Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Székely György: Az oszmán birodalom hanyatlásának belső okai

78 Székely György га. 7 és 15 éves kora között nőuralom állt fenn, anyja Turhán szultána befolyása érvényesült. IV. Mohamed a későbbiekben sem vette kezébe a hatalom gyakorlását, hanem azt átengedte a negyvezírnek. Ez mindenesetre jobb volt, mint a nőuralom. A katonai vereségek miatt azonban elégedetlenné váltak a janicsárok és ezek 1687-ben a szultánt megfosztották trónjától. Már IV. Mohamed korai uralkodási évei és azok Sztambulból érkező hírei elégedetlenséget keltettek a tartományok lakosaiban és különösen a közigazgatási egységek (ejáletek és szandzsákok) vezető rétegében. A tartományok előkelői (ajan-i wilayet) most már elérkeztek arra a fokra, hogy hajlandók lettek volna a helyi hatalmat megragadni. Az elégedetlenséget fokozta az ezüstpénz inflációja, ennek megfelelően még az érmék névértéke is csekéllyé vált. 1651-ben a kormányzat már olyan új akcséket adott ki, amelyekből már nem 50, hanem 100 akcse felelt meg egy aranydukátnak. III. Szolimán (Ibrahim második fia, élt 1641—1691) fiatal éveit fogságban töltötte. Bátyja bukása után került trónra 1687-ben, azonban olyan zavaros belső viszonyokkal kellett szembenéznie, hogy maga nem vállalkozott a rendezésre. A feladatot tehát átengedte a nagyvezírnek. II. Ahmed (szintén Ibrahim fia, élt 1642—1695) testvére utódaként 1691 óta uralkodott. Trónralépte után hamarosan elvesztette Magyarországot, az ezt követő zavarok siettették halálát. A birodalom belső ügyei azonban nem érdekelték. П. Musztafa (IV. Mohamed legidősebb fia, élt 1664-1704) 1695 óta uralkodott. További területi veszteségei és karlócai békekötése elégedetlenséget keltettek Sztambulban és Drinápolyban. 1703. évi bukását csak néhány hónappal élte túl. Végül is Ш. Ahmed (IV. Mohamed ifjabb fia) uralkodott 1703 óta, bátyja letétele után foglalva el a trónt. Az uralkodói személyiségek jól fejezik ki az állandóan tartó 17. századi államválságot.

1 II. Nagyvezírek és reformok Hogy ilyen állapotok mellett nem előbb következett be az oszmán birodalom látványos vereségsorozata és hatalmas területvesztesége, az a nagyvezíreknek köszönhető. Ezek részben kitűnő partnerei voltak a szultánoknak, részben azonban ellensúlyt is jelentettek a szultáni politikával és életvitellel szemben. Egész sor tehetséges, aktív, a közügyet szolgáló nagyvezír működött, akik politikai alapállása mégis ellentmondásos. Készek voltak bizonyos reformokra, de annak érdekében, hogy konzerválhassák az oszmán államrendszert. Kara Musztafa Ibrahim szultán nagy vezíre volt az 1640—43. években. Ez első Kara Musztafa albán eredetű volt és célja az oszmán rendszer kinövéseinek lenyesegetése. Serényen állt neki a szükséges rendszabályoknak, hogy mindenekelőtt a fölösleges kiadásokat lényegesen csökkenthesse. A viszonyok azonban olyanok voltak, hogy már nem volt elegendő a herdálás megállítása, hanem a szükséges célokat is kisebb összegekkel kellett volna megoldani. így Kara Musztafa kénytelen volt megnyirbálni még a hadsereg és a hajóhad túl magas kiadásait is. A másik oldalról pedig tiszta áttekintést kívánt nyerni az állami bevételekről, amihez új katasztert kívánt fölállítani. Ennek alapján óhajtotta az igazságosabb adóztatás bevezetését. Törekedett a pénzérmék megjavítására is, végül egy új piaci szabályozást vezetett be. Mindez elég volt ahhoz, hogy az udvari kegyencek 1643-ban a nagyvezírt megbuktassák. További bomlásnak kellett következnie ahhoz, hogy újra szükségét érezzék nagyvezírtől irányított reformoknak, így jutott kiemelkedő szerepre az albán eredetű Köprülü család a 17—18. század oszmán történetében. Mehmed Köprülü pasa 1656—1661-ig volt nagyvezír, neki engedte át az államvezetést IV. Mohamed és így dolgozhatott reformokon. Mehmed Köprülü Anatóliába települt albán család ivadéka volt, aki udvari szakácsból katonai pályán emelkedett fel. A csúcsra érve azonban nagyvezíri dinasztiát alapíthatott. Először fordult elő, hogy egy nagyvezír feltételeket szabott, mielőtt hivatalát elvállalta volna. Kívánságait teljesítve teljhatalommal vitte véghez reformjait, még a hadseregben is tisztogatást hajtott végre, ugyanezt megtette a közigazgatásban és a bírói testületben. Vagyonokat koboztatott el, szigorú adópolitikát folytatott, rövid öt év alatt megszilárdította az állami költségvetést. Nehogy megbuktathassák, ezreket végeztetett ki. Egyelőre visszaút nem volt, sikere még további 15 évre biztosította rendszerét. Fázil Ahmed Köprülüzade pasa 1661—1676-ig volt nagyvezír, ő is gyakorolta az államhatalmat IV. Mohamed helyett. Neki tudhatók be jelentős tengeri és diplomáciai sikerek. De az apa és fia reformjai csak időlegesen hatottak. Az utóbbi Köprülü sógora volt az 1635 körül született Kara Musztafa, aki IV Mohamed nagy vezíre volt és 1676—1683-ig tartotta kezében a hatalmat. A külföld nem látta, hogy az egymás után belső sikereket elérő három nagyvezír sem bolygatta meg az oszmán államrendszert. Ezért az időközben kibontakozó nyugati államfejlődést vetítették rá a nagyvezíri hatalomra. így látták Kara Musztafát Hollandiában mint Primo Vizir, Itáliában pedig mint Magni Turcarum Imperatoris Minister Primarius. Csakhogy személye a török birodalomnak hadivállalkozása miatt vált ismertté Nyugaton, ez pedig Bécs alatt végzetes kudarcot szenvedett. Ez viszont nyomban bemutatta a nagyvezíri hatalom ingatagságát. Kara Musztafa sorsa a kivégeztetés lett, Belgrádban szultáni ítélet alapján megfojtották. Az 1637-ben született Musztafa Köprülüzade 1689—1691-ig volt nagyvezír, számos reformot vezetve be a belső rend újjászervezésére, a hadsereg és tengerészet helyreállítására, ami azonban csak a teljes összeomlás elkerülését célozta. Újított viszont a pénzügyi és adórendszeren, sőt, a birodalomban élő keresztények helyzetén is javított, ami már szélesebb áttekintését bizonyítja. A nagy-