Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a nagykanizsai Thúry György Múzeumban (A vándorkönyvek típusai, rendeltetésük és forrásértékük Magyarországon)

Vándorkönyvek a Nagykanizsai Thúry György Múzeumban 251 munkavállalásokat a szerint kell elkülöníteni, hogy a vándorlási kötelezettség fennállásának idejére, vagy az utánra, tehát 1860. május 1. utánra esnek. A vándorlási kötelezettség idején vándorolt Sotonyi János takácslegény 3 év 9 hónapos vándorlása arra enged következtetni, hogy csak a mesterré váláshoz szükséges 3 éves vándorlási idö meglétére törekedett. Ez alatt csak Somogy, Tolna, Veszprém és Zala megyében járt és dolgozott. Hodits István fazekaslegény születési és inaskodási vármegyéjének, Zala vármegyének 4 helységében vállalt munkát, s a vármegye határát vándorútja alatt csak akkor lépte át, amikor a szomszédos Somogy vármegyének a vármegyei határhoz közeli falujába, Miháldra ment. Kaszap Mihály kovácslegény rövid Fejér vármegyei munkavállalások után az ország nyugati része felé törekedett, 14 hónapot meghaladó ideig Bécsben is, majd 2 évet meghaladóan Pesten és Budán is dolgozott. A Duna vonalát csak akkor lépte át, amikor Magyaróvárból jövet Pozsonyba ment. Csillag András magyar-szabó legény arra használta fel a vándorlási kötelezettséget, hogy országot is lásson. A kötelező vándorlási idő megkétszerezésével járt a DunaTisza-közén, a Felvidéken, a Dunántúlon, a Délvidéken, Erdély déli részén, törekedett a Kárpátoktól keletre és délre eső külföldre is, meg is kapta erre az engedélyt. Járt-e ott, arról adat nincs. Erdélyből visszatérése után útját Horvátország fővárosában fejezte be. Anton Roland szabólegény vándorútjának iránya azt mutatja, hogy hazájából dél felé törekedett, s út közben nem is vállalt munkát. Érdekes lenne tudni, hogy Stájerországnak Magyarország felé eső határa előtt, Fürstenfeldben miért azzal láttamoztatta vándorkönyvét, hogy Nagykanizsára utazik? Öt nap múlva Zalaegerszegen vállalt munkája után 2 hónap múlva miért fordult Pest felé? S mikéntjutott hazájába 4 és 1/4 év múlva úgy, hogy útközbeni láttamozás nincs könyvében. Talán még érdekesebb lenne tudni, hogy 1860 márciusi otthonléte után miért, mikor és hova jött újból Magyarországra úgy, hogy vándorkönyvében ez időből egyetlen láttamozás sincs. Novaczky Imre csizmadialegény következtethetőleg csak a legény- és vándorlási időnek az Ideiglenes Iparrendtartás 95. §-a szerint szükséges együttes 6 évi időtartama meglétére törekedett. Ez az ezt előíró rendelkezés, az Ideiglenes Iparrendtartás hatályban létéig, 1860. május 1-éig meg is volt neki. Az ezt követő 2 hónap 18 napot követő időből, tehát 1860. augusztus 18-a utánról vándorkönyvében bejegyzés nincs. Johann Haas lakatoslegény vándorútjából az látható, hogy dél-tiroli szülőföldjéről hosszú távot beutazva munkavállalási szándék (vagy lehetőség?) nélkül érkezett Bécsbe. Vele kapcsolatban is felmerül a kérdés: mi indította arra, hogy a bécsi rendőrhatóságnál történt jelentkezésekor azt közölje, hogy Mohácsra utazik? Talán hallott a mohács—pécsi vasút építéséről, s ezért törekedett ide? További kérdés, hogy a pécsi kórházban ápolása után abbahagyta a vándorlást? Avagy az ezt követő munkavállalásai már nem kerültek a vándorkönyvbe? A vándorlási kötelezettség megszűnése utáni időből való mind az 5 vándorkönyvünk tulajdonosa Zala vármegyei születésű volt. Hajdú János takácslegény, Kelemen János és Betze József kovácslegények Zala vármegyei első munkahelyeiket követően más Zala vármegyei helységben, majd közülük ketten Somogy, Tolna és Baranya vármegyei helységben, valamint Pécsett levő munkahelyet választottak. SZÍVÓS Imre csizmadialegény Zala vármegyei első munkahelyét követően csak Pestre ment dolgozni. Betze József el sem hagyta Zala vármegyét. Munkavállalásaik rövid időtartama kiváló illusztrációja annak, hogy megszűnt a 6 éves kötelező legényi és vándorlási idő, mint az önálló vállalkozásban való iparűzéshez előírt feltétel. A 12 vándorkönyv-tulajdonos közül a két külföldi születésű a szülőhazájától már igen hosszú utat tett meg, amikor átlépte Magyarország határát. A 10 magyarországi születésűnek a vándorútját áttekintve, figyelmet felkeltő, hogy a 7 Zala vármegyei születésű közül 1 a saját megyéjéből egyáltalán nem, kettő csak a szomszédos vármegyének (Somogy, ill. Belovár vármegyének) a szülőhelytől nem távoli helységébe, kettő pedig a Dél-Dunántúlnál távolabbra nem vándorolt. Egy volt köztük, aki Pesten keresett és talált munkát. Ezzel szemben az a két legény, akik két püspöki város, Székesfehérvár és Vác közelében s ekként gazdasági vonzáskörzetében születtek, s felszabadulásuk után e városokban dolgoztak, azokat bizonyára az itteni kulturális adottságoktól szélesebbé vált látókörük távolabbi vidékek városi munkahelyei felkeresésére ambicionálta. A 10 magyarországi születésű mesterlegény közül csak 1 lépte át nyugat felé az országhatárt, az is csak Bécsig ment. Lehet, hogy ebben annak is volt szerepe, hogy következtethetően német nyelvtudással rendelkezhetett annak folytán, hogy inasidejét és első munkaviszonyának idejét német nemzetiségű lakossággal is rendelkező mezővárosban (Adony) székhellyel bíró céhhez tartozó, német családi nevű s így bizonyára e nyelvet is beszélő mesternél töltve, legalábbis valamelyes német nyelvtudásra volt módja szert tenni. A többi 9 magyar mesterlegény születési helyéből a kézművességüknek az országhatáron kívüli ismeretszerzéssel is történő színvonalemelésére inspiráló látókör, valamint a születési helyből és családi nevükből az országhatáron kívüli sikeres mozgást, megélhetést előmozdító német nyelvtudás nem valószínűsíthető.