő parancsnokságok jöttek létre, melyet a cs. és kir. 48. gyalogezred esetében Nagykanizsán állítottak fel.

12 Tehát 1867-től egészen az I. világháború végéig Nagykanizsa és környéke szolgát kiegészítési körzetül. A cs. és kir. 48. gyalogezred 1913-tól neve mellett viselte ezredtulajdonosának,

13 Franz Rohr lovassági tábornoknak a nevét. Ezért a forrásokban többször találkozhatunk a „Rohr gyalogezred" megnevezéssel is. Az ezred békehadrendje 1914-ben a következő volt: az ezredtörzset Sopronban állították fel. Az I. zászlóalj elkülönített zászlóaljként Szarajevóban, a II. zászlóalj Nagykanizsán, a III. és IV. zászlóalj pedig Sopronban állomásozott. A 48-asok az V. hadtestnek alárendelt cs. és kir. 14. gyaloghadosztály parancsnoksága alatt álló 28. dandár kötelékébe tartoztak. II. zászlóalj Nagykanizsán, a mai Batthyány Lajos Gimnázium épületében kapott helyet,

14 parancsnokául Berghammer őrnagyot nevezték ki. A századok zászlóaljankénti megoszlása a következő volt: I. zlj.: 1-4. század II. zlj.: 5-8. század (I. géppuskás osztag) III. zlj.: 9-12. század (II. géppuskás osztag) IV. zlj.: 13-16. század (IV. géppuskás osztag) A hadosztály békehadrendje az alábbiak szerint tagolódott:

15 Parancsnok: Martiny altábornagy cs. és kir 27. dandár cs. és kir. 28. dandár Schariczer tábornok Willerding ezredes 71. gye.(I., II., III., IV zlj) 48. gye.

(П., III., IV zlj) 72. gye. (I, III., IV zlj) 76. gye. (I, II., IV zlj) II. vadász zlj. 19. vadász zlj. 13. és 14. tábori ágyús ezred, 5. tábori tarackosezred Az 1914. július 28-i hadüzenet lángba borította a világot. A mozgósítási parancs értelmében az ezredtörzs a III. és IV. zászlóaljjal fokozatosan Nagykanizsára települt át, a városba történt megérkezésük után e zászlóaljakat Kiskanizsán helyezték el. Az ezred (П., III., IV,