Zalai Múzeum 5. (Zalaegerszeg, 1994)

Közlemények - Szőke Béla Miklós: Karoling-kori szolgálónépi temetkezések Mosaburg/Zalavár vonzáskörzetében: Garabonc–Ófalu I–II.

280 Szőke Béla Miklós fel, nem tekinthetjük etnikai kötődésű tárgynak. A tarsoly másik gyakori eleme a borotva, amely egyértelműen a Karoling-terjeszkedéssel jelent meg az Alpok keleti lejtőin és a Kárpát-medencében a módosabb rétegek körében. A fenőkő a hajdani avar törzsterületen gyakori, attól nyugat­ra egyre ritkább, azaz itt gyaníthatóan az avar előzmények voltak meghatározóak. Végül e vidéken alakult ki egy sa­játos tárgy (I 49. sír: keskeny vaspánt négy szegeccsel és középtájt egy négyszögletes kivágással), mely a késtok és/vagy tarsoly avar típusú karikás felfüggesztésével szem­ben egy merevebb, „gyalogos" tarsoly- vagy késtokvisele­ti módot tett lehetővé. Mind a férfiak, mind a nők viseltek — ritkán — gyűrűt. Az 116. sír erősen kiszélesedő, ovális pajzsos fejű, ún. blu­cinai típusú gyűrűje, melynek előzményei a késő avar és avar kor végi fázisban alakultak ki, jellegzetesen , ,dunavi­déki" találmány, mely e tájék tarka etnikumú, alapjában késő avar műveltségű népességének ékszere. Bizonytala­nabb eredetű, de ugyancsak e tájék jellegzetes 9. századi találmánya a felső ruhát összefogó üveg- vagy fémgomb (I 16, 47. és II38. sírok), melynek előkelőbb rokona a maga­sabb társadalmi körökben viselt, gazdagon díszített, gyak­ran aranyozott vagy nemesfémből készített lemezgomb („gombiky"). A női ékszerek közül az avar hagyománynak megfelelő­en textil- vagy bőrpántba fűzve viselt drótékszerek egyér­telműen „dunavidéki" kötődésűek. A nyitott végű, egy­szerű fülkarika az avaroknak, majd a magyaroknak is kedvelt ékszere volt, azaz valószínűleg a nomád népeknél keresendő az eredete. A kétpántos fülkarika és a lefelé szé­lesedő spirálcsüngős fülkarika helyi előzményekből ebben a térségben az avar kor végén alakult ki, s a magyarok megjelenéséig divatban is maradt. A hurkos-kampós záró­dású fülkarika ezzel szemben nyugati előképekre vezethe­tő vissza, hasonlóan az 11. sír lemezgyöngycsüngős éksze­réhez, míg az 130. sírban talált trapéz alakú lemezcsüngős fülkarika egyedüli analógiája az alsó-ausztriai Potten­brunn 115. sírjából ismert. Hat sírból a szőlőfürtcsüngős karikaékszer valamely változata került elő. Ezek az ún. , ,bizánci-orientális" előképekből, valójában azonban csak a késő avar kori műiparból levezethető ékszerek nem kö­tődnek egyetlen etnikai csoporthoz (így a morvákhoz) sem: készítőik több más ékszerhez és tárgyhoz hasonlóan bizonyos, a közigazgatási központokban és környékükön koncentrálódott társadalmi csoportok és rétegek speciális igényeit elégítették ki. A nyaklánc gyöngyei jórészt nyugati eredetűek (szemes mozaikgyöngy, fújt üreges gyöngy, több tagú rúdgyöngy) vagy azok mintájára helyben készültek (a több tagú rúd­gyöngyök több változata, a kúpos tagokból álló rúdgyöngy és a szegmentgyöngy), mások a késő avar és az avar kor végi fázis temetőiben már megjelennek: a dinnyema­ggyöngy és a sárga fonatos, fekete üvegpasztagyöngy. Ugyanígy avar hagyományt jelez a tűtartó és orsógomb sír ba tétele, az 11. sír tűtartója azonban — nyugati mintára — már vaslemezből készült. A viseleti tárgyak és ékszerek körét áttekintve kitűnik tehát, hogy ezeknél is a jórészt avar előképekre visszanyú­ló, vagy a 9. században e régión belül kialakult tárgyak a jellemzőek, kivételt talán csak a borotva és — néhány gyöngy típustól eltekintve — a gyöngysorok, ill. a vasle­mez tűtartó jelentenek. Ezek azonban — miként az analó­giák nagy száma jelzi — inkább kereskedelmi tevékenység által, mint közvetlenül viselőjük révén kerültek Pannoniá­ba. Egyedüli kivételt az I 30. sír fülkarikája jelent, mely­nek egyetlen és igen hasonló párhuzama Alsó-Ausztriából való — az elhunyt temetési módja (ún. békapozíció) azon­ban itt is avar hagyományok ismerőjét jelzi. Összefoglalóan megállapíthatjuk tehát, hogy a két gara­bonci temető népességének kötődéseit vizsgáló régészeti elemzés nem mond ellent az embertani vizsgálat eredmé­nyeinek. A temetkezési és viseleti szokások, továbbá a ré­gészeti leletanyag alapján mindkét temető alapvetően a Kárpát-medencéhez kötődik. Garabonc I népességének zömét DNy-Dunántúl, a zalai dombvidék helyi avar— szláv (dudleb) lakossága alkothatta. E közösség tagjai közé zökkenőmentesen integrálódott egy kisebb déli szláv— bolgár eredetű csoport, melynek jelenlétét mind az em­bertani elemzés, mind pedig a régészeti leletanyag mege­rősíti, hasonlóan egy vékony felső-dunavölgyi, nyugati szláv(?) réteg jelenlétéhez. De hogy mennyire téves lenne ezeket a jelenségeket tiszta etnikai formációk visszatükrö­ződésének tekinteni, azt talán elegendő egy példán, az I 55. sír elemzésén keresztül bemutatni. E sírban ugyanis a kard bolgár (?) közvetítésű bizánci eredetű; az egész Karo­ling Európára jellemző sax méretű, széles pengéjű vaskés azonban nyugati típusú vasalt tokban volt, ezt pedig avar divat szerint egy bronzkarikán át függesztették fel az övre. Erről az övről egy tarsoly csüngött le, benne nyugati ere­detű borotvával, míg a halott hasára a vasbabona avar— szláv hagyományait felidéző sarlót helyeztek. Érdekes, hogy bár az embertani elemzés nem talált a Káprát-medencén belül olyan népességet, amely a II teme­tő népességével rokon, a temetkezési szokások és a viseleti anyag alapján az sem az I temetőtől, sem a korabeli pannó­niai közösségektől nem különbözik jelentősen, sőt, mint látni fogjuk, a két garabonci közösség között valószínűleg vérségi kapcsolatokig elmenő szoros összeköttetés volt. Mind a régészeti, mind pedig az embertani adatok azt sugallják, hogy Garabonc I és II temetők népessége az al­sóbb társadalmi rétegekhez tartozott, s szolgálónépi fela­datokat teljesített. Garabonc I közösségénél ez a szolgálat közelebbről is meghatározhatónak látszik: nevezetesen, hogy felnőtt férfitagjai katonai szolgálatot teljesítettek. Ez kezdetben minden bizonnyal elsődlegesen, utóbb talán már csak kiegészítő módon határozta meg feladatukat. A szolgálat katonai jellegére utalnak mindenekelőtt a kard, balta, sarkantyú, nyílhegyek és a harci eszközként is hasz-

Next

/
Thumbnails
Contents