Zalai Múzeum 6. (Zalaegerszeg, 1996)

Közlemények - Bánffy Eszter: Újkőkori és rézkori települések Hahót és Zalaszentbalázs határában

102 Bánffy Eszter szakaszának végére, esetleg a klasszikus (II.) fázisának kezdeti szakaszába sorolhatjuk. A Zalaegerszeg környékén az utóbbi időben végzett terepbejárások alapján is azt feltételezhetjük, hogy ezt a vidéket a Lengyelikultúra idősebb periódusában sűrűn lakták (H.Simon 1987). Ha a Lengyeli-kultúra távolabb eső vidékeivel végzünk összehasonlítást, akkor meg kell különböztetnünk az itt tárgyalt leletanyagot a Dél-Dunántúl keleti felére jellemző Lengyeli anyagtól, mivel az ott igen jellemző formák: a magas csőtalp és elsősorban a nagyméretű hármasedény, vagyis a szélesen kihajló szájú, kettőskónikus hasú edény a most előkerült anyagból teljesen hiányzik. Valamivel több hasonlóságot találtam az északdunántúli és az északkeleti határterületen: Csabdi-Télizöldes (Antoni 1982), elsősorban Aszód (Kalicz 1971), uő. 1974-75, uő. 1985) és Szőgyén (Svodin) leletei között (Nemejcová-Pavúková 1980, uő. 1981). A bi- és polikróm festés, a vékonyfalú, szinte miniatűr edények gyakorisága és a már bemutatott, kihajló peremű csupor, ahol a haséi az edény feneke közelében van, - közös jellemzőjük. Hozzátehetjük még, hogy a leleteknek jó párhuzamai találhatóak még a kelet-ausztriai MOG polikróm fázisában is (Rutfkay 8, 9. t.: Neugebauer 1982). A Lengyeli-kultúra fehér festésű szakaszának emlékei a négy ásatáson nem kerültek elő. A környéken szintén kevés lelőhelye, illetve lelete ismeretes (H.Simon 1987. uő. 1990). Az eddig említett régészeti kultúrák, illetve a Lengyeli-kultúra első és második fázisai a Dunántúl őskori kutatása számára régóta ismeretesek, azonban még a hatvanas évek végén is megoldatlan kérdés volt, mikor és hogyan ér véget a Lengyeli-kultúra (Kalicz 1969, 201), valamint érintkezik-e az ugyancsak nem régen ismert Balaton-Lasinja-kultúrával (régebben: Balaton I.csoporttal). A Veszprém-Felszabadulás úti Lengyeli lelőhelyről származó leletek voltak az elsők, amelyeket a Lengyeli-kultúra másutt már ismert, kései, festetlen és már a kora rézkorba tehető fázisába sorolhatunk (Raczky 1974). Ugyanebben a publikációban közöl Raczky P. néhány környékbeli kisebb, felszíni gyűjtésből származó leletegyüttest is (Veszprémpinkóc, Veszprém-Nyúlkertek és a távolabb eső Keszthely-Zrínyi út). Itt kell megjegyeznünk, hogy a Veszprémpinkócról közölt leleteket az 1960-ban lezárt és 1970-ben megjelent MRT/3-ásatás kötet a 251. oldalon úgy közli, hogy azok egy része még lengyeli, más részük viszont a Balaton-Lasinja-kultúrához tartozna (250-252, 84. kép). Elképzelhető azonban, hogy ebben az esetben is a Lengyeli-kultúra végső (talán még a festetlen fázisának is a legvégére sorolható) szakaszáról van szó. Esetleg hasonló az MRT említett kötetében a Hidegkút-Középdűlői (24/7) és a Hidegkút-Linzacker (27/8) lelőhelyekről közölt edénytöredékek helyzete, a perem alatti bütykök és a csőrös fülek és egy nagyobb talpcső még a Lengyelikultúrát idézik, a perem alatt induló füles töredék és a kétfülű fazék pedig már Balaton-Lasinja-jellegzetesség. Maga Raczky P. a Veszprém-Nyúlkertekről származó leletekről állapítja meg, hogy egységesen a Lengyelikultúra III., festetlen szakaszába sorolhatóak, noha ezeket eredetileg szintén kettéosztották Lengyeli, illetve Balaton-Lasinja leletanyagra. A Lengyeli-kultúra kései szakaszának keszthelyi előfordulása volt talán az első jel, hogy Zala megye területén is várhatóak lesznek ilyen lelőhelyek. A most ismertetett négy kisebb ásatáson ugyan csak Hahót-Szartóri I.ben találtunk egy ilyen korú objektumot, kevés lelettel, azonban Hahót-Szartóri és Zalaszentbalázs-Pusztatető között tárta fel Bondár M. Zalaszentbalázs-Szőlőhegyi mező lelőhely egy részét, ahol csakis festetlen lengyeli anyagot talált. (Ezen a lelőhelyen 1992-ben e sorok írója új ásatásokba kezdett és három leégett házat tárt fel, amelynek anyaga még a Raczky P. által feldolgozott Veszprém-Felszabadulás úti leleteknél is későbbinek tűnik.) Meg kell még említenünk BalatonmagyaródHídvégpuszta lelőhelyet, ahol sok más kor emlékei mellett a kései Lengyeli-kultúra nagykiterjedésű települése található, körárokrcndszerrel. ami pedig a Lengyelikultúra fiatalabb szakaszában (talán az egy Wetzleinsdorf kivételével) egyedülálló jelenség. A Balaton-Lasinja-kultúra a térségben a középső rézkor kezdetét jelenti. Tőle keletre a Bodrogkeresztúrikultúra korai (A) fázisa, északon pedig a Ludanice-kultúra élt vele egyidőben. Erről a korszakról Kalicz N. 1969-ben megjelent alapvetően fontos cikke óta tudunk egyre többet (Kalicz 1969). Kalicz a kultúra kialakulásában a délről érkező, közép-balkáni hatásokat tartja döntő jelentőségűnek és egy továbbélő kerámiafajtán kívül szinte elhanyagolhatónak ítéli a Lengyeli-kultúra szerepét. Zala megye területén abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy már számos többé-kevésbé feltárt lelőhelyet ismerünk a Lengyeli-kultúra legvégső, valamint a Balaton-Lasinja-kultúra korai szakaszából. Ezek alapos elemzésével hamarosan talán árnyaltabbá lehet tenni a két kultúra kapcsolatának kérdését. Már most meg kell jegyeznem, hogy az utóbbi években egyre több jel utal arra, hogy a Lengyeli-kultúra élete nem szűnt meg a festetlen szakasz után, hanem új, rézkori életmódbeli elemekkel, találmányokkal és esetleg kisebb, délről beszivárgó népcsoportokkal a BalatonLasinja-kultúra letéteményese lett. Ezt a következtetésemet számos jelenség látszik alátámasztani. így például meg lehet állapítani, hogy a Lengyeli és a Balaton-Lasinja-kultúra települései ezen a zalai dombos vidéken igen gyakran található egymás közelében: Zalaszentbalázs-Pusztatető lelőhelyen a hosszúkás, lapos domb oldalában alig 200 m-re, Balatonmagyaród-Homoki-dűlőn pedig egy igen hasonló, mocsárból kiemelkedő, hosszúkás, lapos domb oldalában kb. 900 m-re találhatóak a két időszak települései.