Zalai Múzeum 6. (Zalaegerszeg, 1996)

Közlemények - Bánffy Eszter: Újkőkori és rézkori települések Hahót és Zalaszentbalázs határában

Ujkőkori és rézkori települések Hahót és Zalaszentbalázs határában 103 Balatonmagyaródon, a Zalai Mikrorégió területétől valamivel keletre található a hídvégpusztai lelőhely, amelynek egy része az igen késői Lengyeli-kultúrába tartozik, körárokrendszerrel. Nem messze ettől, Balatonmagyaród-Homoki-dűlő lelőhelyen a Balaton-Lasinja-kultúra települését ismerjük. Hasonló jelenségekről számol be a zalaegerszegi Göcseji Múzeum gyűjtőterületéről H.Simon Katalin is (H.Simon 1990) és a Veszprém megyei lelőhelyek leírásánál is több, már említett helyen ezt a jelenséget tapasztalhatjuk (MRT 1969). Jól összevethetőek a korszak kultikus szokásai. E kérdést már több helyen elemeztem (Bánffy 1985, 1986. 1994), ezért itt csak annyit jegyeznék meg, hogy a Balatonmagyaród-Homoki-dűlői rituális gyermektemetkezés - nézetem szerint építési áldozat - legközelebbi párhuzama a Lengyeli-kultúra kései, festetlen szakaszába tartozó Veszprém-Felszabadulás úti leletegyüttes (alapárokba temetett gyermek) tartható. A két korszak temetkezési szokásairól egyelőre sajnos külön-külön is nagyon keveset lehet tudni, így egyelőre sem a halotti szokások elemzése, sem az egybevetés nem lehetséges. A Lengyeli-kultúra nyugati köréből pl. egyáltalán nincs semmilyen temetkezésre utaló régészeti nyom. Nem tudjuk, mit tettek a halottaikkal. A BalatonLasinja-kultúrából is csupán egy-egy szórványos sírt ismerünk. A korábban idesorolt hamvasztásos temetkezések a Balaton II—III., azaz a Furchenstich-kultúra leletei (Kalicz 1973). Nem sokkal jobb a településszerkezetek kutatásának helyzete sem. A kései Lengyeli-kultúra nagykiterjedésű telepeihez viszonyítva a Balaton-Lasinja-kultúra népessége kisebb településeken lakott. Hasonló folyamat játszódott le az Alföldön a Tiszapolgári-kultúra idején; ott e változás oka valószínűleg az állattartás növekedése, s az ezzel együttjáró mozgékonyabb életvitel volt. Amennyiben ugyanezen folyamat régészeti jeleként lehet értékelni a Balaton-Lasinja-kultúra kisebb telepeit, akkor ez a rézkorinak tartott életmód a kelet-magyarországi kultúrákhoz képest némi késéssel vált jellemzővé a Dunántúlon. A kerámiaanyagban, mint említettem, akadnak jelentős különbségek. Az egy- és kétfülű kancsó, a behúzott perem alatti széles törés, az enyhén behúzott szájú hordó alakú fazék, a kannelúrás díszítés és a néhol felbukkanó fényes fekete „black polished" áru vitán felül balkáni eredetű. Amint azt Kalicz N. igen helyesen megállapítja, dunántúli megjelenése a Salcuta III. kör hatásával, valamint közelebbről a Vinca D2 felbomlása körüli kultúrmozgásokkal magyarázható. A korszak fémleletei szintén délkeleti hatások meglétét jelzik (Kalicz 1980, uő. 1982). Már a Veszprém-Felszabadulás úti típusú leletanyag ismeretében is világossá vált azonban, hogy az új formák mellett a Balaton-Lasinja-kultúrában sok a továbbélő Lengyeli forma, nem beszélve a hasonló edénykészítési technika, a homokos soványítás meglétéről. A két kultúra egymáshoz való viszonyának alaposabb megismeréséhez mégis hiányzott eddig egy olyanfajta leletanyag, amely még az említett kései, festetlen Lengyelihez képest is fiatalabb, a Balaton-Lasinjánál azonban idősebb: vagyis a lehetséges átmeneti időszak hagyatéka. Szerencsés módon ma már több ilyen, igen késői festetlen Lengyeli anyagot ismerünk (Lengyeli Illb), illetve néhányról kiderült, hogy ide tartozik. A már említett Hídvégpusztán, illetve Szőlőhegyi mezőn feltárt leletanyag mellett a vizsgált terület tágabb környezetében megemlíthetjük Nagykanizsa-Inkey-kápolnát, ahol jelenleg Horváth L. ásatása folyik (a késő Lengyeli leleteket Kalicz N. fogja feldolgozni). Legújabban az Ml-es autópálya építési munkálataival kapcsolatos ásatások során Figler András is hasonló jellegű lelőhelyet talált a Hanság közelében (Kalicz N. és Figler A. szíves közlése). Ezeknek az új leleteknek a feldolgozása után végre lehetőség nyílik az eltérő és közös vonások tételes elemzésére és ezzel a két kultúra között eddig meglévő „fehér folt" áthidalására. A javarézkor végét jelentő ún. Furchenstich-műveltség (régebben: Balaton II—III.), amely keletebbre a Hunyadi-halom-Salcu^a IV., vagyis a Bodrogkeresztúrikultúra végső szakaszának felel meg, egyelőre nincs képviselve a Zalai Mikrorégió területén. Nem messze tőle azonban. Bak község határában Horváth László András feltárt ilyen települést (Horváth 1990). Nincs egyelőre tudomásunk arról sem, hogy a középső rézkor végének változásai, a délkeletről érkezett hatások befolyásolták-e a térség lakóinak életét és az utolsó nagy rézkori időszak elejéről, azaz a Boleráz és a korai Badeni-kultúráról sincs adat. A Hahót-Szartóri I-en talált Badeni település, mint említettük, a kultúra klasszikus időszakába sorolható és a terepbejárások során nem került elő kései Badeni vagy Kosztolác-Vucedoli lelőhely sem.