Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Varga J. János: Katonai bíráskodás a 16–17. századi Dunántúlon

Katonai bíráskodás a 16—17. századi Dunántúlon 31 gálatról és a meghozott ítéletről így nyilatkozott: „...kik voltak az törvénytevők és miért, s hogy lett az törvény, nékünk igen heltelennek látszik. És a törvény is nem tetszik, mert az nem illette seregszékit, holott ő nem végbeli zászló alatt, hanem az mi köteles szolgánk volt." Többek között erre is hivatkozott, amikor a per megújítását kérte.

10 A nagyobb végházakban a seregbírói tisztséget jogban jártas, tapasztalt, a katonák előtt tekintéllyel és becsülettel rendelkező fővitézekre bízták.

11 Kisebb erősségekben, ahol az őrség csekély száma miatt seregbírót nem tartottak, a bírói tisztet is a kapitány viselte. Ő azután vagy maga gyakorolta a tisztséget, vagy fogott bírákra ruházta azt. A seregbíró elé került minden fegyelmi vétség és bűneset, ő nevezte ki a vizsgálat elvégzésére illetékes bizottságot, elnökölt a tárgyaláson és б hirdette ki az esküdtek által hozott ítéletet. A seregbíró az igazságszolgáltatás mellett egyéb feladatokat is ellátott: nála helyezték el a katonák pénzét, amelyhez tiltott körülmények között jutottak (ilyennek minősült pl. a békesség idején foglyul ejtett törökök megsarcolásából származó jövedelem

12

) és mindaddig őrizte, amíg a kerületi főkapitány nem rendelkezett róla,

13 s őt keresték meg társai, ha nyugtát, adásvételi szerződést vagy kezeslevelet kívántak hitelesíttetni.

14 A seregbíróság elsősorban a katonai rendtartások és szabályzatok megsértőit, valamint a közbűncselekmények elkövetőit sújtotta. Illetékessége azonban nemcsak az adott végvár őrségére terjedt ki, hanem az egész vártartományéra, így a katonai vétségek mellett polgári perekben is eljárt. Az itt tárgyalt ügyek közül — súlyosságát tekintve — kiemelkedett a hűtlenségnek minősülő törökösség, amelyért katonát és polgárt egyaránt elmarasztaltak. Törökösnek nevezték azt, aki a törökkel összejátszott, részére fegyvert vagy élelmiszert szállított. Elkövetőjét az 1563:67., és 1601:20. te. egyaránt halálbüntetéssel sújtotta. A törvény szellemében járt el a Kaprocán ülésező seregszék 1577 decemberében. A bíróság előtt bizonyos Paczkó Mihály azt vallotta, hogy egy Rodocza nevű haramiavajda összejátszott a törökkel és a kezére akarta juttatni Kaproncát. A tanúk meghallgatása után az esküdtek elrettentő ítéletet hoztak: „Radocza vajda ötven nemes emberrel tisztázza magát. Ha sikerül ártatlanságát kimutatnia, meg kell esküdnie Paczkó Mihály fejére. Ez esetben Paczkó Mihály lófarkon meghurcoltatván felnégyeltetik és négy karóra vonatik. De ha Radocza vajda nem tudja magát menteni, a szentencia az ő fejére száll, s a lófarkra, illetőleg a karóra б kerül."

15 Hasonló szigorral kívántak gátat vetni a közbűncselekmények és a bigámia terjedésének a 16. század folyamán: a sümegi seregszék habozás nélkül felköttette Magyar Bálint szigligeti kapitány ökörlopáson ért legényeit és Thúry Márton alkapitány is így büntette azt a személyt, aki többnejűség vádjával került a komáromi seregszék elé.

16 A „vitézlő rend" katonai és polgári ügyeinek hovatartozását a kor igazságszolgáltatása nem tudta minden esetben megnyugtatóan tisztázni. A végvidéken szolgáló nemesek birtokpereiben ugyanis nemcsak az illetékes polgári fórumokjártak el, hanem a seregbíróságok is. A törvénytelennek minősülő gyakorlatot tükrözik a 16. század rendelkezései, amikor olyan seregbírókról szólnak, akik nemcsak a katonai ügyeket bírálták el, hanem a nemesek fekvő jószágai és birtokjogai fölött is önhatalmúlag intézkedtek, s ,,.. .az imígy-amúgy meghozott ítélettel az ország régi törvényei és szokása szerint való eljárás mellőzésével..." jogtalanságot követtek el.

17 A következő évszázadban sem változott a helyzet, mert az 1649:81. te. nyomatékosan hangsúlyozta, hogy a várkapitányokat és helyetteseiket „...csakis a katona dolgokban való bíráskodás joga illeti meg. Azért határozták, hogy kötelesek legyenek és tartozzanak az ő kapitányi székeiken egyáltalán minden nemesi örökség és hasonlóképpen a nemeseket illető ingó dolgok fölött való bíráskodástól tartózkodni, és azt a kifogást tevő fél kérésére legott az abban illetékes bíróságnak átengedni."

18 A törvényekből világosan látszik, hogy a „vitézlő rend"-et katonai dolgokban a katonai bíróságok, nem katonai ügyekben viszont a vármegyei bírák joghatósága alá kívánták rendelni. Az ismételt kísérletek azonban arra mutatnak, hogy ezt a gyakorlatban nem sikerült megvalósítani. Ha a végvári kapitányok kivonták magukat a rendelkezések alól, méginkább megtették a kerületi generálisok: a győri főkapitány és a Batthyányak seregszéke előtt több ízben folytattak eljárást birtokperekben, készítettek ingatlannal kapcsolatos adásvételi szerződést és hitelesítettek birtoklevelet.

19 Az utóbbi esetben a seregbíróság sajátos funkciót, a háborús viszonyok között hiteleshelyi feladatot látott el, így a birtokügyekben gyakran eljáró káptalan katonai megfelelőjévé vált. Ezek után nem meglepő, hogy Batthyány Kristóf a maga hatáskörében szabályozta a szervitorok zálogbirtok ügyeiben folytatott eljárás rendjét. A rendelkezés — régi szokásra hivatkozva — az ilyen perek eligazítását nem a „nemes vármegye tisztei "-re bízta, hanem olyan „törvénytudó emberséges emberek"-re, akik többnyire saját főemberei közül kerültek ki.

20 A seregbíróságok a katonai ügyek megítélésekor sem álltak mindig feladatuk magaslatán. A vétségek és bűncselekmények megtorlására hivatott tisztek időnként elnézték a fegyelemsértést, elhanyagolták a törvénykezést, ami a rend fölbomlásához és a közbiztonság nagyfokú leromlásához vezetett. Káldy Mihály jelentette a dunántúli generálisnak Alsólendváról 1685 szeptemberében, hogy a bűnösöket „...nemhogy az itt való hadnagy büntette volna, hanem inkább pártját fogta. És mióta ő ezen tisztben vagyon, semmi rendtartás, semmi büntetés és semmi igazságszolgáltatás nem volt ezen végházban, hanem mindenkor az latroknak inkább szarvat adott tovább való gonosz cselekedetre."

21 A megtorlatlan esetek újabbakat szültek, s ezeknek a törvények sem vethettek gátat. 1595-ben szigo-