Zalai Múzeum 6. (Zalaegerszeg, 1996)

Közlemények - Bánffy Eszter: Újkőkori és rézkori települések Hahót és Zalaszentbalázs határában

Ujkőkori és rézkori települések Hahót és Zalaszentbalázs határában 101 tett, hogy a gödrök egy része félig földbe vájt lakógödör lehetett. A néhány valódi házmaradvány mérete alapján kiscsaládi szerveződésre utal. Ezek a házak általában lekerekített téglalap alakúak voltak, cölöpszerkezetet nem mindig lehetett megfigyelni. A nemrégiben ZókVárhegy badeni rétegéből előkerült tapasztott falú földbemélyített objektumokat tárológödörnek értelmezte az ásató, megjegyezvén, hogy tapasztott padlójú vagy cölöpszerkezetű építményt nem talált (Ecsedy 1982). A kultúrán belül tehát meglehetősen ritka jelenség a hahóti; ezzel szemben a Dunántúltól délre, a mai Szlovénia és Horvátország területén apszisos házak is előkerültek (Vucedol Badeni-kultúrához tartozó rétegében és Szarvason - Schmidt 1945). A Hahót-Szartóri I-en talált épületmaradvány hihetőleg szintén lekerekített téglalap alakú volt, de minthogy nem maradt fenn teljes épségben, ezt biztosan nem lehet megállapítani. Nyugati végénél, közvetlenül a „fal" mentén nagyméretű hulladékgödör csatlakozott hozzá, így ott nem lehetett bejárata. Legvalószínűbben a keleti, keskeny végénél lehetett a bejárat, erre utalhat az ott talált két cölöplyuk, amelyeket a szelementartó gerenda alapozásainak értelmezhetünk. Az itt előkerült négyszögletes paticsfolt. amely alatt sem alapárok, sem komolyabb cölöpszerkezet nem volt megfigyelhető, ismét lehetőséget adhat annak az elgondolásnak a felvetésére, hogy ez a Badeni-kultúrában gyakori épületfajta lehetett. Ez a feltevés megmagyarázná, hogy néhány (nem lakóház céljára épült?) apszisos házon kívül sok lelőhelyen miért nincsenek házak, csak gödörkomplexumok. Azokon a településeken, ahol sok hulladékgödör és igen gazdag leletanyag bizonyítja, hogy nagyobb számú ember élt ott és viszonylag hoszszabb ideig, ám házalap mégsem bukkan elő. talán az ittenihez hasonló, rövidebb életű, rosszabbul kidolgozott hajlékokat építettek. A Badeni-kultúra további lelőhelyeinek feltárásakor remélhetőleg szaporodnak majd ismerteink erről a - régészetileg kevéssé megfogható épületfajtáról. Az objektumhoz annál is nehezebb párhuzamot találni, mivel a leletanyag tekintetében, mint látni fogjuk hozzá legközelebb álló Badeni település a Keszthely-Apátdombi hatalmas lelőhely számos gödröt tartalmazott, ám lakóház nem került elő (Banner 1956, 24-25). A leletanyagban a Badeni-kultúra klasszikus szakaszának vezérformáiból számos töredék került elő. így elsősorban kétosztatú tál része (36. kép 1), az ún. halbárka alakú edény darabjai (37. kép 7, 8). Hasonlóképpen a Badeni-kultúra klasszikus és késői fázisára jellemzőek az ún. mericék, ezekből több is előkerült (41. kép 1-5). Merice vagy miniatűr korsó töredékei lehetnek a 41. kép 6, 7, alatt látható leletek is. A bekarcolt, párhuzamos vonalakból és a pontsorokból álló díszítés, valamint ezek kombinációi is megfelelnek a kultúra klasszikus szakaszának (D fázis, Neustupny 1973, 324-325). A bk. Nyugat- és Déldunántúli megfelelő korú leletanyaga közel áll a Hahót-Szartóri leletekhez, a legjobb párhuzamai pedig a már említett Keszthely-Apátdomb anyagában láthatóak (Banner, 24-25, 5. - 8. t.). Meg kell még említeni azt a Hahót-Szartóri II. lelőhelyen előkerült, nagyrészt elpusztult gödröt is, amely nagyszámú késő halomsíros vagy korai urnasíros kultúrához tartozó cserepet tartalmazott. A leletek kizárólag hatalmas, vastagfalú fazekak vagy tárolóedények darabjai, más, finomabb meghatározásra vagy időrendi besorolásra alkalmas lelet sem a feltárt, roncsolt objektumban, sem annak környékén nem került elő (Kőszegi 1968,-Patek 1968). A Balatontól nyugat-délnyugatra eső terület dombhátai és domboldalai - a mélyebben fekvő mocsaras folyó- és patakvölgyeket kivéve - legalábbis az újkőkor kezdetétől fogva lakott terület volt. A Starcevo-kultura dunántúli előfordulása egy hatalmas, délkelet-európai kora neolitikus kultúrkör észak-nyugati végvárát jelenti, amely az Alföldön (Körös), Erdélyben (Cric) és a Közép-Balkánon át (Starcevo) egészen Bulgáriáig (Karanovo I.-Pernik-Galabnik-Cavdar-Kremikovci), sőt a mai Görögország északi részén fekvő Thesszáliáig terjed (Protosesklo-horizont). Ezen összefüggések alapján a Starcevo-kultura dunántúli lelőhelyeinek és leleteinek részletes feldolgozását Kalicz N. végezte el a közelmúltban megjelent monográfiájában (Kalicz 1991). Kalicz a lelőhelyek alapján a Starcevo-kultura északi határát a Balatontól mintegy 20 - keleten 40 - km-re, nyugati határát pedig nagyjából a Zalaegerszeg-Becsehely vonalánál húzta meg (Kalicz 1991, 117, 118). Sajnálatos módon a Zalai Mikrorégió területén eddig sem terepbejárásról, sem ásatásról nem ismerünk kora neolitikus leleteket. Zalaegerszeg közelében azonban H.Simon Katalin és Horváth László gyűjtéséből származik némi Starcevo leletanyag (H.Simon Katalin szíves szóbeli közlése). így az ottani kora neolitikus cserepek a kultúra elterjedésének legészakibb és legnyugatibb pontjátjelentik. Sajnos, az eddig vizsgált területen sem az idősebb vonaldíszes kultúra, sem a Zselizi -kultúra emlékei nem kerültek elő és valószínűleg a későbbi települések és a mélyszántás következtében, ha voltak is, elpusztultak, így tehát a térség középső neolitikus fejlődéséhez vagy legújabban a Kalicz N. által felvetett problémákhoz (Kalicz in print) újabb adatokkal szolgálni nem tudunk. A területen regisztrálható legidősebb telepesek tehát a Lengyeli-kultúra idősebb fázisát képviselők voltak. Ez a fázis semmiképpen nem a Lengyeli-kultúra kialakulásának idejét jelenti, tehát nem a Sopot-Bicske típusú leletanyagot, hanem a séi jellegű, igen korai típust (Károlyi 1983-84). Az ide tartozó leletek között egyetlen bekarcolással díszített cserép sem akadt. A vörös-sárga, ritkán fekete festésű vékonyfalú edények, az apró bütyökdíszek, a behúzott szájú csuprok alapján a kultúra korai (I.)