Zalai Múzeum 6. (Zalaegerszeg, 1996)

Közlemények - P. Baran Judit: A lengyeli kultúra tömegsírja Esztergályhorvátiban

152 P.Barna Judit hogy leletünket szokványos gödörbe való temetkezésként értékeljük. A lelet értelmezése során a szokásostól erősen eltérő volta miatt kultikus, áldozati hátteret tételezhetünk fel (az erre utaló adatokat alább részletezzük). A kultikus jelenségekre általában érvényes bizonytalanságon és problémás megközelíthetőségen túl még inkább nehezíti a lelet értékelését, hogy a lcletegyüttes konkrét formáját (a gödör elrendezését, a vázak számát) tekintve a lenyeli kultúrán belül nincs párhuzama. A külső, formai jelleget illetően - konkrétan az eltemetettek számát tekintve - ismert ugyan egy szintén késő neolitikus környezetből származó tömegsír (MÜLLER, D.W. 1994. 80; 133), ez azonban mind térben, mind pedig abszolút időrendi helyzete alapján oly messze esik leletünktől, hogy nem lehet kapcsolatba hozni vele. Az Esztergályhorvátiban feltárt tömegsír kevésbé tűnik elszigetelt jelenségnek, ha nem formai jegyeit, hanem rituális jellegét, kultikus hátterét vizsgáljuk. A lengyeli körből már eddig is sok példa ismert kultikus temetkezésekre, emberáldozatokra. Az emberáldozat egy speciális fajtája a koponyakultusz, a koponya- ill. fejtemetkezések. Többek közt a lengyeli komplexum ilyen jellegű leleteit is Zalai-Gaál István foglalta össze (ZALAI-GAÁL 1984. 17-19). A zsengeáldozatokkal, termékenységi rítusokkal függhet össze az emberáldozatokhoz kapcsolódó másik leletcsoport, az edénytemetkezések. A Mórágy-tűzkődombi leletek kapcsán ezeknek magyarországi, a lengyeli kultúrához köthető példáit szintén Zalai-Gaál dolgozta fel (ZALAI-GAÁL 1992). A témához kapcsolódó, talán legspeciálisabb leletcsoporttal, a rituális emberevés lengyeli korú leleteivel Ecsedy István foglalkozott (ECSEDY 1973.). Ismét újabb csoportot alkotnak az emberáldozatokon belül az építési áldozatként eltemetettek (BÁNFFY 1990-91. 225). Sokat idézett példa erre a Veszprém-Felszabadulás úton, egy apszisos ház alapárkában eltemetett gyermek (RACZKY 1974. 186-187; 201). Az ilyen jellegű leletekről szólva a kutatás általában hangsúlyozza az értelmezés nehézségeit; az emberáldozatokkal kapcsolatban pl.: Bánffy Eszter határozottan szkeptikus, szerinte ez a kifejezés már eddig is sok bonyodalmat okozott a szakirodalomban (BÁNFFY 1990-91.225). Véleménye szerint pl.: a bothrosokban talált emberi csontváz még nem bizonyítja, hogy azt az embert valóban feláldozták, még akkor sem, ha a testnek csak bizonyos részei kerültek az áldozati gödörbe. Meg kell említenünk két olyan kultikus temetkezést, melyek a fenti csoportok egyikébe sem sorolhatóak be, akárcsak az Esztergályhorvátiban feltárt tömegsír. Az általunk áttekintett összes rituális jellegű temetkezés közül ezek hozhatók leginkább kapcsolatba leletünkkel: a.; Ausztriában, Friebritz lelőhelyről J. Neugebauer közöl egy temetkezést, melyet rituális gyilkossághoz köt (NEUGEBAUER 1984.178). Egy körárok-rendszer közepén feltárt sírban kettős temetkezést találtak. A hasra fordított és egymásra fektetett férfi és nő csontvázának helyzete a két egyén erőszakos halálára utalt, csakúgy, mint a melltájékon, a csigolyák közt talált 5 db mikrolit (valószínűleg nyílhegyek). A végtagok helyzete egyértelműen* utalt arra, hogy nem szabályos temetkezésről van szó. A sír a lengyeli kultúra I. szakaszából való, azaz időben nagyon közeli párhuzama az esztegályhorváti temetkezésnek. b.; Fiatalabb, már a Ludanice-csoport végéről származik az a Bajc-Ragona-i (Szlovákia) sír, melyben hat teljes emberi csontvázat találtak. A kör alakú aknasírban legfelül 9 db kerámia és egy kova nyílhegy volt. Ezt steril barna réteg választotta el a halottaktól, melyek közül kettő a gödör derékmagasságában, négy pedig a gödör fenekén feküdt. A miniatűr jellegű kerámiamelléklet a temetkezés rituális jellegét hangsúlyozza. A több eltérés ellenére is azért idézem ezt a példát, mert a sir elrendezésében is közeli az esztergályhorváti sírhoz, és a mellékletek összetétele (több kerámia és egy kova penge) is hasonló. Ráadásul ugyanúgy más leletektől, települési objektumoktól függetlenül találták. A Ludanice csoport a lengyeli kultúra festetlen kerámiával jelzett utolsó fokozatait zárja le (LICHARDUS-VLADAR 1964; Pavúk 1981.294; Tocik 1991.452). A Dunántúlon a Ludanice-csoporttal egy időben a Balaton-Lasinja kultúra élt (KALICZ 1991.335). mely kultúra I. fázisából szintén ismerünk egy kultikus temetkezést. Annak ellenére, hogy ez a temetkezés leletünknél lényegesen későbbi, már rézkori. érdemes megemlíteni, hiszen a Balaton-Lasinja kultúra kultikus élete - az eddigi, bár meglehetősen szórványos adatok tükrében - nem különbözik lényegesen a megelőző lengyeli kultúráétól (BÁNFFY 1985.191: 1990-91.231). A Balatonmagyaród-Homoki dűlői lelet egy omphaloszos aljú gödör, melynek alján egy gyermek csontváza feküdt, közelében egy talán őrlőkőnek kialakított konglomerátummal. Az őrlőkő rituális összefüggéseiről később lesz szó. A lelet Bánffy Eszter szerint építési áldozatnak tartható (BÁNFFY 1985; 1986; 1990-91.226-231). A fenti példákhoz a következő olyan jelenségek kötik az esztergályhorváti tömegsírt, melyek - a már említetteken kívül - a lelet rituális jellegére utalnak: Talán legszembetűnőbb ezek közül az a tény, hogy az antropológiai vizsgálat eredménye szerint a halottak mind férfiak voltak. Nehéz lenne elképzelni olyan természetes halált, amely egy közösségen belül egyszerre végzett volna 25-30 férfival, míg a nőket és gyermekeket megkímélte. A gödör száját teljesen lezáró, összefüggő égett réteg néhol 20 cm-es vastagsága hosszantartó, egyszeri tüzelésre enged következtetni. Adott körülmények közt a tüzet áldozati máglyának tarthatjuk, s így az objektumot áldozati gödörnek. Az egyetlen kis mikrolit töredéket leszámítva semmilyen tárgyat sem mellékeltek közvetlenül a halottak