Zalai Múzeum 4. (Zalaegerszeg, 1992)

Közlemények - Rózsa Miklós: Vándorkönyvek a nagykanizsai Thúry György Múzeumban (A vándorkönyvek típusai, rendeltetésük és forrásértékük Magyarországon)

252 Rózsa Miklós VII. A vándorkönyvek eddig nem ismert céhszervezetekről tudósító adatai 1. A Céhkataszter szerkesztői a vándorkönyvekben levő azok közül az adatok közül, amelyek céhekről tudósítanak, a céhpecsétlenyomatokat helyezték előtérbe. Vizsgált vándorkönyveinkben levő céhpecsétlenyomatok egy részének állapota miatt ezek szövege nem, vagy csak hiányokkal olvasható. Ugyanakkor a vándorkönyvekbe a munkaviszonyokról bejegyzett azok a bizonyítványok, amelyeket valamely céh nevében adtak és írtak alá, következtetni engedik, hogy a bizonyítvány keletjében írt helységben volt a vándorkönyv tulajdonosának szakmája szerinti céh. Van a vándorkönyvekben, mint láttuk, munkaviszonyról szóló olyan igazolás is, amely nem céhtől, hanem hatóságtól származik. Egyfelől a céhekről tudósító adatok ellenőrzésének szükségességétől vezetve, másfelől a bizonyítványok egy részének nem céhtől származása okát keresve, egybevetettük a vándorkönyvek céhről tudósító, vagy céh hiányát feltételezni engedő bejegyzéseinek adatait a Céhkataszter adataival. 2. A vizsgálat eredménye a következő: a) Sótonyi János takácslegény a vándorkönyvében olvasható 1839. január 2-i kaposvári bizonyítvány szerint Sönyeg (?) József kaposvári mesternél állott munkába. A bizonyítványt aláíró céhmester és atyamester neve melletti viaszpecséten a széles körben elterjedt takácsjelvény, a háromszög alakban összerakott három takácsvetélő van, ami arra utal, hogy az aláírók takácscéhnek voltak elöljárói. A Céhkataszter a kaposvári eredetű forrásanyagok között nem jelez ottani takácscéhtől valót. Ez arra a következtetésre indít, hogy Sótonyi vándorkönyvének szóbanforgó bejegyzése olyan céhről tudósít, amelytől származó forrás nem ismeretes. A bejegyzést új céhszervezeti adatként azonban nem kezelhetjük, mert Szádeczky Lajos a már idézett művében kétszer is említi a céh 1735. évi kiváltságlevelét.

139 b) Sótonyi János vándorkönyvében olvasható 1842. július 9-i keletű bizonyítvány szerint Poklos József kisradai takácsmester, mint munkaadó mester ad bizonyítványt Sotonyinak. A bizonyítványt Balogh György jegyző (nem céhjegyző!) adta ki. Annak okát, hogy a bizonyítvány miért a munkaadó mestertől származik, egyfelől abban látjuk, hogy Kisradán nem volt takácscéh, másfelől abban, hogy a munkaadó mester nem volt tagja sem a közeli Kiskomárom, sem Komárváros

140 takácscéhének. A Céhkataszterből kitűnően e két helyen volt takácscéh, de kisradai forrásanyagról nem szól. A bizonyítványnak a jegyző által történt adása is arra utal, hogy Kisradán nem volt takácscéh. Ugyanis, mint láttuk, a Közönséges Céhbeli Cikkelyekbe foglalt előírás szerint (XXXIII. cikkely) a helybeli elöljáró hatóság olyan helyeken adja a bizonyítványt, ahol a legénynek munkát adó mester céhen kívüli. c) Sótonyi János 1843. december 3-i szentbalázsi

141 kelettel két céhbeli elöljáró és a céhnótárius által aláírt bizonyítványt kapott arról, hogy Pölöskefejben

142 Bognár Imre nevű társuknál dolgozott. Ez a bizonyítvány arról szolgáltat adatot, hogy a pölöskefeji takácsmester a szentbalázsi takácscéhhez tartozott. A vándorkönyvi bejegyzésből nem tűnik ki, hogy ez milyen céh volt. A Céhkataszter szentbalázsi takácscéhtől fennmaradt forrásanyagot nem, hanem csak Szentbalázsról való 1863. évi bizony ságlevelet közöl, annak megjelölése nélkül, hogy az milyen szervtől származik. Ezt megvizsgálva megállapítottuk, hogy az egy felszabadítólevél,

143 melynek szövege nem tartalmazza sem azt, hogy a felszabadított milyen kézművességet tanult, sem azt, hogy a felszabadító mely kézművességnek volt mestere, de azt sem, hogy az azt aláírók milyen céh elöljárói voltak. Az okmányon levő bélyegzőlenyomat szövege alapján állapítottuk meg, hogy annak adója a Szentbalázsi takácscéh volt. Ekként Sótonyi vándorkönyvének ez a bejegyzése is olyan céhszervezetről tudósít, amely eddig nem volt ismert. Kaszap Mihály kovácslegény vándorkönyvébe 1845-ben és 1846-ban adonyi kelettel írt bejegyzésekkel Georg Fischl (vagy Pischl ?) Huff Schmidt Meister Obervorsteher (patkolókovács, főelöljáró) ad bizonyítványt arról, hogy Kaszap Mihály Újfaluban

144 Georg Cechmeister Schmidt Meister-né\ volt inas, majd nála állott munkaviszonyban. A főelöljáró által használt pecsétnyomó szövege: ,,A Sármelléki Kováts Lakatos és Bognár Egyesült Czéhnek Petsétje 1818." A Céhkataszter Sármelléki Asztalos Bognár Kovács és Lakatos Céh forrásanyagairól, köztük ilyen nevű céh 1818. évi pecsétnyomójáról közöl adatokat. Közli azonban Sármelléki Bognár Kovács Lakatos Céhtől fennmaradt anyagok adatait is. A két elnevezés közötti különbség oka eddig feltáratlan. A különbségből szervezeti változásra következtettünk. A Georg Fischl által aláírt bejegyzés egyrészt arról tudósít, hogy az általa vezetett céhnek a székhelye 1845-ben és 1846-ban Adonyban volt, másrészt arról, hogy az újfalui kovácsmester ehhez a céhhez tartozott. e) Kaszap Mihály 1852. december 12-től 1856. október 8-áig Pécsett Stumpf Ferencnél végzett munkájáról nem céh írt bizonyítványt a vándorkönyvbe, hanem a bizonyítvány olvashatatlan aláírása mellett látható ,,Bürgermeister-Amt der K. Freistadt Fünfkirchen ' ' szövegű körbélyegzőlenyomatból következően a Polgármesteri Hivatal. A Céhkataszterből kitűnően volt Pécsett kovácscéh. Privilégiuma 1701 évi, s fennmaradt az 1829—1855 években vezetett mesterkönyv is. Felvetődik a kérdés, hogy 1856-ban nem azért igazolja-e a munkaviszonyt a Polgármesteri Hivatal, mert a céh már nem működött? Avagy azért, mert a munkavégzésről és ez alatti magatartásról adott igazolás csak folytatólagos s ekként kiegészítő szövege az arról szóló bejegyzésnek, hogy a vándorkönyv tulajdonosa Gár-